szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Utcai tüntetést szerveznek e hét szerdára az egy hete blokád alá vett EVM háztartásvegyipari cég dolgozói Budapesten, hónapok óta elmaradt fizetésükért.

A néhány nappal ezelőtt blokád alá vett fővárosi üzem dolgozói e hét hétfőn döntöttek arról, hogy korábbi akciójuk után utcai tüntetést is szerveznek, mert már több hónapja nem kapnak fizetést, és állásidőre kényszerítették őket, ráadásul időközben a vállalat vezetői is "eltűntek", egy ideje már telefonon, közvetítő útján sem lépnek kapcsolatba velük.

A jogilag az EVM-hez "láncolt", magukat becsapottnak érző dolgozók ezért fellázadtak, s miután a múlt hétfőn blokád alá vették a XVII. kerületi gyárat, hogy megakadályozzák a gépek elszállítását, e hét szerdán délután 3 órára utcai tüntetést is szerveznek a vegyipari szakszervezet (VDSZ) segítségével, az Alkotmány utca 23. számú lakóépület elé, ahol járandóságuk kifizetése mellett a jogszerű felmondást követelik.

A helyszínválasztás nem véletlen, erre azonban ott helyben kívánnak részletes magyarázatot adni a tüntetők és szónokaik. A gyárra a tüntetés idején is sztrájkőrség felügyel, a blokádot a dolgozók erre az időre sem kív  ánják feladni. Időközben már több fővárosi érdekképviseleti szerveződés, valamint a Magyar Szakszervezeti Szövetség is bejelentette, hogy részt vesznek a jogszerű bánásmódért harcoló dolgozók szerdai demonstrációján.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!