Ennél intimebb nem is lehetne a történelem
Különleges szenvedélyt választott magának Kunt Gergely társadalomkutató, a Miskolci Egyetem adjunktusa: a viharos huszadik századból gyűjt naplókat. A negyvenes években élő tinédzserek naplóbejegyzéseiből már egy könyvet is írt Kamasztükrök címmel. Horthy-kultuszról, aranykormítoszokról, nyilas szimpatizánsból hithű kommunistává lett cselédlányról és a naplók keresésére indított expedíciójáról is beszélgettünk a szerzővel.
hvg.hu: A most megjelenő könyvéhez 1938 és 1956 között íródott, kamaszok által vezetett naplókat keresett, hogy így dokumentálja a „hosszú negyvenes évek” társadalmának világképét. Miben tud többet nyújtani egy napló más írásos forrásokhoz képest?
Kunt Gergely: Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy az emberek ténylegesen miként gondolkodtak egy adott korban, akkor a privát forrásokhoz kell nyúlnunk. Ezeket – a sajtóval ellentétben – a legkevésbé érintette a cenzúra, és az irodalmi alkotásokkal szemben nem csak az egykori kulturális elit felfogását tükrözik.
Engem a kutatásaim során a hétköznapi emberek érdekeltek, nem az, hogy Móricz, Márai vagy az értelmiségből bárki más mit gondolt a háború éveiről.
Választhattam a visszaemlékezések, a levelezések, valamint a naplók mint források közül. Csakhogy a memoárral az a baj, hogy az fiktív műfaj, hiszen a szerzője sok évvel a történtek után írja meg az eseményeket. A levelezésekkel meg az a probléma, hogy ritkaság, hogy mind a két félnek fennmaradtak a levelei, és a cenzúra miatt a háborús időkben vagy a Rákosi-korszakban amúgy is meglehetősen kevesen leveleztek őszintén. Így aztán egyetlen szóba jöhető forráscsoportként maradtak a naplók. Nem akarom a naplóírást misztifikálni, mert az is egy szerepjáték, tartalmaz fikciós elemeket: az ember igazából nem csak önmagának ír, mindig ott van a hátsó gondolat, hogy azt a naplót majd egyszer elolvassa valaki. Ugyanakkor a naplók olyan világképeket dokumentálnak, amelyekről vagy nem tudtunk ideáig, vagy csak nagyon fekete-fehér, elnagyolt elképzeléseink voltak róluk. Új hangokat, új nézőpontokat hozhatnak be, és így hozzájárulnak az adott korszak jobb megismeréséhez.
hvg.hu: Ehhez valóban a tinédzserek írásai adják a legjobb alapanyagot?
K. G.: A kamasznapló rendkívüli eset, ilyenkor ugyanis az adott fiatal nemcsak a saját világképét, hanem a környezetének a társadalmi képzetét is dokumentálja. A tinik naplójából az is kiderül, hogy mit szól apa vagy anya egy bizonyos dologhoz, a család értékrendje, politikai, nemzeti identitása is feltárható.
hvg.hu: A médián keresztül próbált rátalálni ezekre a szövegekre. A könyvben 20 naplót dolgozott fel, ebből 10 úgy került önhöz, hogy az egykori, még élő naplóírók vagy azoknak a leszármazottjai válaszoltak a feladott újsághirdetéseire.
K. G.: Nyugaton nagyobb hagyománya van az egodokumentumok gyűjtésének, ott kialakult egy olyan levéltári struktúra, amelyben az állami intézmények mellett döntően civil szervezetek megpróbálják összegyűjteni a hétköznapi emberek naplóit, írásait. Hollandiában, Németországban, Franciaországban és Ausztriában is kutathatóvá teszik ezeket a dokumentumokat. Magyarországon viszont a közgyűjteményekben – a Budapest Főváros Levéltárában, az Országos Széchényi Könyvtárban vagy a Magyar Nemzeti Levéltárban – csak néhány anyag található a magánemberek hagyatékából, ezért kellett újsághirdetéseket is feladnom. Találkoztam egy volt középiskolai osztálytársammal, ő adta az ötletet, hogy próbáljak meg a médián keresztül eljutni az idős emberekhez, akik esetleg szívesen megmutatnák nekem a naplóikat.
hvg.hu: Összesen hány került a birtokába?
