Meghalt a fiatalabb testvér is. A sci-fi testvérlegenda ifjabb tagja, Borisz Sztrugackij. Ő volt az írópárosból a tudományos, csillagász-asztronómus, míg bátyja a fantasztikus, a nyelvzseni bölcsész. Szerencsés időpontban léptek ki a pályára. Sztálin halála után, a hruscsovi olvadás, majd a hidegháború enyhülésének időszakában. Első közös művük a Szputnyik felbocsátásának évében jelent meg, az utolsó a rendszerváltás, a peresztrojka időszakában, Arkagyij 1991-es halála előtt. Intellektuális sziámi ikrek voltak, talán ennek is köszönhető, hogy „Borisz az azóta eltelt közel húsz évben mindössze két regényt írt.” – a szerzőfivérek további műveiről, munkásságáról lásd a sztrjugackij.hu oldalt.

Először a Bíborszínű felhők bolygóját olvastam tőlük. A cenzúrázott változatot. De még ezen az ’59-es zsengén is átsüt, hogy a Sztrugackij-testvérek nem lettek a szó agitprop-értelmében szovjet írók. Két író voltak, akik történetesen a Szovjetunióban éltek és alkottak. Küzdve a rezsimmel, próbálva kicselezni azt.

Az űrhajózás hőskorszakában, egy olyan érában, ahol a kibernetika már nem volt burzsoá áltudomány, de a művészetet változatlanul a Glavlit (Irodalmi Főhatóság, cenzúrahivatal) bürokratái felügyelték. Arkagyij és Borisz nem a rendszernek köszönhetően, hanem sokkal inkább annak ellenében kapták meg elsőként az 1981-ben alapított Aelita-díjat. A Stalker zseniális szülőatyjai nem a szovjet embertípusról írtak, hanem emberekről, Földön túli tájakról, tudatot átívelő dimenziókról. Meg ufókról és zombikról is, a hollywoodi tömegkliséknél igényesebben, kivívva a semmi ilyenről hallani nem akaró diktatúra gyanakvását.

Borisz és Arkagyij Sztrugackij

Wikipedia

Tehetségük, népszerűségük védte őket, már amennyire az ilyesmi egy pártállamban védelmet jelent. Arkagyij a posztszovjet demokrácia győzelmének az évében távozott az életből. Öccse pedig most, amikor ez a demokrácia rég halottnak lett nyilvánítva. Nem volt jóban a Putyin-rezsimmel sem, kiállt az üldözött ellenzékiek mellett, levelezésben volt a bebörtönzött Hodorkovszkijjal. Hazája és a civilizációnk jövőjét pesszimistán ítélte meg.

„A mai civilizáció az, ami összeomlik, épp az (és kizárólag az), s vele együtt az összes tartozéka, a ’jóllakott milliárd’ gyarapodása, a demokratikus értékrend túlsúlya, az erkölcsi rend alapját képező általánosan elfogadott humanizmus…Újra itt lesz a totális tekintélyelvűség kora, a jegyrendszer, a hadigazdaság kora…Rémülettel tölt el a gondolat, hogy újra visszatér az a szörnyű világ, amelyről azt hittük, már örökre a múlté.” – írta Hodorkovszkijnak a börtönbe.