Kovalik Balázs: Az SZFE-hallgatók akciója elvezethet a jelenlegi hatalom bukásához
Az utóbbi években visszavett a közéleti megnyilatkozásokból, mert megunta a politikai sakkjátszmák, a hatalmi intrikák önismétlő paneljeit. A Free SZFE mozgalom kellős közepén, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia új tagjaként Kovalik Balázs rendező most arról beszélt, hogy milyen nagyra értékeli a hallgatók megmozdulásait, és mennyire elkeseríti, hogy a hatalom agresszióval igyekszik mindent a saját képére alakítani, miközben a sokszínűség védelmezőjének állítja be magát.
hvg.hu: Nyilván felerősödött a jelentősége ezekben a kultúrharcos időkben, hogy a Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia a tagjai sorába választotta.
Kovalik Balázs: Az egész világon jelen van egy kulturális, szellemi visszaesés. Az emberek nagyon hamar lemondanak az értelemről. Azoknak, akiknek az értelem hobbi, szükséglet, örömforrás, fontos egy olyan közeget maguk mellett tudniuk, mint a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Nagyon jó érzés számomra ilyen hatalmas tudású és világlátó emberek társaságához tartozni, akikhez bármikor fordulhatok szellemi tőkéért, eszmecseréért.
hvg.hu: Székfoglaló beszédében többek között azt mondta, hogy az opera lényege a sorok között van. Közvetlenül a járvány kitörése előtt állította színpadra az Antikrisztus bukása című Viktor Ullmann operát. Akkor milyen sorok közötti kérdések foglalkoztatták?
K. B.: Az Antikrisztus bukása alapvetően egy parabola darab. A csodálatos, nagy ívű zenei megvalósítás mellett a cselekménynél sokkal izgalmasabb a szöveg, amely arról szól, hogyan igázza le az emberiséget egy diktátor. Három testvér, a pap, a tudós és a művész fordul szembe egymással. A mű tanítása az, hogy ha a tudás, a hit és a művészet összekapcsolódna az emberben, akkor az Antikrisztus nem tudna gyökeret ereszteni, nem tudna megszületni egy diktatórikus hatalom. Ezeket a húszas években megfogalmazott gondolatokat megfojtotta a nemzetiszocializmus, majd a kommunizmus, és a hatalomnak láthatóan ma is igénye van társadalmakat megosztani ők-re és mi-re.
hvg.hu: Hogyan érintette, hogy a döntéshozók semmibe vették az Színház- és Filmművészeti Egyetem – időközben lemondott – szenátusának kuratóriumi tagokra vonatkozó ajánlását? Az SZFE jelöltjei, többek között Eötvös Péter, Udvaros Dorottya, Röhrig Géza, Novák Eszter, Havas Ágnes, Pataki Ági mellett ön is vállalta a jelölést.
K. B.: A minisztérium lesöpörte, hogy bárkit beválasszanak ebből a névsorból.
Az elvtársak döntésének értelmében tehát alkalmatlannak lettünk minősítve.
A minisztérium olyan rövid határidőket adott az SZFE-nek az alapítványi átállásra, ami minden normális szervezeti átalakulást ellehetetlenít. Csak szemfényvesztés volt az az ígéret is, hogy az egyetem kuratóriumi tagoknak jelölhet szakembereket. Az eredményeket látjuk.
hvg.hu: Németországban milyen garanciák vannak arra vonatkozóan, hogy a politika ne sértse az intézmények autonómiáját?
K. B.: A társadalmi felépítéséből, a második világháborúban megélt traumákkal való folyamatos szembenézésből fakadóan a jelenlegi német társadalmi berendezkedés jogrendre épül, amit a polgárság tart fenn. Természetesen ott is van sumákolás, acsarkodás, pártérdek és maffia, de nem azon a rettenetesen primitív szinten, ahogy ez Magyarországon évtizedek, sőt évszázadok óta zajlik. Egy egyetem autonómiája ellen irányuló hatalmi terror elképzelhetetlen.
hvg.hu: Milyen kimenetelét látja az SZFE einstandolására adott válaszként kialakult állóháborúnak?
