„Megalakult az ország első falusi takarékszövetkezete” – adta hírül a Szabad Nép, a kommunista pártlap 1956. október 15-én. Előző nap „mintegy 500 dolgozó paraszt és kisiparos jött össze a dunaföldvári Kossuth Művelődési Otthonban”, hogy megalakítsa a pénzintézetet. Régi kívánság volt a községben egy takarékszövetkezet, ahová „a lakosok betehetnék felesleges pénzüket, s ahonnan kisebb hiteleket vehetnek fel” – mondta a helyi földművesszövetkezet elnöke.

Eltérés a szovjet modelltől

Az „egyénileg dolgozó parasztok” vezető pozícióba juttatása a szövetkezetekben (nemcsak a hitel-, hanem a termelőszövetkezetekben is) – Nagy Imre politikájának felelt meg. Kevesen tudják, de ezt a Kádár-kor is átvette tőle. Persze a kivégzett miniszterelnökre 1958-61-ben, a második nagy kollektivizálási hullám idején nem lehetett hivatkozni, ugyanakkor Fehér Lajos és Erdei Ferenc, a két vezető agrárpolitikus (különösen Dögei Imre 1960-as bukása után) ekkor már ügyeltek arra, hogy a falvakban legalább a középparasztságot megnyerjék a kollektivizálásnak.

Fortepan / Lipovits Károly

Így nem csak az agrárproletárok és a szegényparasztok lettek a tsz-ek vezetői, hanem a falvak korábbi elitje, vagy legalább középrétege is szóhoz jutott a szövetkezetekben. E folyamat kutatói – köztük Varga Zsuzsanna – hangsúlyozzák: a Kádár-kori tsz-ek különböztek a szovjet és a rákosista modelltől.

Vas Zoltán elismeri a hibákat

Hogy a falvakat korábban sújtó gazdaság- és társadalompolitika folytathatatlan volt, azt egy vezető politikus ismerte el 1956 októberében Dunaföldváron. Szavaiból kitűnt, hogy változtatni akarnak ezen, és a jövőben a demokratikus (ön)szerveződést tartják fontosnak.

„Nagy hiba volt annak idején, hogy a régi helyi hitelszövetkezeteket megszüntették” – mondta az ülésen Vas Zoltán, a SZÖVOSZ (Szövetkezetek Országos Szövetsége) igazgatóságának elnöke. Így az új takarékszövetkezetek engedélyezésével „a múltban elkövetett hibákat” is orvosolják. Vas szerint „nincs áldás az olyan szövetkezeteken, amelyek nem önkéntesen jönnek létre. Nem lehet jó az a szövetkezet, ahol nem a legszigorúbb demokratikus elvek szerint választják a vezetőséget”.

Miért csatlakozott Nagy Imréhez?

A Moszkvából a második világháború végén az elsők között visszaérkezett Vas volt Budapest polgármestere 1945-ben, sőt az egész ország gazdaságát irányító Gazdasági Főtanács és az Országos Tervhivatal első embere is (1945-53). Ám 1953-ban megrendült a pozíciója és közel került Nagy Imréhez. A forradalom alatt is vele tartott, együtt menekülnek a jugoszláv követségre a november 4-ei szovjet támadáskor, de Vas onnan a többiek előtt távozott. Jóllehet őt is internálják Naggyal együtt a romániai Snagovba, megúszta a legsúlyosabb megtorlásokat, nem állították emiatt bíróság elé.

Fortepan / Jánosi Katalin

Hogy 1956 -ban Vas miért állt Nagy mellé, azt Jurij Andropov akkori budapesti szovjet nagykövet, későbbi moszkvai pártfőtitkár 1956. október 11-ei jelentéséből tudhatjuk. Vas aznap bement a nagykövetségre, és elmondta: ő „a Szovjetunió régi barátja” – még akkor is, ha szovjet részről őt „sérelmek érték”. (Alighanem itt az 1953-as leváltására célzott.) Közölte azt is: most Nagy Imre mellé áll, mivel „sok aktivista és az értelmiség” Nagy bejutását akarja a pártvezetésbe.

