hvg.hu: Az első könyve egy évvel ezelőtti megjelenése után mennyire volt nyilvánvaló, hogy lesz második is?

Nyáry Krisztián: Amikor tavaly januárban elkezdtem magyar írók és költők szerelmi történeteit posztolni a Facebookon, az sem volt egyértelmű, hogy a következő hónapban folytatni fogom-e, de hihetetlen sokan lájkolták és osztották meg, majd elkezdtek keresni a kiadók azzal, hogy megélne könyvben is. Jött a könyv, de a posztokat sem hagytam abba, így adta magát, hogy az első könyvnek legyen második része. Ebben az egészben azt élvezem a legjobban, hogy semmi sem volt nyilvánvaló: mindig az egyik lépés hozta a másikat. De a magyar írók-költők szerelmi életéről nem fogok harmadik könyvet írni, mert az ismert, kanonizált szerzők száma véges, maximum 80-100 körül kimerül.

hvg.hu: A második könyv is negyven szerelmes történetet tartalmaz. Vannak különbségek a két könyv között?

Ny. K.: A másodikban egy-két bekezdéssel hosszabbak a történetek, mert kicsit több hátteret tartalmaz az adott szerzőről, az adott korról. Abban is eltér a kettő, hogy az első könyvben nagyrészt olyan szerelmi történetek szerepeltek, amiket már ismertem, csak pár tényszerű dolognak kellett utánanéznem. A második könyv megírásához sokkal hosszabb és mélyebb kutatómunkára volt szükségem. Különbség az is, hogy az előző könyv történeteinek zöme XX. századi volt, Petőfi Sándoré volt a legkorábbi. Most erősen nyitottam a XIX. század felé, amelynek az eleje az utolsó olyan történelmi korszak, ami még értelmezhető a mi kultúránk felől: Csokonai korában még értjük az emberi viszonyokat, de Balassi Bálintot valójában már soha nem fogjuk megérteni.

hvg.hu: Az előző könyvével kapcsolatban többször hangsúlyozta, hogy a valódi érdem az irodalomtudósoké, akik éveken át kutatták a levéltárakban ezeket a történeteket. A második könyvhöz ezek szerint komoly filológiai munkát végzett. Általában hogy áll neki megírni egy történetet?

Ny. K.: Továbbra sem vagyok filológus, csak most sok primér forrást is olvastam. A legelső mindig maga az ötlet, hogy ki az a szerző, akivel foglalkozni szeretnék. Poszt viszont csak akkor születik róla, ha elkezdek utánanézni az életének, és találok benne érdekes szerelmi szálat. Egy-egy történet írása közben gyakran előkerülnek mellékszálak, amik mentén tovább lehet haladni. Először az interneten szoktam keresgélni, de zömmel a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtárában dolgoztam, ami azért nagyszerű, mert egyszerre levéltár és könyvtár, ami azt jelenti, hogy a könyvek mellett tanulmányozhatod a kéziratokat és a személyes dokumentumokat is.

hvg.hu: Mi volt a legnagyobb kincs, amit az irodalmi múzeumban talált?

Ny. K.: A legjobban azt élveztem, amikor odaadták egy-egy író személyi dossziéját, amiben például benne volt az útlevele és a jegyzetfüzete. Például nagyon megható volt látni a Szomory Dezsőről készült utolsó képeket, a svéd menlevelét, a zsidó igazolványát. Nézed a képet, rajta a dátumot, és tudod, hogy néhány nappal később már nem élt. Mindig azt vártam a legjobban, hogy ezeket átlapozhassam. Azt például sokszor nagyon jó érzés látni, hogy ki foglalkozott előtted az adott témával. Egyszer régebben a Széchenyi Könyvtárban fordult elő, hogy kikértem egy XIX. század elejéről szóló könyvet a raktárból, aminek az előző olvasója Babits Mihály volt.

Nyáry Krisztián harmadik könyvet már nem ír az irodalmi szereplők szerelmi történeteiről

Aknay Csaba

hvg.hu: Kinek vagy kiknek a történetét szereti a legjobban?

