Artemio: Cím nélkül. 2008; neoninstalláció © Műértő

 Szomorúan nyugtázhatjuk a tényt, hogy Kelet-Európa műgyűjtőit mindösszesen az 54. helyen az orosz Roman Abramovics és Dasa Zsukova, illetve a 67. helyen az ukrán Viktor Pincsuk képviseli. Nem meglepő módon a művészeti világ legbefolyásosabb személyeinek több mint a fele (55) amerikai, egyötöde (21) pedig brit. A teljes lista egynegyedét évek óta a galériatulajdonosok birtokolják, 2008-ban az első tíz hely közül mindjárt négyet is: a második helyen Larry Gagosian (Gagosian Gallery, London, New York), az ötödiken Iwan Wirth (Hauser & Wirth Gallery, London és Zwirner & Wirth Gallery, New York), a hatodikon Jay Jopling (White Cube Gallery, London), a hetediken pedig David Zwirner (Zwirner & Wirth) áll. A sort a brit képzőművész, Damien Hirst vezeti.

Akár hiszünk az ilyen listák jelentőségében, akár nem, mindenképpen el kell ismernünk, hogy a galériatulajdonosok – és nem csupán a top 100-as névsor helyezettjei – kulcsfontosságú szerepet játszanak a művészeti világ szálainak mozgatásában. Befolyásukat természetesen annak is köszönhetik, hogy a kortárs műtárgypiac árai az elmúlt években igen magasra emelkedtek – mindenekelőtt nemzetközi viszonylatban, de a kisebb léptékű hazai műkereskedelmet is ugyanez a tendencia jellemzi. A jövőt illetően lehetséges persze, hogy a válság – még nem tudni, milyen mértékben – visszaveti a piacot, de az is előfordulhat, hogy a bizonytalanná vált pénzügyi beruházások helyett egyre többen döntenek úgy, hogy műtárgyakba fektetnek jelentősebb tőkét. Ez esetben a galériatulajdonosok tekintélye még jobban megszilárdulhat.

Nemzetközi standardok – növekvő elvárások

A presztízsért, a sikerért, a hatalomért persze meg kell dolgozni. Az elmúlt években a műtárgypiac gyors ütemű fejlődése világszerte arra késztette a műkereskedőket, hogy egyre több pénzt költsenek galériáik fenntartására és működtetésére, illetve a reprezentációra. A rekordösszegekért kínált műtárgyakat az árhoz méltó módon és környezetben kell tálalni, nem is beszélve arról, hogy a fokozódó kereslet láttán a művészek is mernek „nagyot álmodni”, s nemritkán hatalmas méretű és/vagy komoly mennyiségű alkotással kívánják a gyűjtői igényeket kielégíteni. Az egyre nagyobb új üzlethelyiségek megszerzése, a renoválások, a vásárlóközönség szórakoztatása, a katalógusok kiadása, a számtalan művészeti vásáron való részvétel, a műtárgyak biztosítása és szállítása hatalmas összegeket emészt fel. A költségek ugrásszerűen megemelkedtek az erős piac következményeként, amely ugyanakkor biztosítékot is jelentett az üzletbe visszaforgatott tőke viszonylag gyors megtérülésére.

A költségtételek közül a legjelentősebb természetesen a galériának helyet adó ingatlan megszerzésére vagy bérlésére és átalakítására, felújítására fordított összeg. A vezető New York-i és londoni galériák nemritkán mintegy ezer négyzetméteres vagy annál is jóval nagyobb földszinti vagy többszintes üzlethelyiségekben működnek, borsos bérleti díjakat fizetve. New Yorkban például egy körülbelül 1800 négyzetméter nagyságú hely bérleti díja évente félmillió dollár, de ennél nagyobb térrel rendelkező galériák is vannak a városban. A helyiségek kiállítótérré alakítása is sokba kerül, hiszen a rendőrségre bekötött riasztórendszer és a megfelelően tervezett és kivitelezett világítás kiépítése miatt egy-egy helyiség átalakítását az alapoknál kell kezdeni. A legjelentősebb brit és amerikai galériák belső tereik megtervezésével gyakran bíznak meg olyan sztárépítészeket, akik részt vettek – például – a világ nagy múzeumainak építésében, és ez szintén erősen megdobja a költségeket. A galériák arra törekednek, hogy kiállítótermeikben a múzeumokhoz hasonló körülményeket és feltételeket teremtsenek a műalkotások befogadására. A szakemberek számításai szerint a kortárs műkereskedelem fővárosaiban egy üzlethelyiség galériává alakítására szerényebb igények esetén is minimum 900 dollárt fordítanak négyzetméterenként.