K. B.: Nem bocsátkoznék jóslatokba. Egy biztos, felejthetetlen, kitörölhetetlen emlékeket hagynak a társadalomban ezeknek a hallgatóknak a megmozdulásai. Történelmi ismereteink alapján tudjuk, hogyan szokott végződni az, amikor betelik a pohár. Ha az ellenállás nagyobb támogatottságot vált ki az elégedetlen lakosságból, akkor hamarabb fog bekövetkezni a változás, ha nem, akkor később. A színművészetis hallgatók akciói, épületfoglalása az egyik alapköve annak, hogy a jelenlegi oligarchikus hatalom egyszer megbukjon.
Elkeserít és felháborít az agresszió és hazudozás, amellyel a hatalom igyekszik mindent a saját képére alakítani, miközben a sokszínűség védelmezőjének állítja be magát.
A középkorra emlékeztet, amikor néhányak hatalmi és meggazdagodási vágya a kereszténység nevében letarolta és kirabolta a fél világot, kultúrákat pusztítva el. Ostobának tartom az olyan kultúrpolitikát, amely a múltat folyton eltörölni igyekszik, szemétre dobva annak értékeit, besározva embereket és alkotásaikat. Bízom a fiatal, új generációban, amelynek a tagjai ezt a primitív és polarizáló retorikát elutasítják, és nem engedik, hogy a tyúk-tojás baromfiudvar filozófia tönkretegye jövőjét. Szurkolok az SZFE hallgatóinak, hogy meg tudják védeni autonómiájukat.
hvg.hu: Mennyire folyt bele a színművészetis történésekbe?
K. B.: Folyamatosan követem az eseményeket. Támogattam, hogy a Bayerische Theaterakademie, ahol tanítok, a németországi színházi egyetemekkel összefogva kiállást, szimpátia megnyilvánulást szervezzen. Örömmel látom, hogy mennyire ügyüknek tekintik a színházi képzés szabadságát, mennyire elhivatottan és komolyan érdekli őket, ami Budapesten történik. Naponta kérnek információt, mi zajlik az egyetemen. Nevezhet az állampropaganda árulónak – de miért is árulás arról beszélni, amit látok és gondolok?
hvg.hu: Egyetért azzal a feltevéssel, hogy a hatalom nem gondolta át, milyen darázsfészekbe nyúl az SZFE esetében, nem mérték fel az összefogás erejét, nem számítottak nemzetközi méretű szolidaritási mozgalomra?
K. B.: Rendkívül cinikusnak tartom a jelenleg regnáló politikát. A fiatalok, függetlenül attól, hogy melyik felsőoktatási intézménybe járnak, kezdik érezni, hogy a jövőjük megy tönkre, ha ez a fajta agresszív gondolkodásmód, diktátum szervesül. Ezen belül a művészképzés alapvetően szabadságszerető, a kifejezés szabadságára törekvés „foglalkozási ártalom”, éppen ezért nagyobb lángot kap a színművészetis lázadás, mint ha mondjuk mindez a matematika szakon történne, ahol az egyenleteket egyelőre nem lehet politikai alapon megoldani. Még...!
hvg.hu: A 2000-es években zenészmesterséget tanított az SZFE-n, az utóbbi időben kurzusokat tartott az egyetemen. Hogy látja, miről kellene elsődlegesen szólnia egy demokratikus körülmények között végrehajtott modellváltásnak?
K. B.: Nevetségesnek tartom, amikor a hatalom emberei különböző művészek tizenöt-húsz évvel ezelőtti, adott esetben kritikus kijelentéseire hivatkoznak. Óraadó tanárként keveset láttam az egyetem teljes működési rendszeréből, de az érzékelhető volt: az intézmény folyamatosan és rengeteget változott az elmúlt húsz évben. Annak ellenére, hogy a pusztító magyar bürokrácia rabságában rettenetesen nehéz akár egy új tantárgy bevezetése is, nemhogy szervezeti átalakítások. A bolognai rendszer a világon mindenütt nehezíti a művészeti oktatás helyzetét, amiből csak bonyolult, nehézkes úton lehet szabadulni. Hát még a kézzel írott áfás számlák országában! Szakmailag valóban átgondolt változásokhoz elsősorban időre, pénzre, szakszerű gondolkodásra volna szükség. Ehelyett azt a tendenciát látni, mint a pártállami időkben, amikor a péklegényből lett hirtelen a trolibusz gyár elnöke.