Ny. K.: Nemrég olvastam Molnár Ferenc életrajzi regényét (Útitárs a száműzetésben), amit angolból fordítottak vissza, mert elveszett az eredeti magyar kézirat. Ebben a könyvben, rá nagyon nem jellemző módon az utolsó, öngyilkos szerelméhez beszél. Ezzel párhuzamosan olvastam Márai Sándor naplójának utolsó éveit, ami szintén arról szól, hogy magányosan él Amerikában, és álmában a halott feleségével levelezik. Nagyon érdekes ez a párhuzam a két magányos emigráns között, akik életük során nem voltak hűségesek, de a végére, a totális egyedüllétben valahogy mégis eljutottak egy nagyon erős szerelmi kötelékig.

hvg.hu: Ha már az írók-költők szerelmi életrajzában keresünk párhuzamokat, az szinte minden történetben visszatérő motívum, hogy a nők ugyan társadalmi szempontból alacsonyabb rendűnek számítottak, de íróink, költőink maximális szellemi partnerei voltak.

Ny. K.: Ebből a szempontból nem gondoltam még végig a történeteket, de azon már sokat gondolkoztam, hogy miért pont ezek az emberek találtak egymásra. Az például nagyon érdekes párhuzam, hogy nagyon sok író-színésznő páros van.

hvg.hu: Ennek mi lehet az oka?

Ny. K.: Valószínűleg az, hogy a nőknek szinte egyedül az arisztokrata származás vagy a művészi, főleg a színészi pálya adott lehetőséget arra, hogy szabad, független életet éljenek. Azért lehetett ennyi író-színésznő pár, mert ezek a férfiak is ugyanezt a szabadságfokot keresték. És persze azért is, mert például a Nyugat körüli művész-értelmiségi kör egy kicsike, zárt közösség volt, olyan volt, mint egy 500 fős falu, ahol egy idő után természetes, hogy mindenki mindenkivel összejöhet. Ezért is lehet fölrajzolni azt a bizonyos szerelemtérképet.

hvg.hu Több olyan pár is szerepel a könyvben, amelyek tagjai híres írók-költők voltak, pl: Babits Mihály-Török Sophie, Weöres Sándor-Károlyi Amy, Kosztolányi Dezső-Harmos Ilona stb. Ilyenkor mi alapján dönti el, hogy kinek a szemszögéből, melyikükre fókuszálva írja meg a történetet?

Ny. K.: Ezt sosem határoztam el előre, mindig menet közben alakult ki. Sokat elárul, hogy kinek a nevét teszem a címben előre. Nem akartam erőltetni, hogy a nőt helyezzem a középpontba, csak azért, mert nő, ha nem feltétlenül róla van szó. Például a Szabó Dezső – Kaffka Margit történet azért lett inkább Szabó Dezső története, mert Kaffkának több férfi is volt az életében, azonban Szabó Dezsőében csak Kaffka az egyetlen beazonosítható nő.

hvg.hu: Az, hogy ilyen sokat foglalkozott szerelmi történetekkel, ráébresztette nagy tanulságokra a szerelem természetével kapcsolatban?

Ny. K.: Azon például sokat gondolkoztam, hogy a művészet vagy az önkifejezés szempontjából mi az inspirálóbb, a beteljesült, boldog szerelem, vagy a beleteljesületlen. Ebből a mintából az derült ki, hogy lényegében mindegy. A szerelem okozta felfokozott érzelmi állapot nagyon valószínű, hogy önmagában véve hozzájárul az alkotókedvhez. Ezen kívül az is látszik ezekből a történetekből, hogy 10-12 alapvető szerelmi konstelláció létezik. Ezek a viszonyok elég egyszerűek a maguk módján: attól lesznek érdekesek és egyediek, hogy rájuk rakódik a kultúra, a környezet, a történelem. A XX. századi életrajzok annyiban speciálisak, hogy valamilyen módon mindegyiket legalább egyszer, de inkább többször kettéroppantotta a történelem: a háborúk, Trianon, a holokauszt, a nácizmus vagy a kommunizmus.

hvg.hu: Valószínűleg a sikerhez az is nagyban hozzájárul, hogy sokan tudnak azonosulni ezekkel a történetekkel.

Ny. K.: Mert minden szerelmi történet váza elég egyszerűen érthető és átélhető. Már a görög drámák is ezeket a valódi, nagyon emberi viszonyokat dolgozták föl, ezért is tudnak ennyire elemien hatni ránk. A kommenteket látva egyrészt azért hatásosak ezek a történetek, mert a szerzőre vagyunk kíváncsiak: rácsodálkozunk arra, amit az iskolában nem tanítottak meg, vagyis arra, hogy a szerző is ember volt. Másrészt maga a kapcsolat lehet érdekes, a szituáció, ami velünk is megtörtént. A kettő együtt izgatja az olvasókat.

hvg.hu: Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a híres memoriter, Vörösmarty A merengőhöz című verse valójában egy lánykérő vers.

