A századfordulón járunk, a hetednapi adventista orvos, életmódtanácsadó John Harvey Kellog által vezetett michigani Battle Creek Szanitáriumban, amely – ahogy a film végén megtörténik – 1902-ben égett le. Ám ez nem jelentette a bukását: gyorsan helyreállították és 1906-ban már több mint 7000 gyógyulni vágyót fogadott újra. (Alan Parker filmjében a szanatórium megszállott igazgatója az újranyitáskor ironikus módon életét veszti, ám Kellog túlélte az egészséges életmód zarándokhelyét: az épületet az amerikai hadsereg vásárolta meg a II. világháború idején, az egészségguru pedig a következő évben – 91 éves korában(!) halt meg.)

A Kellog nevet azonban nem ő, hanem testvére, Will Keith tette igazán híressé, aki a 19. század utolsó évtizedeiben még a „szanitárium” pénzügyeit intézte, majd nagyüzemi kukoricapehelygyártásba kezdett. Utóbbit a doktor már jó ideje alkalmazta speciális diétája központi elemeként.

John Harvey Kellog nem volt magányos harcos abban az értelemben sem, hogy a századforduló idején a Battle Creek-i gyógyintézet, ahol a szigorú vegetáriánus étrend mellett a vízterápia, a testmozgás, az elektromos kezelés, egyéb mechanikus szerkezetek és beöntések kominációjával kezelték a gyógyulni vágyókat, sem számított kivételes jelenségnek.

Merthogy gyógyulni vágyók akadtak – és ők már a modernitás áldozatai voltak. A 19. század alapvetően alakította át az emberi környezetet: a kor embere számára elképesztő tempóban (immár kontinenseket átszelő vasutakon) robogó második ipari forradalom, a mind zsúfoltabb, a komfort kezdeti elemeit is felkínáló urbanizáció és annak konfliktusai alaposan próbára tették a városlakókat.

Ekkora tömegek korábban nem voltak kénytelenek együtt élni – sem egymással, sem ekkora tempóval, sem ennyi stresszfaktorral. Ez az az időszak, amit – marxizmus nélkül is – a „dekancia” korának neveznek, amikor a sápadtság és a tüdőbaj a művészi kifinomultság és érzékenység jelképe lehetett. Ezzel párhuzamosan azonban az új kihívásokat az életmódreform-mozgalmak is igyekeztek megválaszolni és kezelni a „civilizációs ártalmakat”.

Kolloghoz hasonlóan – bár a filmben kissé sarlatánként jelenik meg az akkor nem is olyan idős, 50 éves doktor – valódi orvosok keresték a megoldásokat, visszanyúltak a népi gyógyászathoz, a természetközeliséget keresve olyan módszerekben, mint a napfényterápia, a különböző hidroterápiák a vizes fűben mezítláb végzett tornától a különböző vízforgató gépezetekig, a földterápia. Nagy hangsúlyt fektettek az étkezésre is: számos irányzat a vegetarianizmusra esküdött, és tiltották az alkoholfogyasztást. A mozgalom a 19. század utolsó harmadában az Egyesült Államokban indult útjára – ahogy Kellog esetében is ebben a puritán vallásosságnak is volt szerepe, sőt – ezzel összhangban – Kellog jól menő szanatóriumában nem csak a jómódú elitet gyógyította.

Azonban hamar megjelent a mozgalom Európában is. Voltak sajátos – igen neves – helyek, ahol a hangsúly, igaz a természetgyógyászat, vegetáriánus étrend és absztinencia mellett, a művészi-spirituális élményre került.

Az olasz-svájci Ascona mellett fekvő Monte Verita közismert volt az európai értelmiség körében, vonzotta a művészeket és gondolkodókat. Nemcsak a balett kötött világával szakító Isodora Duncan, az expresszionista festő Paul Klee, írók mint Erich Maria Remarque, Fanny zu Reventlow járt ide, hanem a kor legnevesebb filozófusai is, pszichológusai Carl Jungtól Rudolf Steineren át Max Weberig, sőt még politikusok is előfordultak. Nemcsak az 1920-as évek „teljesítési politikájáról” elhíresült Gustav Stresemann későbbi külügyminiszter vendégeskedett Asconában, de az emigrációban élő Vlagyimir Iljics Lenin, Lev Trockij is. Itt – és néhány több más központban is – az észak-amerikai puritanizmussal, a kelloggi szigorú szextilalommal szemben itt a meztelenség kultuszát, a szabad szerelmet pártolták.

A testiséget alapvetően különbözőképp fogták fel – ezt két német doktor karakterének beépítésével a rendező is jelezte. Egyikük a gyönyör gyógyító hatását vallotta, a másikuk a test felszabadítását, a meztelenséget hirdette. Utóbbi szolidabb formában is jelentkezett: mint megszabadulás a testet gúzsba kötő női ruháktól, fűzőktől, a kényelmesebb öltözetek viselése.

Természetesen ezt az irányt nemcsak az életmódreform-mozgalmak követelték, de a nők mind nagyobb arányú munkába állása is kikényszerítette. Nem véletlen, hogy az életmódreform-mozgalomnak a századforduló feministái közt is számos híve akadt. Magyarországon például Polányi Cecile, Madzsar Alice és Dienes Valéria nemcsak megismerte, de terjesztette is a mozgásművészeti újdonságokat, Polányi Laura pedig a pedagógia területén alkalmazta a kísérleti módszereket.

Az életmódreform mozgalom hívei tehát éppúgy átfogó társadalmi változást tartottak szükségesnek, mint a modernitással együtt jelentkező politikai tömegmozgalmak.

Ugyanakkor a változást alul, az egyén szintjén akarták elérni, az egyéni életet, a mozgást, táplálkozást, gondolkodást akarták átalakítani, hogy a társadalom egésze is más legyen. Így nem is köthető egy adott világnézethez, a vallásos puritanizmus éppúgy előfordult, mint a szexuális szabadosság.

És éppúgy előfordultak egyes elemei a szélsőjobboldalon – mint például a vegetariánizmus és az állatvédelem a náci Németországban (a legismertebb antiszemita film, Az örök zsidó például hosszasan mutat egy kóser vágást, amely után a film narratívája kiemeli, hogy a hitleri Németország rendkívül szigorú állatvédelmi törvényeket hozott), vagy a Freikörperkultur (meztelenség kultúrája), illetve a közösségszervező erőként is működő természetjáró mozgalom a baloldalon.