Az álomgyilkosok közöttünk élnek. Néhány óra telt el csak azóta, hogy a Bors megírta, Magyarország fontolgatja a 2026-os téli olimpiai pályázatot Innsbruckkal összefogva, az állítólagos ötletgazda Kósa Lajos már cáfolta a hírt. A korcsolyaszövetség elnöke „komolytalan dolognak” nevezte az ötletet, a MOB pedig azt jelezte, hogy felmerülhet a rendezés gondolata, de alaposabban meg kell vizsgálni a hátteret. Pedig ha valóban komolyan megfontolnák az elképzelést, kiderülne: egy olimpiai pályázatnak már a tervezés időszakában meglennének a nyertesei, a végső sikerre pedig lenne annyi esélyünk, mint nyári olimpia rendezésére. Sőt, mindez még olcsóbban is kijönne, mint ha nyári játékokra pályáznánk.

Első lépés: a tervezés

Egy olimpiarendezéshez erős pályázat és jó marketing kell, persze nem ingyen. A 2024-es budapesti pályázat hatástanulmányára és egy kérdőív összeállítására például összesen 720 millió forintot fizettek ki a PricewaterhouseCoopersnek, de az igazi költekezés csak ez után kezdődött. A jelentkezés előkészítéséért felelős Budapest 2024 Zrt. a legszerényebb számítások szerint is minimum 8 milliárd forintot költött el. Nem csoda persze, hogy ennyit kellett költeni: a drágulást (!) olyan, "előre nem látható eseménnyel" is indokolták, mint hogy a rómaiak visszavonták a pályázatukat, ezért kevesebb rivális maradt.

A 2018-as dél-koreai téli olimpia kabalái: Soohorang, a Fehér tigris és Bandabi, az Ázsiai fekete medve

AFP / Sputnik / Ramil Sitdikov

De érdemes előre megdolgozni a döntéshozók mellett a hazai közvéleményt is. Ennek a 2024-es pályázatnál Orosz Pál FTC-vezérigazgató cége és társai lettek a nagy nyertesei, igaz, a teljes 1,3 milliárd forintos keretösszeget nem is költötték el, a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért kampányra pedig hiába kaptak 3+1 milliárdot, időközben visszavonták a pályázatot. Az pedig természetes, hogy kisebb feladatokra is szükség van egy sikeres induláshoz, például a Nézőpont-csoport Médianéző Kft-je alig 7,6 millió forintért végzett sajtófigyelést.

Második lépés: a pályázat

Fontos meggyőzni a NOB-ot és a közvéleményt is, hogy olcsó lenne a rendezés. Egy téli olimpia költségei jócskán a nyári játékok ára alatt maradnak, az egyetlen kivétel ez alól a 2014-es szocsi olimpia, minden idők legdrágábbja, amelyre közel 15 ezer milliárd forintnak megfelelő rubelt költöttek el, egy kicsit kevesebbet, mint a magyar költségvetés egy éves összes kiadása. Előtte Vancouver 700, Torino pedig 1230 milliárd forintnak megfelelő összegből hozta ki a maga olimpiáját. Eredetileg ezt senki nem így tervezte: egy felmérés kimutatta, hogy 1960 óta a téli olimpiák költsége átlagosan a 242 százaléka lett annak, amit elsőnek számoltak – ha valamiben, hát ebben tényleg könnyedén tudnánk hozni mi is a világátlagot.

A téli sportok magyar infrastruktúrája most tökéletesen alkalmatlan az olimpiarendezésre, de sokkal kevesebb versenyhelyszínt kellene megépíteni, mint egy nyári olimpia esetében. Hogy sportolásra alkalmas hegy egyáltalán nincs itt, az nem akadály az osztrákokkal összefogva: Innsbruckban lehetne minden szabad téri verseny, nálunk pedig néhány fedett pályás. 2010-ben Vancouverben és 2006-ban Torinóban is megoldották a játékokat négy fedett versenyhelyszínnel, azt pedig jól tudjuk, hogy ha Magyarországon fel akarnak építeni egy sportlétesítményt, azt fel is építik. Egy 12-18 ezres hokiközpont, 8-15 ezres műkorcsolyacsarnok, 8-12 ezer nézőt befogadó gyorskorcsolyapálya, és egy 4-5 ezres curlingcsarnok az általános elvárás. Azt az érvet is újra be lehetne dobni, hogy a fejlesztések nagy része az olimpiától függetlenül is elkészülne. Innen pedig már csak az innsbruckiakat kellene meggyőzni, hogy Bécs vagy Salzburg helyett valamelyik határ menti magyar várost, netán Budapestet vagy Felcsútot válasszák partnernek.

A távolság nem lenne akadály. A NOB a spórolás jegyében elnézi, ha messze vannak egymástól a versenyhelyszínek, ha ezzel csökkenthető az egy városra jutó teher, az Agenda 2020 pedig már a külön országban rendezést sem utasítja el. A 2022-es olimpiát rendező Pekingtől például 220 kilométerre rendeznek több síversenyt, az pedig a nyári játékokon már rég megszokott, hogy a focit vagy épp a kajak-kenut a rendező várostól távolabb tartják.

Harmadik lépés: megvárni, amíg mindenki más visszalép

Ha egy város eljutott odáig, hogy beadja a pályázatot, nagyban javulnak az esélyei, ha vár, ahogy a riválisai visszalépnek. Az elszálló árak miatt beindított, fenntartható olimpiát ígérő Agenda 2020 ebből a szempontból óriásit bukott, közelről láthattuk, ahogy a 2024-es játékok öt jelentkezőjéből mára csak kettő maradt. Igaz, Párizs és Los Angeles talpon maradása nem okoz káoszt, az azonban inkább tragikomédiára hasonlított, ahogy a 2022-es téli olimpia helyszínét kiválasztották. Előbb Davos és St. Moritz lakói népszavazáson vetették el a közös pályázat tervét, majd München vezetői azt mondták, hogy amíg a NOB átláthatatlan és korrupciógyanús, ők nem indulnak. Utána Stockholmban döntött úgy a városvezetés, hogy semmi értelme később kihasználatlan létesítményekre szórni a pénzt, Krakkóban népszavazáson vetették el 70 százalékkal a tervet, majd Lvivből szóltak, hogy a háború miatt nem tudnak az olimpiával foglalkozni, végül Oslo politikusai is úgy találták, hogy nem éri meg erre költeniük. Így a NOB döntéshozói a kazah Almati és Peking közül választhattak, és döntöttek a kínai főváros javára.