Ny. K.: Az is jellemző, hogy ezt nem irodalomtörténész, hanem Szabó Magda írta meg. Valóban elég érdekes, hogy a legnagyobb romantikus költő, a maga áradó érzelmeivel azt írta a szerelmének, hogy az „ábrándozás az élet megrontója” – ennél kispolgáribb mondatot pedig nem sokan írtak le a magyar költészetben.

hvg.hu: Csajághy Laura nem volt belé szerelmes, és mégis hozzáment.

Ny. K.: Nagyon érdekes tendencia az is, hogy számos történetben arról van szó, hogy a környezet azért szorította bele a nőt a kapcsolatba, hogy kibontakozhasson a művész. Tulajdonképpen a József Attila – Kozmutza Flóra történet is erről szól, hogy a nő menekülne, próbál mindig hátrálni, de mindenki azt sulykolja belé, hogy megmentheti a szegény költő életét, ha hozzá megy feleségül.

hvg.hu: Melyik volt az a történet, ami a legjobban meglepte, megbotránkoztatta az embereket?

Ny. K.: Az előző kötetnél volt, akit a nem hétköznapi történetek érdekeltek elsősorban, például ahogy Szabó Lőrinc átadta a menyasszonyát, Török Sophie-t a mesterének, Babits Mihálynak. De ugyanilyen sokan szerették például a Benedek Elek történetet, ami egy fordulatok nélküli, élethosszig tartó szerelemről szólt. Ady-Léda és Dióssy Ödön hármasa, furcsa együttélése is nagyon népszerű volt.

hvg.hu: A második könyv előszavában írja, hogy sokáig hezitált, meg merje-e írni Kölcsey történetét, vagy sem. Nyilván botránygyanús a Himnusz költőjéről megírni, hogy a saját neméhez vonzódhatott.

Ny. K.: Legalábbis szerelmet érzett egy férfi iránt. Minden Kölcsey-monográfiát elolvastam, és látszik, hogy mindenki kerülgeti ezt a témát. A szerelmi életéről például olyan kétértelmű félmondatokat lehet olvasni, hogy a „Szemere Pálhoz való viszonya még a szentimentálisnál is több volt”. Vagy egyszerűen csak azt mondják a monográfiák, hogy a magánéletéről semmit sem lehet tudni, vagy azt, hogy nem is volt valódi tárgya a szerelmének. Mindez azért nehezedik ránk, olvasókra és az irodalomtörténészekre, mert a Himnusz költőjéről beszélünk. Ez valószínűleg már rég nem lenne titok, kibeszéletlen dolog, ha nem ő írja a Himnuszt. 

Nyáry szerint Kölcsey szerelmi élete valószínűleg már rég nem lenne kibeszéletlen dolog, ha nem ő írja a Himnuszt

Aknay Csaba

hvg.hu: Nyilván az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ő maga sem tudott igazán mit kezdeni az érzéseivel.

Ny. K.: Valószínűleg nagyon elfojtós fiatal srác volt, akinek nem nagyon volt mihez viszonyítania. Az látszik a leveleiből, hogy próbálja nagyon elmagyarázni saját maga és az olvasói számára a különböző érzelmek természetét: folyamatosan azt elemzi, hogy mi a barátság, mi a szerelem, mi a hazaszeretet. Nem véletlenül találja ki azt a konklúziót, hogy mindez lényegében ugyanaz. A könyvben részben ezért írtam meg hosszabban a Kölcsey-fejezetet, mert szerettem volna minél többet megmutatni ebből a vívódásból, és azért nem írok le egy összefüggő történetet, mert nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt.

hvg.hu: Mégiscsak kirajzolódik valami nagy érzelmi vihar az általad leírtakból és az idézett Kölcsey-levelekből.

Ny. K.: Kölcsey mindig is fontos volt számomra. Már irodalomtörténész koromban elgondolkoztatott, hogy lehetséges az, hogy egy alapvetően szerelmes verseket író és a saját érzelmeire koncentráló, klasszikus alanyi költő mindezt egyszer csak átalakítja hazaszeretetté. Már akkor sem tudtam, hogy ez hogyan működik. Nem értettem, hogy miért írja azt a szakirodalom, hogy senkibe sem volt szerelmes, miközben a szerelmes versei egyáltalán nem tanulmányversek, poétikai gyakorlatok.

hvg.hu: Létezik egy olyan hipotézis is, hogy Szemere Krisztinába, Szemere Pál feleségébe volt szerelmes.