Hozzá nem értő, oktatással nem foglalkozó emberek kommentálnak szakmai kérdéseket, amelyekről fogalmuk sincs.
A pedagógiai készség sem feltétlenül arányos azzal, hogy valaki amúgy remek művész-e. Az operaénekes-képzésnél is sok esetben látom, hogy nagyszerű világsztárokból, akik ugyan hatalmas karriert futottak be és akár rengeteget tudnak erről a műfajról, mégis hiányzik a pedagógiai érzék, hogy tudásukat átadják a növendékeknek.
hvg.hu: Vidnyánszky Attila részéről gyakori hivatkozás, hogy az SZFE-n zajló képzés egyoldalú, esztétikailag nem elég sokszínű, hogy a hallgatók csak egyfajta szellemiséget szívnak magukba az osztályvezető tanári rendszernek köszönhetően.
K. B.: Öt év képzés alatt több mint száz tanárral találkoznak a diákok különböző vizsgák, előadások, kurzusok formájában. Ez aligha lehet egyszínű. Vidnyánszky Attilát is többször hívták tanítani. Ha rendszeresen bejárt volna, ha nem maradtak volna el folyamatosan az órái, ha a vizsgaelőadással elkészült volna, az a „szín” is jelen lehetett volna, amit most hiányol. Az általa átformált kaposvári egyetem tanszékvezetőjeként ugyanúgy osztályvezető tanárokat jelölt ki, akik mestertanárként ugyanúgy „rányomják” a bélyegüket a diákokra, és igazgatóként többnyire ugyanúgy a maguk színházába szerződtetik növendékeiket, mint a most elavultnak minősített színművészetin. Akkor miért bűn Székely Gábor vagy Zsótér Sándor növendékének lenni? Le kellene szállni az összehasonlítgatásokról!
hvg.hu: A Bayerische Theaterakademie operatagozatának a tanszékvezetője. Az alkotói énjét háttérbe szorítja az oktatás?
K. B.: Több mint húsz éve tanítok folyamatosan. Soha nem terveztem semmit, általában jöttek a lehetőségek, és elcsábultam. Münchenben lehetőségem volt egy tanszéket a nulláról felépíteni. Idestova nyolc éve működik, elég nagy már az elismertsége, egyre több színházigazgató és ügynökség fordul hozzánk értékelve a nálunk végzett énekesek felkészültségét. Büszkeséggel tölt el, hogy a növendékeink 95 százaléka pályán van, a müncheni Staatsopertől a német társulatokon át nemzetközi koncertszínpadokig. Az oktatás mellett évi két premiert vállalok, mert szeretek komolyan felkészülni a produkciókra. Ebben az évben Christian Jost Vörös lámpások című kortárs operáját és a Hoffmann meséit rendezem.
hvg.hu: Itthoni rendezése van kilátásban?
K. B.: Nincs aktuális felkérésem.
hvg.hu: A budapesti Operaház művészeti vezetőjeként annak idején látott esélyt arra, hogy a dalszínház bekerüljön a nemzetközi opera vérkeringésbe. A mostani működését hogyan ítéli meg?
K. B.: A 80-as, 90-es években még több olyan világsztárja volt a budapesti Operaháznak, akik rendszeresen jártak külföldre. Ilyesmiről manapság, egy-két kivételtől eltekintve, nemigen beszélhetünk, mint ahogy társulatról, műhelymunkáról, innovatív, szenzáció számba menő produkciókról sem. Az, hogy az Operaház több mint egymilliárd forintért két hétre bevásárolta magát egy New York-i színházba, ahol vattázott félházak előtt tartott előadásokat, nem azt jelenti, hogy a világnak tudomása van rólunk, hanem hogy a saját pénzünkön próbálunk reklámot csinálni magunknak itthon. Ahogy a japán vagy arab országokban tett turnék sem azt jelentik, hogy a nemzetközi opera vérkeringésének fontos részét képezné a budapesti Operaház. De igazából a hazai kultúrpolitikának sem fontos az operajátszás már évtizedek óta. Már akkor se volt.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
