"Ha elkezdjük használni, az szétrobbantja az iskolát"
A digitális pedagógia nem a kütyükről vagy a sávszélességről szól, sokkal inkább egy új tanítási szemléletet takar – állítja az évek óta ilyen módszerrel dolgozó Prievara Tibor és Nádori Gergely. Erre azért is szükség van, mert szerintük a diákok számára a mai iskola teljesen érdektelen. Mit változtathat ezen egy digitális tanóra? Miért tévhit, hogy minden mai gyerek digitális írástudó? És miért nem elég, ha a tanárok okos appok segítségével tanítanak?
„Az oktatás modernizációjának a zászlaja alatt a világ pénzét el lehet költeni teljesen értelmetlenül. Ennek hosszú hagyománya van ebben az országban. De van arra is sok példa, hogy igenis valódi digitális transzformációt is meg lehet valósítani” – mondja Nádori Gergely, a digitális pedagógia eszköztárát évek óta használó tanár, a Tanárblog egyik gazdája.
Mint a hvg.hu-n is bemutattuk, elég izgalmas helyzet állt elő ma a magyar oktatásügyben azzal, hogy a kormány elfogadta a Digitális Oktatás Stratégiát (DOS), amely fölöttébb progresszív szöveg, ha eltekintünk attól, hogy a digitális pedagógia elterjesztését centralizáltan képzeli el. A DOS mellett ugyanis van egy konzervatív, a múltba visszatekintő oktatáspolitika. A kettő gyakorlatilag nem összefésülhető. A digitális világ nagy ígérete, hogy ki tud lépni az uniformizálásból, a diákok egyedi útjaihoz alkalmazkodhat, de ez szembe megy a centralizációval.
A Tanárblog másik szerzője, a lapunkban is már többször bemutatott Prievara Tibor szerint van egy másik dilemma is, amely a digitális pedagógia elterjedését kíséri. Nevezetesen, hogy sokan azt gondolják mindez pusztán technológiai kérdés: hogy legyen mindenütt laptop, wifi, nagy sávszélességű internet, és akkor varázsütésre megváltozik a magyar iskolai gyakorlat.
„Pedagógiai kérdésekre technológiai választ adni óriási tévedés. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kell sávszélesség, wifi, és különböző kütyük, de nem ezen múlik az oktatás modernizációja” – mondja. A digitális átállást addig nem érdemes szerinte elkezdeni sem, amíg nincs meg a pedagógusokban a valós változás igénye. Ha a tankkönyvet ezután a tableten veszik kézbe, az semmilyen változást nem jelent az oktatásban.
Biztos, hogy minden diák kütyüguru?
Hogy mitől lesz jobb és a mai kornak megfelelő igényeket kielégítő az iskola, ahhoz először is meg kell érteni, milyenek a 21. századi diákok. Közkeletű elképzelés, hogy ők már digitális bennszülöttek, akik okostelefonnal a kezükben születtek, mindent tudnak a digitális eszközökről. Ezzel szemben, amikor Nádori iskolája belevágott a maga digitális iskolai programjába, azt látták, hogy a gyerekek – e téren is – sokfélék. „Vannak, akik kifejezetten ludditák, gyűlölik a gépeket. Vannak olyanok, aki ismerik ugyan a gépeket, de leginkább csak csetelésre használják. És vannak, akik két hét alatt feltörik az iskola számítógépes rendszerét, ha kell.”
Nádori szerint egy biztos:
a diákok számára az iskola elsődlegesen érdektelen.
Ami ott történik, az nem rossz vagy jó, hanem számukra irreleváns. „Amit ők leggyakrabban csinálnak – posztot írnak, fényképet címkéznek, megosztanak stb. –, azt nem az iskolában tanulják meg. Ráadásul az életben való boldogulásukhoz sincs már sok köze annak, hogy mennyire tudják a kémiát vagy a történelmet. Egyre több cégnél az úgynevezett soft skillek – problémamegoldás, kreativitás, együttműködés – számítanak. Ezek a képességek az iskolában nem nagyon kerülnek elő.”
És van egy csomó olyan gyerek, aki már 15 évesen elboldogul a világban, mert van például egy olyan zenei YouTube-csatornája, amelyből meg tud élni, vagy olyan 3D-modelleket készít és oszt meg a világhálón, ami komoly pénzt hoz neki.
Ők azok a gyerekek, akikről azt szoktam mondani, szívességből járnak be az iskolába. Nem nagyon lesz szükségük az életben az ott tapasztaltakra
– mondja Nádori.
És hogy reagálnak az iskolák ezekre az új fejleményekre? – teszi fel a kérdést Prievara. „Ha kevés dolgot tudnak a diákok, többet kell tanítani. Nem a soft skilleket építjük be a tananyagba, hanem új tananyagokat nyomunk be a tantervbe.”