K. G.: Nagyjából 200 darab naplófüzetem van jelenleg, mindez 40-50 emberhez köthető. Folytatni kell ezeknek a gyűjtését, mert gyakorlatilag ez az egyetlen mód, hogy a naplók megmaradjanak az utókornak. Azt tapasztalom, hogy elsőként a levelezést dobják ki a tulajdonosok vagy az örökösök, aztán a fotókat. A naplóknak még van talán egy olyan nimbuszuk, hogy azokat megőrzik, de már az is előfordult, hogy valaki a lomtalanítás közepette hívott fel, hogy talált egy naplót, menjek érte. Az sem a legjobb megoldás, ha elviszik a naplókat az antikváriumokba, mert ott úgy felviszik azoknak az árát, hogy aztán a levéltárak nem tudják felvásárolni, és így nem lesznek kutathatók.
hvg.hu: A naplók féltve őrzött titkokat, a legszemélyesebb dolgainkat rejthetik. Azt gondolnám, hogy az emberek nem szívesen adják oda egy idegennek ezeket a füzeteket.
K. G.: Igen, ez nehéz ügy, mert én vagy a kéziratra vagy annak a másolatára igényt tartok. Előfordult, hogy először felajánlották nekem a naplót, aztán később visszakoztak. Olyan is volt, hogy kikötötték: bizonyos részeket, például a házas életre vonatkozó lapokat nem olvashatom el. Ezek az esetek azonban ritkák, általában inkább megbíznak bennem, az idős emberek zöme szívesen adja oda a naplóit. Attól félnek, hogy ha ők meghalnak, akkor a gyerekeik, unokáik egyszerűen ki fogják dobni a füzeteket.
A napló sok esetben az ő egyetlen életnyomuk.
hvg.hu: Gyakran a feleségével együtt utazott vidékre, hogy a naplók nyomába eredjen. Hogy nézett ki egy-egy ilyen expedíció?
K. G.: Nagyjából tíz éve gyűjtöm a naplókat, és voltak érdekes esetek. A feleségemmel általában tömegközlekedéssel utaztunk Miskolcról az ország különböző szegleteibe, volt, hogy Magyarország másik végén, Fertődön gyűjtöttünk naplót, máskor Badacsonytördemicen egy olyan présházba kellett eljutnunk, amely még a GPS-en sem volt rajta.
Aztán egyszer az Országos Széchényi Könyvtárban egy 1900-ban született pincér visszaemlékezését találtam meg, amelyben azt írta, hogy a fia 1956-ban Svájcba emigrált. Megkerestem hát a fiát, és öt-hat évvel ezelőtt meg is találtam Luzernben. Írtam neki levelet, és válaszolt. Azt mondta, hogy nagyon régen vágyik már arra, hogy az apjával foglalkozzon valaki, úgyhogy kihívott magához a luzerni panellakásába öt napra. Egy bőröndnyi anyagot mutatott meg nekem. Az egész életében pincérként dolgozó édesapja egykoron mindent összekészített; a naplói, levelei, a negyvenes években kiállított lakcímbejelentője, minden benne volt a ládában. Lemásoltam az egész anyagot. A fia megígérte, hogy rám fogja hagyni a dokumentumokat, ha egyszer meghal. Ezt követően évente telefonon tartottuk a kapcsolatot, majd egyszer csak nem vette fel a kagylót. Kiderült, hogy meghalt rákban. A ládát végül valóban rám ruházta.
hvg.hu: Mi a könyv, a Kamasztükrök legnagyobb tanulsága?
K. G.: Hogy jöttek-mentek a különféle politikai rendszerek – legyen szó a Horthy-korszakról vagy a kommunizmusról –, de ezek a változások alapjaiban nem befolyásolták az emberek világképét. A naplókból azt szűrtem le, hogy a családok búvópatakként át tudták menteni a saját nemzeti vagy vallási identitásaikat a politikai rendszereken. A naplóírót egyént az oktatás sem befolyásolta abban, hogy milyen képzetek szerint igazodjon el a társadalomban, ebben szinte csak a családi szocializáció játszott fontos szerepet.