Ny. K.: Majdnem biztos vagyok benne, hogy Kölcsey Szemere Pál iránt érzett szerelme nem viszonzott, megélt szerelem volt. A nőcsábász hírében álló Szemere Pál is nagyon szerette őt, de nem szerelemmel, hanem barátsággal. Azt sem tudjuk, hogy Kölcseynek volt-e valaha beteljesült szerelme. Mielőtt komolyabban utánanéztem volna, nekem is az volt a teóriám, hogy Szemere Krisztinába lehetett szerelmes, mert a legszebben róla ír, és onnan jutottam el Szemere Pálhoz, akinek még szebbeket írt. Lehet persze vitatkozni azon, hogy mit értett szerelmen Kölcsey, és mit barátságon. De ha elfogadjuk, hogy a szerelmes levél definíciója az, hogy valaki szerelemként azonosítja a saját érzelmeit egy másik ember iránt, és ezt megírja neki, szerelmének nevezi, akkor ki kell mondanunk, hogy Kölcsey férfiaknak írt szerelmes leveleket. Az egyik Szemere volt, a másik a volt kollégiumi szobatársa, Kállay Ferenc.

hvg.hu: Kölcsey és a többi szerző életrajzának ismerete ön szerint megkönnyíti, megváltoztatja a művek értelmezését?

Ny. K.: Az biztos, hogy hozzátesz. A szerzői életrajz segít az értelmezésben, de ha nem ismerjük a szerzői életrajzot, akkor is működnie kell a szövegnek. Közben nagyon nem értek egyet azokkal az irodalomtudományos iskolákkal, amik azt vallják, hogy a szerző egyáltalán nem számít. Ez valószínűleg azért van, mert amikor Pécsett az egyetemen tanítottam, akkor a XIX. századdal, illetve a felvilágosodás korával foglalkoztam. Ilyen távlatból már csak az életrajzi és történelmi kontextussal együtt tudjuk a műveket értelmezni. Lehet Tandori-verset elemezni anélkül, hogy tudnád ki Tandori Dezső, de egy Kölcsey-verssel ezt már nem lehet kontextus nélkül megcsinálni.

hvg.hu: Rengeteget ír mások szerelmi életéről, de az önéről szinte semmit sem lehet tudni. Közben pedig a felesége, Bártfai Andrea Zsöme szerkesztette a kötetet.

Ny. K.: Biztos azért írok másokról, mert magamról nem tudok. A mi történetünk viszonylag egyszerű abban az értelemben, hogy gimnazista korunk óta együtt vagyunk, és van két kiskamasz lányunk. Ami igazán érdekes, hogy mind a ketten nagyon hasonló területen mozgunk, de nagyon ritkán dolgozunk együtt szorosan, gondolom, a konfliktusok elkerülése miatt. Szeretem a munkát és a családot egymásról leválasztani. Mivel ez nem munkának, hanem szórakozásnak indult, ezért miután megírtam valamit, mindig megmutattam Zsömének, hogy tegyen javaslatokat, javítsa ki a hibákat. Ma is így születnek a posztok: este megírok valamit, éjjel elolvassa, szól, ha valamin érdemes változtatni, és ha ez megvan, akkor másnap reggel kiteszem a Facebookra. Így adta magát, hogy ő fogja szerkeszteni a kötetet. Örülök, hogy ez így történt.

hvg.hu: Az elmúlt másfél évben hihetetlenül népszerű lett, már több mint 30 ezer rajongója van a Facebookon. Egy ország ismerte meg a nevét és az írásait. Hogy éli meg ezt a hirtelen jött népszerűséget?

Ny. K.: Tényleg nehéz vele mit kezdeni, hogy másfél éve csinálok valamit, ami sokaknak sok szempontból fontos. Alapvetően még most is szórakoztatási céllal írom ezeket a történeteket, mert ez valójában szórakoztatóipari termék, aminek menet közben kialakult egy olvasásnépszerűsítő funkciója. Ennek nagyon örülök, és a nagy részét élvezem annak, ami történik. Ugyanakkor mégiscsak kommunikációval és marketinggel foglalkozom, ezért tisztában vagyok vele, hogy ebben a történetben én egy termék, egy trend vagyok, aminek megvan a maga életciklusa: most sokan szeretik, de eljön az az idő, amikor majd kevesebben. Ez szerintem nem probléma. Ha jól csinálom, akkor nem múlik el nyomtalanul.