Mátrai Erik: Gömb, 2007 © acb galéria

Komoly harc folyik a műkereskedők között a legsikeresebb művészek szerződtetéséért: minél vonzóbb feltételek felajánlásával igyekeznek magukhoz kötni a műtárgypiac keresett alkotóit. A legtőkeerősebb galériák olykor felajánlják, hogy a hagyományos bizományos értékesítés helyett megvásárolják az eladatlan műtárgyakat. A műalkotás eladási árából a szokásos 50-50 százalékos részesedés helyett akár 70-80 százalékot is kérhet a művész, nem is beszélve a hatalmas méretű, rendkívül költséges installációk és egyéb projektek előfinanszírozásáról, amelyet szintén a galériák állnak. Az utóbbi években kialakult gyakorlat szerint a jelentősebb műkereskedők művészeik múzeumi kiállításait is támogatják a csomagolás, a szállítás, a raktározás és részben a katalógus költségeinek átvállalásával. A galériák kiadásainak dinamikusan növekvő tétele a reklámra és az ügyfelek szórakoztatására rendezett partikra fordított összeg, hiszen az elvárások e téren is egyre nőnek.

Az elegáns londoni galériákban szombatonként átlagosan akár 2000 látogató is megfordul. A műkereskedők üzleti tapasztalatai szerint megéri befektetni, hiszen a művészeti világ egyik kulcsfontosságú tényezője a megfelelő kontextus megteremtése a műtárgyakhoz, és az utóbbi időszakban még a legtetemesebb költségek is körülbelül egy éven belül megtérültek.

Hazai helyzetkép – a fejlődés irányai

Ma már a magyarországi kortárs műtárgypiac szerényebb keretei között is erősödik az igény a megfelelő reprezentációra. Itthon a galériák költségei gyakorlatilag ugyanazokból a tételekből tevődnek össze, mint külföldön, de egyelőre minden csekélyebb volumenben, minden szerényebb keretek között zajlik.

Az elmúlt két évtized gyakorlatának megfelelően a magyar műkereskedők kisebb, zömmel lakás méretű kiállítótermeket működtetnek. A kisebb galériák 40, a nagyobbak átlagosan 150-200 négyzetméteres helyiségekkel rendelkeznek, amelyek általában saját tulajdonúak, ritkábban bérlemények. A hazai piac előremutató változását, a kortárs műkereskedelem jövedelmezőbb voltát, erősödő potenciáját jelzi, hogy az utóbbi években újonnan megnyílt galériák szinte kivétel nélkül méretesebbek, 200-300 négyzetméteres kiállítótérrel és raktárral is rendelkeznek. Ez a lépték persze még mindig nem elegendő a jelentősebb külföldi művészek kiállításainak befogadására. Ha a hazai műkereskedők nyitni akarnak a nemzetközi piac felé, akkor e téren is tovább kell lépniük. A mai művészek videóval, hangokkal, mozgó szerkezetekkel dolgoznak, nyilvános akciókat kezdeményeznek, installációkat építenek, digitális információkat használnak fel – gyakorlatilag minden elképzelhető médium lehetőségeit beépítik műveikbe. Ezek bemutatása gyakran igazi kihívást jelent a galériatulajdonosoknak. Ezt felmérve a hírek szerint néhány budapesti kortársgaléria – többek között a Vintage, a Kisterem, az acb és a Knoll – fontolgatja, hogy megfelelő feltételek esetén közösen bérelne és megosztana egy 1000-1500 négyzetméteres kiállítóhelyet. Az épület keresése folyamatban van.

Ma már nálunk is előfordul, bár még nem megszokott, hogy a galériahelyiség kialakítását belsőépítészre bízzák a tulajdonosok, sőt néhány műkereskedő vállalkozása arculatának megtervezésére is hajlandó költeni. Egy átlagos méretű belső tér kiállítóteremmé alakítása 2-4 millió forinttól kezdődik. A galériák havi működtetésére: a rezsire, az alkalmazottak bérére, a weboldal fenntartására, a kiállításrendezésre (meghívók, megnyitó, szállítás, csomagolás) a kisebb galériák 500-600 ezer, a nagyobbak 1-1,5 millió forintot költenek havonta.

Ez az összeg nem tartalmazza az alkalmi, „extra” kiadásokat, tehát a külföldi vásárok, a katalógusok és a különleges partik, preview-k költségeit, amelyek további milliókat emésztenek fel. Egy közepes méretű és jelentőségű nemzetközi vásáron való részvétel 2-3 millió forintba, egy szerényebb katalógus 600 ezer, a komolyabb 2-3 millióba, egy 20-30 főre méretezett fogadás legalább 120-150 ezer forintba kerül. A hazai galériák különböző szinteken és mértékben hajlandók beruházni, de a helyszínek és az események rangja nálunk is emelkedő tendenciát mutat, ami azt jelzi, hogy a befektetések itthon is egyre inkább megtérülnek – vagyis a műkereskedők egyre több műtárgyat értékesítenek.

Spengler Katalin

A cikk a Műértő című lap decemberi számában jelent meg.