A családi aranykormítoszoknak pontosan ebben rejlik a jelentősége. Az aranykormítoszok azokról a múltbeli periódusokról szólnak, amikor egy adott közösség tagjai még jól éltek. Ezek a mítoszok akkor is tovább élnek, ha a társadalom már megváltozott. Például az úri viselkedésmintákat ugyanúgy továbbörökítették a deklasszált, kitelepített családok a kommunizmus idején, holott már rég nem tartoztak az „úri” réteghez. Ők viszont úgy tekintettek önmagukra, mint akik abban térnek el a hasonlóan szegény emberektől, hogy úri módon viselkednek. Nem úgy esznek, nem úgy isznak, vagy éppen nem úgy gondolkodnak, mint a másik szegény.
Ennek az a következménye, hogy azok a történelmi periódusok, amelyekben mi jelenleg gondolkodunk, hogy volt Rákosi-korszak, Kádár-korszak, Horthy-korszak, mentalitástörténetileg nem értelmezhetők. Mint ahogy még ma is a Kádár-korszakban élünk, habár már rég nincs Kádár.
hvg.hu: Azért a revizionista politika elfogadtatásában igencsak nagy szerepe volt az oktatásnak. Az iskolák a visszacsatolt területekre az irredentizmus jegyében szerveztek osztálykirándulásokat, és a naplókból kiderül, hogy ez a gyerekekre is elég erősen hatott.
K. G.: Az irredenta kultusz építése kétségkívül rendkívül hatásos dolog volt az iskolákban és az élet számos más területén is, de nyilván azért, mert a hatalom olyan politikai diskurzust hozott létre, amihez a többségnek volt valamilyen kötődése. A revizionizmus tekintetében nagy volt a nemzeti egység, a keresztények és a zsidók egyaránt támogatták és jogosnak vélték. Hasonlóan, nemzeti konszenzus létezett a kormányzó személyét illetően.
Azt látom a naplókból, hogy Horthynak túlnyomórészt hihetetlen tekintélye volt a keresztények és a zsidók körében is.
A zsidók az utolsó pillanatig abban bíztak, hogy mivel ők asszimilálódtak, és zsidó vallásúak ugyan, de magyarok, őket meg fogja menteni a kormányzó. Épp ezért nincsenek tömeges ellenállások a zsidótörvényekkel, deportálásokkal szemben sem, mert a zsidók többsége törvénytisztelő, magyar állampolgárként tekintett magára, aki betartja a jogszabályokat még akkor is, ha az rá nézve rendkívül hátrányos.
hvg.hu: Ez a megosztott gondolkodásmód, a zsidó-keresztény megkülönböztetés nagyon erősen jelen van a naplókban is.
K. G.: Valóban, de nem a náci fajelméleti alapon. Az eltérőként való elképzelésnek különféle szintjei voltak. Az egyik az a magyar társadalomra nézve is általános elképzelés, hogy a keresztények nemcsak vallási alapon különböztették meg a zsidókat, hanem nem tekintettek rájuk magyarként. A magyarokra és a zsidókra két, egymást kölcsönösen kizáró csoportként gondoltak. Az antiszemitizmusnak ez már korábban, a 19. században is egy bevett toposza volt.
hvg.hu: Pedig a kamaszok lennének azok, akik talán még a leginkább nyitottak a másság elfogadására. Nem talált példát a két csoport közötti közeledésre a naplókban?
K. G.: Azt fontos látni, hogy az antiszemitizmus nagyon sokszínű volt, az egyes emberek a helyzettől és saját érzékenységüktől függően konstruáltak antiszemita elképzeléseket. A keresztények mindig úgy tekintettek a zsidókra, mint akik minden esetben gazdagok. Ez oda vezetett, hogy támogatták a zsidóknak a háttérbe szorítását, kifosztását, jogfosztását, száműzetését, mert a bipoláris társadalomképük alapján azt gondolták, hogy ezek az intézkedések végre igazságot szolgáltatnak.
Ennek a marginalizálásnak azonban volt egy határa, és a naplókból látható, hogy ez a határ a másik ember megölése. Ez főként a keresztény pesti naplóírók esetében érhető tetten, mert ők közvetlen közelről tapasztalták meg a nyilas terrort, és amíg az tartott, arra a néhány hónapra megváltozott a mentalitásuk. Túl tudtak lépni a saját antiszemita világképükön, mert a zsidók meggyilkolása ebbe már nem fért bele. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy úgy érezték: a nyilasok őket magukat is veszélyeztetik. Ahogy megjelentek azonban a szovjetek, visszaállt a klasszikus antiszemita, bipoláris világképük, a zsidók azonnal a kommunisták ügynökei lettek a szemükben.
hvg.hu: Az egyik naplóíró, a cselédlány Tóth Márta szimpatizált a nyilasokkal, később viszont a kommunista eszmékkel is azonosulni tudott. Mivel magyarázható ez a radikális átmenet?
