Gyorsan lehetett szüksége annak idején, Shakespeare korában a Globe színháznak egy új bemutatóra – nem tudom, mi bukhatott nagyot előtte –, a profi színházcsináló elővette hát néhány előkészített, kidolgozásra váró ötletét és motívumát, az élére írta ezt a fintoros címet (As You Like It), aztán hadd szóljon. Száműzött herceg (majd a Viharban megcsinálja rendesen), erdei kavarodás (a Szentivánéjiben is hogy bejött), fiúnak öltözött lány (a Vízkeresztben kibomlik); aztán itt jelenik meg az első Bolond meg a botcsinálta filozófus, van népi szál és rengeteg szerelem, megannyi egymásra találás a végén, hadd távozzon elégedetten a publikum. Mindazonáltal az Ahogy tetszik több azért, mint „rendesen megcsinált” opusz (Jan Kott például a legnagyobbak közé sorolja), és főszereplője, a dráma motorja és középpontja, Rosalinda sok fiatal színésznő szerepálma.

MTI / Kallos Bea

A darab későn, a nagy Shakespeare-drámák után lett ismert Magyarországon, a tizenkilencedik század végén. A reformkori fordítók nem kapkodtak utána – az első bevett fordítás Szabó Lőrinc műve, és a harmincas évek végén az akkori Nemzeti számára készült. 2006-ban – sok más Shakespeare-dráma mellett és ugyancsak színházi felkérésre – Nádasdy Ádám is lefordította, s utána egyre-másra tűzték műsorukra a színházak. A mostani bemutatót az erdélyi magyar Shakespeare-fordító, Jánosházy György szövegével játsszák – Nádasdyé sokkal jobb ugyan, de ez is megteszi, ha a magyarul nem beszélő rendező így döntött.

A rendező hozta magával kedvenc díszlettervezőjét, Helmut Stürmert, aki vízszintesen osztotta ketté a Nemzeti színpadát: a hercegi udvart sötét és hatalmas panelek határolják, és egy színházi öltözőt formáz, ahol művészek készülődnek öltözködés közben az előadásra. Látjuk, amint nővé maszkolja – csak úgy nagyjából – magát Trill Zsolt (Rosalindára) és Fehér Tibor (Céliára), és bár többször „áramszünet” van, a zseblámpák fényében megképződik azért a hercegi udvar baljós, sötétbe hajló atmoszférája. Az állványokon súlyos télikabátok, merthogy tél van – látjuk kicsit később, hogy az ardennes-i erdőben is hull a hó.

MTI / Kallos Bea

Merthogy akkor már fölemelkedik a színházi terep hátsó redőnyfala – és mögötte változatos-mesés táj honol, a háttérfüggöny hol havas hegyeket, hol délvidéket mutat, mert az erdő a csodák birodalma, ugye. Egyéb tekintetben a Nemzeti híres masinériája ezúttal pihen – se süllyedő, se zsinórpadlás, se forgó nem dolgozik –, az előadás kétségkívül jól utaztatható.

Az ardennes-i erdő nemcsak a csodák birodalma, hanem a szabadságé is. Némi csetlés-botlás közepette tanulják itt a jóságot a az önkényuralmi rend birodalmából kivetettek és kivetődők: a méla Jaques például úgy lelövi pisztollyal a száműzött herceget, amikor az megöli az erdőben méltán otthonos szarvast, hogy az alig bír feltápászkodni utána, de sietősen eltakarítja a szarvasölés maradványait – mondom, a csodák és csodás feltámadások birodalmában vagyunk... A méla Jaques egyébként az előadás egyetlen női szereplője (a bio-díszletként használt kart leszámítva, melyben az igazgató saját növendékein kívül fájdalmas ott látni az engedelmes és erősen lefokozott Söptei Andreát) – ez amúgy rendben van, hiszen a botcsinálta filozófus, a melankólikus-rezignált kétkedő nem a nemével villog. És Udvaros Dorottya – tán a közismert „Színház az egész világ...” című, revübetétté komponált nagymonológot leszámítva – végig finom és jó.

Purcărete nem kerített originális és súlyos rendezői koncepciót az Ahogy tetszik rejtélyes-szövevényes cselekménye köré – a rendezés lényegének az látszik, hogy Rosalindát bohócra veszi. Trill Zsolt ugyanis remek bohóc, minden ízében, fizikailag és szellemileg is az; vagyis ezúttal játékmesterként működik, és a nőnek öltözött férfi, majd férfinak öltözött nőnek öltözött férfi női lelkét parodizálja-poentírozza-vicceli rendkívül energikusan. Pipiskedik és affektál, kommentál és reflektál – Rosalinda ugyan ilyenformán nincsen, de a bohócszámot végig bírja ismerős lendületével. Mellette a Céliát játszó Fehér Tibor komolyan veszi ugyanezt, vagyis eljátssza a kissé pasztell, ám nagyon is hiteles lánykát, aki legjobban a mackójához kötődik, és őt fogja lecserélni a végén a hirtelen megjavuló vőlegényre, Orlando bátyjára.

Orlando szerepében Szatory Dávid sem foglalkozik azzal, hogy Rosalindája férfi – arra koncentrál, hogy a lány Gany

MTI / Kallos Bea

medesként fiúnak látszik. Becsülettel átküzdi magát a szerelem útvesztőin – a színész pedig a feladaton.

A rivalda síkját sűrűn használják járásnak: keresztbe futkosnak a szereplők, és az első részben vagy háromszor is végigsétál Eperjes Károly, nyomában egy törpével. Egyikükből (Eperjesből) Juci lesz, a Bolond párja, egy röpke és felszínes kabarettli formájában; a másikból reménytelen szerelmes, és Orlando második bátyja, de csak az előadás második részében.

Ha a közönség követni tudja a kavarodást és a széttartó színészi alakítások által rombolt cseleményt, akkor néhány szép pillanat a jutalma. Az egyik, tán a legszebb Bodrogi Gyuláé, aki Ádámot játssza, de nem ez az érdekes, hanem az, ahogy a „Színház az egész...”-monológ utolsó, öregember-korszakának említése alatt némán, immár magáról nem tudó gyerek-öregként, kifejezéstelen tekintettel átvonul a színen. Ez megrendítő. És igen jó a pici szerepében, a Phoebéért epedő Silviusban érzékenyen és belülről dolgozó Rácz József.

MTI / Kallos Bea

Van élőzene – az ardennes-i erdőben Komlósi Zsuzsa zongorázik, és Kéringer Dávid fújja a szaxofont, szépen. Néhány – nem kevés – színész erősen hiányzik az előadásból; mégiscsak képtelenség, hogy jók és rosszak közti különbséget egy napszemüveg le- és fölvételével jelzik (na, persze, hogy a napszemüveges a gonosz), mert másra, színjátszásra például nem futja. A sok-sok cirkuszi reminiszcenciával – melyek legtöbbje Trillhez, kisebb része a Próbakő szerepében bohóccipőben föllépő Reviczky Gáborhoz köthető, akinek szövegét eltakarja az intonáció – megtűzdelt előadás utolsó jelenetében megvan a négy esküvő, de nem látszik boldognak a hosszú padra leültetett csapat, a násznép, a megjavultak, a teljes szereplőgárda.

Csalódottságukat mélyen értjük, mert sokat, nagyot, durranást vártunk, és mi is csalódottak vagyunk.

A szerző színikritikus, az Alföldi Színháza – Öt nemzeti év című kötet szerzője.