Nagynak szerinte a rendőrségen, a minisztériumokban és a munkásság közt is vannak támogatói, és döntő a hatása sok újságra. A Szabad Népet is képes befolyásolni, bár az még a Politikai Bizottság akaratát próbálja teljesíteni. Nagy nem szovjetellenes, csak a szocializmust „magyar módon” akarja építeni, és ebben nincs semmi rossz, hisz a háború után Magyarország „lényegében a Szovjetunió egyik köztársaságává vált”, pedig a gazdasági mechanizmus Jugoszláviában hatékonyabb. Ezért nem baj Vas szerint, ha Nagy átveszi azt, ami az országnak megfelel.

Ám hozzátette: „Nagy általában nem valami jó ember”, és ő nem is kezeskedhet érte. Vas mintha azt ajánlaná: szívesen Nagy mellé áll, de Moszkvát is támogatóként a háta mögött szeretné tudni. Ez lehetett tehát a motivációja akkor, amikor keményen elítélte a múltbeli vidékpolitikát októberben, és aztán a forradalom alatt közellátásért felelős kormánybiztosként lépett be Nagy Imre kormányába.

Hibás szövetvégeket repülőn szállítottak

Miközben Vas Zoltán a maga számára kereste a legkedvezőbb pozíciót, egy fiatal újságíró, Kulcsár István, aki 1956-ban rövid ideig a Szabad Népnél dolgozott, riportra indult Szombathelyre. Pechjére a belföldi repülőgép – merthogy ekkoriban belföldi légi járatok is közlekedtek itthon – a rossz időjárás nem tudott a Vas megyei székhelyen leszállni, így Zalaegerszegre megállás nélkül repültek tovább.

Fortepan / Uvaterv

Útitársaival együtt ekkor megpillantotta, hogy a reptéren a gépre hibás szövetvégeket pakolnak. Megdöbbent a pazarláson, ugyanis Zalaegerszegről így szállították vissza a hibás anyagokat. Végül valahogy eljutott Szombathelyre Kulcsár, s itt elkészítette a határsértő fiatalokról szóló riportját.

Beszámolt egy esetről, amikor egy fiatal pár sikertelenül próbált volna Ausztráliába szökni. Sőt a férfi az ügyészségen – Kulcsár szerint – botrányosan viselkedett, amiért öt napra előzetes letartóztatásba helyezték. A cikkíró szerint a feleséget igazságtalanul sújtották ugyanezzel a büntetéssel, hiszen elfogása után ő nem tett semmit. Kulcsár beszámolt arról is, hogy végül pénzbüntetésre ítélték a párt, ami óriási enyhülést jelez, hiszen korábban a tiltott határátlépés halálbüntetéssel is járhatott.

Kulcsár követelése

A „Fiatalok a határon” című cikkben Kulcsár ennél merészebb volt: kiállt a szabad utazás joga mellett. Előbb úgy fogalmazott, hogy „meg kellene vizsgálni, nem volna-e a leghelyesebb, ha minden 18. évét betöltött büntetlen előéletű magyar állampolgár minden különösebb megokolás nélkül kaphatna útlevelet bármelyik nyugati országba”. Majd egyértelműen állást foglalt írása végén: „Egy szabad állam felnőtt népe, szabad polgárai vagyunk. Hadd utazzunk, ahová kedvünk tartja!” A magyarok 1956 után nem utazhattak szabadon, Kulcsár viszont könnyebben megtehette ezt: utóbb a rádió moszkvai és New York-i tudósítója lett.

Technikai újítások és készülődés a tévéadásra

„Épül a Televízió adóállomása” – adta hírül a Szabad Nép szintén október 15-én. „A tizenegyedik emeletnél tart a Széchenyi-hegyi televíziós adóállomás építkezése. A vasváz egy részére már felhúzták a falakat” – tudhatjuk meg a lap címoldaláról. (A rendszeres kísérleti tévéadás Magyarországon 1957-ben kezdődött, bár próbálkozások az adásra már korábban, így 1956-ban is voltak – mondta a hvg.hu-nak Sárközy Réka, az OSZK–1956-os Intézet munkatársa.)

A szerző az OSZK–1956-os Intézet munkatársa.