K. G.: Tóth Márta, ez a római katolikus családból származó lány a saját sorsának és pozíciójának javulását várta mindkét rendszertől. Nem arról van szó, hogy a Tóth Mártához hasonló naplóíró keresztény fiatalok feladtak elveket, amikor a kisnyilasokból tömegesen kommunisták lettek, ők ezt nem így élték meg. Bennük vélhetően nem tudatosult, hogy a fasizmus az ilyen, a kommunizmus meg amolyan. Ezek az elvont kategóriák, amiket mi konstruálunk, nem így, nem vegytisztán élnek a fejekben.
Egyébként a naplóírók közül Tóth Márta volt az egyetlen, aki a Horthy-korszakot kritizálta, cselédként a társadalom tagoltságát is ő érezte át a legjobban.
hvg.hu: Milyen naplók hiányoznak még a gyűjteményéből?
K. G.: Folyamatosan gyűjtök, mindenkire kíváncsi vagyok, politikai nézettől függetlenül, hiszen az a cél, hogy minél több nézőpontot hasonlítsak össze. Egy, a hagyományokat szigorúan megtartó zsidó fiatal világképe igazán hiányzik a könyvből, akárcsak a tényleges nyilasé, aki ki tudja, milyen gazságokat követett el Budapesten.
hvg.hu: Lát arra esélyt, hogy egyszer valaki a múltjának egy ennyire sötét szegletét a naplója átadásával felvállalja?
K. G.: Van rá esély. Egyszer felhívott egy nő és közölte, hogy látogassam meg, mert az édesanyja, aki azóta meghalt, rám akarta hagyni a naplóját. Találkozásunkkor a nő hangsúlyozta: nehogy azt gondoljam, hogy ők nyilasok. A naplóból aztán kiderült, hogy ezt azért mondta, mert az ő édesanyjának, tehát a naplóíró nőnek a testvére kint él Nyugaton, ’56-os menekült, és a nyilasok egyik fő helyi hangadója volt.
A naplóból kiderül az is, hogy a naplóíró oly módon próbálta megmenteni a korábban a nyilasok közé állt testvérét, hogy jelentkezett a frissen alakuló kommunista rendőrséghez gépírónőnek. Ezzel akarta bizonyítani, hogy a család tagjai jó kommunisták lesznek. Közvetlenül a háború után lett gépírónő, és a története már csak abból a szempontból is érdekes, hogy milyen egy nőnek a frissen verbuvált kommunista rendőrségnél elkezdeni dolgozni. Úgy látta, hogy sok kollégája épp akkoriban jött vissza a haláltáborokból, ez is érdekes meglátás. A naplóíró többször sugallja azt is, hogy azért vezeti a naplót, mert igazolni akarja a jövőbeli olvasónak: ő valójában nem kommunista, hanem hívő református, csak a testvére miatt cselekedett úgy, ahogy.
Ez az egyik oka, hogy minden naplóírót anonim módon kezeltem a könyvben. Igyekszem mindenkit és mindenkinek a múltját tiszteletben tartani és egyenrangúnak tekinteni, a 20. század különféle áldozati csoportjait nem kijátszani egymás ellen.
Így váltam történelemmé – naplók a múltból |
Kunt Gergely birtokában még rengeteg feldolgozatlan, ám annál értékesebb napló van. Ezért a hvg.hu a szerzővel közösen úgy döntött, hogy a jövőben félévente bemutat egy-egy olyan, eddig nem publikált naplót, amelynek segítségével a 20. századi történelmünk bizonyos mozzanatait árnyalhatjuk, esetleg új megvilágításba helyezhetjük. A folytatásban Kunt Gergellyel a szovjetek által megerőszakolt nők naplóit helyezzük fókuszba, de a későbbiekben az interjúban korábban említett pincér és egy mentálisan sérült ember naplóját is bemutatjuk. Ha a saját vagy a felmenője régi naplóját szívesen felajánlaná Kunt Gergelynek kutatási célra, a szerzőt a szerkesztőségünkön keresztül is elérheti. Írjon az es@hvg.hu címre! |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
