Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ezúttal az Opus egyik leányvállalata, az R-kord nyert el egy közbeszerzést, amit a MÁV írt ki.
Újabb milliárdos közbeszerzést nyert el az egyik, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég. Az Opus Global Nyrt. közvetett tulajdonában álló R-kord Kft. nyert el egy, a MÁV által kiírt közbeszerzési pályázatot – írta a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelentetett közleményében.
Az R-kord a MÁV által kiírt, „Szűk keresztmetszetek felszámolása és az átjárhatóság fejlesztése a Budapest (Kelenföld) – Hegyeshalom országos vasúti pályahálózat részét képező, normál nyomtávú fővonalon (CEF projekt)” megnevezésű projekt megvalósítását nyerte el, uniós nyílt eljárásban.
A megvalósítandó projekt árát 24 197 438 567 forintban határozták meg.
2020 júniusban vásárolta ki korábbi üzlettársát Mészáros Lőrinc, így azóta az Opus Global Nyrt. az egyedüli tulajdonosa a vasútépítő cégnek.
Az R-kord egyike az ország legnagyobb, közbeszerzéseket elnyerő építőipari cégeinek: idén áprilisig 30 milliárd forintot nyertek el közbeszerzéseken.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.