Szétrobban az iskolai tér
A Tanárblog szerzői már mindketten évek óta mindketten áttértek saját iskolájukban a digitális iskolai módszerekre, minden órájukon rendelkezésre áll a számítógép, a netelérés. Érdekes módon a diákok nem feltétlenül üdvözölték ezt az átállást. „Amin meg tud egy ilyen akció bukni, az a diákok ellenállása. Nem hittem volna. Elfelejtették a jelszavukat, nem tudtak belépni a tanulást segítő keretrendszerbe, nem tudták, mit kell beírni a megfelelő helyekre, nem tudtak csatlakozni az internetre. Ami normálisan működne otthon, az mind problémaként jelentkezett az iskolában. Mintha leblokkolna az agyuk.”
Prievara szerint valós veszély, hogy ha egy pedagógus belekezd egy ilyen innovációba, visszahőköl, mert onnan jön az ellenállás, ahonnan nem várta: a diákoktól. És akkor gyorsan visszatérhet a „régi jó” (csak nem működő) hagyományos oktatáshoz.
Ezért úgy vélik, a diákokat és a pedagógusokat is tréningezni kell, ha belevágnak a digitális pedagógiába. „Kinyílik a világ, ha napi szinten használják ezeket a módszereket, de ehhez valóban napi szinten, rendszeresen kell használni őket. Ha valaki hetente egyszer tart órát laptopokkal, az nem fogja azt az érzést adni, hogy ez egy munkaeszköz.”
Egy digitális tanórát egyébként nem úgy kell elképzelni, hogy az elejétől a végéig a gyerekek billentyűket nyomkodnak és képernyőt bámulnak. Lehet, hogy az adott biológia, nyelv vagy történelem órán csak 10 percre veszik elő a kütyüt, mert csak akkor van rá szükség.
„Viszont, ha elkezdjük használni, az szétrobbantja az iskolát, a tantermet. A gyerekek elkezdenek dolgozni a feladataikon, szétspriccelnek az épületben, fotelekben, folyosón dolgoznak, ahol nekik kényelmes. Én, mint tanár, látom, hogy ki, min dolgozik. A digitális transzformáció, ha komolyan vesszük, elkezdi a lényegét érinteni annak, hogy mi is az iskola.”
Nagyon sok helyen vannak bozótharcos pedagógusok, akik sokszor széllel szemben is megpróbálják a digitális pedagógiát alkalmazni. Ehhez sokszor látszólag nincsenek meg a feltételek, a vezetői támogatás, mégis megteremtik a lehetőségeket erre. „Ha levetett számítógépeket tud szerezni, akkor azzal, ha négy számítógépet ad egy helyi cég, akkor azzal. Ugyanis nem a gépekről és eszközökről szól ez az egész, hanem egy másik fajta oktatási felfogásról.”
Ha van egy ilyen tanár az iskolában, egy idő után a többiek is elkezdhetnek érdeklődni, még tankerületi szinten is szerezhető támogatás. Prievara iskolájában mindez 2-3 év alatt, felmenő rendszerben valósult meg. Szerinte ez a fajta alulról építkező digitális transzformáció működhet. „Amióta elfogadta a kormány a DOS-t, az igazgatók sem állhatnak ellen.”
Ami az iskolában történik, az ma kizárólag az iskolai keretek között érvényes
A digitális transzformáció lényege tehát nem az eszközellátottság, az csak szükséges feltétel, az inkább arról szól, hogy „tanítsunk hatékonyan, kooperatívan, projektszemléletben, ne stresszeljük a gyerekeket, és közben nézzük meg, mikor van helye egy jó számítógépes feladatnak”.
Úgy látják, ma az iskolai tananyag a gyerekek fejében teljesen fel van szabdalva. „Egyik órán tanulja az angolt, látszik, hogy átáll a feje erre, majd kimegy, és már kattan át a történelemre, ahol a 15. századi hadjáratokról tanul, majd átmegy egy másik órára, ott arra a tárgyra. A tudás így nem tud koherenssé válni.” A gyereknek kell csinálni történelemből egy prezentációt, de azt nem adhatja be informatika órán, mert az csalás lenne, ott egy kitalált dologból kell prezentációt csinálni.
„Rá is játszunk arra, hogy a gyerekek fejében az iskolai világ felszabdalt legyen. Az érdektelenség mellett a következő nagy veszély az, hogy
mindaz, ami az iskolában történik, az kizárólag az iskolai keretek között érvényes. Amit megtanultak kémiaórán, az mosogatás közben nem működik. Ezért van az, hogy a kémiából jeles tanulók később megveszik a homeopátiás gyógyszert. A két igazság párhuzamosan létezik.
