Egy családnak tíz évvel ezelőtt két kisebb ingatlanra tellett a sikeresen működő vállalkozásából. Ezeket később eladták, és a bevételt kiegészítve vásárolták meg a nagyobb értékű ingatlant 2004-ben. Az eladott illetve a vásárolt ingatlanok vételárának kiegyenlítése a szokásos módon történt: 10 százalék foglaló készpénzben, a többi bankszámláról utalással. A bankszámlára úgy került a korábban bemutatóra szóló betétkönyvben meglévő megtakarításuk, hogy eleget téve a pénzmosásról szóló törvény megszigorításának, megszüntették bemutatóra szóló betétkönyvüket, és névre szóló bankszámlabetétbe helyzeték el a pénzt.

Az APEH először a feleséget vonta vagyonosodási vizsgálat alá, aki 2001-2003-ig gyeden, gyesen volt. Az adóhatóság megállapítása az elsőfokú határozatban: a feleség eltitkolt jövedelemből egészítette ki a gyest a létminimumra, 2004-ben pedig – az ingatlan vásárlásakor – nem volt megfelelő fedezete a fél ingatlan megvásárlására.

Az ügy nyilvánosságot kapott egy országos napilapban, ahol 2007 augusztusában A leggyengébb láncszem címmel jelent meg erről írás. A közlés másnapján az APEH saját hatáskörben visszavonta határozatát, pontosabban úgy módosította, hogy a korábbi 20 milliós adóhiánnyal szemben, ezúttal nem állapított meg adóhiányt. De nem sokáig élvezhette a nyugalmat a család.  2007 novemberében az adóhatóság a férjet vonta ellenőrzése alá. Ennek során kiderült, hogy az adóhatóság olyan módszert alkalmaz, melyben az szja-törvény bevételfogalmától eltérően igazi bevételnek a készpénz bankszámláról való felvételét, kiadásnak a bankszámlára befizetést tekinti. Ekkor szembesült a család azzal, hogy a 2002-2003 években a bemutatóra szóló betétkönyvek megszüntetését követően a bankszámlára befizetett összegeket az adóhatóság kiadásként számolta el. Érdekessége az ügynek, hogy bár a család vagyonosodása (ingatlanvásárlás) 2004-ben történt, adóhiányt mégis a 2002-2003 évekre állapított meg az APEH készpénzegyenleg módszere. Tehát a vagyonosodási módszertan nem a tényleges vagyonosodást, hanem a bemutatóra szóló betétkönyv nevesítését szankcionálta. De nem volt mindig következetes az adóhatóság. Egy másik ügyben – miután a készpénzegyenleg módszerével nem tudott forráshiányt megállapítani –  fordítva, a bankszámlára befizetést tekintette bevételnek. Ez az anomália is nyilvánosságot kapott: a HVG 2008. 40. számában jelent meg az erről szóló írás Bukszavizit címmel.

A vagyongyarapodási vizsgálat során alkalmazott módszerről az APEH hivatalos álláspontja az, hogy azt akkor alkalmazza az adóhatóság, amikor a magánszemély vagyongyarapodásának vagy életvitelére fordított kiadásainak forrását keresi, minden egyes ügyletet külön-külön értékelve. E számítások során a revizorok a bevételeket és a kiadásokat a magánszemély pénztárcájának szemszögéből időrendi sorrend szerint veszik számításba, amely módszert – kronologikus vagyonmérleg – a Legfelsőbb Bíróság is jogszerűnek minősített – hangsúlyozták az APEH sajtóosztályán.

Ha kíváncsi a történet folytatására, olvassa el az Adózóna kommentárját!