Az iskolában megtanulom, hogy a zsidóságnak nem volt köze az I. világháború elvesztéséhez, mivel ez csak az iskolában igaz, gond nélkül el tudom hinni az antiszemita konteókat” – magyarázza Nádori.
Elveszni az appokban
Nagyon nem mindegy, milyen eszközöket, alkalmazásokat, programokat használnak a digitális pedagógusok. Ma a legnépszerűbb alkalmazások az online tesztek, és a digitális jegyzetelés. Ez utóbbi persze nem biztos, hogy hatékony, ha nem tudnak vakon írni a diákok. Az okostelefonokra kifejlesztett applikációk között van sok, ami használható, de Prievaráék szerint ezeknek épp a sokszínűsége adja a korlátait. „Ha találok egy jó tesztet a befejezett múlt időhöz angolból, egy másikat a periódusos rendszerez, harmadikat a rendszertani törzsfához stb., és mindegyiket telepítik a diákok egy idő után kezelhetetlenné válik a dolog.”
Azok az alkalmazások lehetnek igazán hasznosak, amik nem a tartalom, hanem a tanulásszervezés oldaláról közelítenek. Ezért ki is fejlesztették a hashtag.school tartalom- és tanuláskövető keretrendszert, amelyben a teljes pedagógiai folyamatot próbálták meg modellezni. Nem abból indultak ki, hogy van egy jó eszköz, és nézzük meg, hogyan lehet azt alkalmazni az oktatásban, hanem abból, hogy tanárként milyen igényeik vannak, és ezeket kódolták le. A keretrendszerükkel lehet többek között random párokban dolgozhatnak a tanulók, úgy írhatnak esszét, hogy közben egymás munkáját látják egy közös felületen, a teszt adatbázisból kialakítottak egy multiplaying stratégiaijátékot, van kommunikációs felülete, a számítógépes játékokhoz hasonló felépítésű értékelési rendszere stb.
Csak annyi technika, amennyi kell
Nádori kiemeli, hogy az újfajta pedagógiai szemlélet semmit nem akar démonizálni. Ők maguk is magyaráznak az órán frontálisan, mert van, amire az a leghatékonyabb módszer. A digitális órán a tanár visszahúzódik, csak irányítja a folyamatokat, és a diákok dolgoznak, de az órák megtervezése nagyon is komoly munkát igényel. „Ha valóban rákészülsz egy órára, ha differenciálsz, akkor tulajdonképpen sok órára készülsz fel.” Ha azonban több tanár is átáll egy ilyen szemléletre, egymást is segíthetik, hiszen, ha mindenki kidolgoz egy-egy tananyagot, akkor azt megoszthatják egymás között.
A digitális órákhoz csak annyi technikát használnak, ami feltétlenül szükséges, de annyit igen. „Ha kell egy kísérlethez egy lassított felvételes videó, akkor csinálnak, de csak azért nem kezdenek ilyet forgatni a gyerekek, hogy legyen.”
A lényeg nem az, hogy egyszerűen digitalizáljuk az iskolát, hanem az, hogy a tanítás-tanulás folyamata alkalmazkodjon a digitalizált világhoz – foglalja össze a digitális transzformáció lényegét Nádori Gergely.
| 21. századi iskola |
| Prievara és Nádori többéves tapasztalataikat az iskolák digitális átállásában nemsokára a 21. századi iskola című könyvükben is megosztják majd. Terveik szerint a mű segít olyan elveket bemutatni a gyakorlatban, mint a 21. századi pedagógia, a diák-központú oktatás, a gamifikáció (játékosítás), de bárki számára követhető receptet is ajánl, lépésről lépésre, a rendszerszintű, modern tanulási környezet kialakításához. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Elfelejthetjük a tankönyveket, minden magyar gyerek tablettel mehet majd iskolába
Már jövőre minden iskolában lesz erős internet, de a Digitális Oktatási Stratégia alapján ezen kívül átalakulhat a tankönyvpiac, minden gyerek okoseszközzel mehet iskolába, új szemléletű tanórák lesznek, a tanároknak számot kell adni a digitális kompetenciájukról. Horváth Ádámmal, a stratégia megvalósításáért felelős Digitális Pedagógiai Módszertani Központ vezetőjével beszélgettünk.
Elbírja-e a demokráciát a magyar osztályterem?
A diákok döntik el, állítják össze, mi legyen a témazáróban, sőt azt is, hogyan szeretnék tanulni az angol nyelvet. Mindenki saját kis portfólióval rendelkezik, és ha nem adja be valaki a kért esszét, nem kap egyest. Diákblogot indítottak és mobilapplikációt fejlesztettek. A 21. századi oktatásról beszélgettünk a fővárosi Madách Imre Gimnázium angoltanárával, Prievara Tiborral.
