szerző:
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Szeptember elsejére virradóan a hallgatók elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. A blokádban mind a 350 nappali tagozatos diák részt vesz, több doktori és Erasmus-hallgató, és az egyetem tanárai és dolgozói is. De kik vannak a sárga maszkok mögött? Közülük 26-ról közlünk portrét. Ismerjék meg Macsuka Patrikot.

Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Másodéves a dramaturg szakon, 21 éves. Hetedikes korában kezdett színjátszózni, mert egy osztálytársa lebetegedett, és be kellett ugrania helyette az október 23-i műsorba. „Aztán ottragadtam.” Sőt, egy drámás eseményen találkozott a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatosaival, és kilencediktől már oda járt.

Köztudott volt, hogy az SZFE-n tanítanak a legjobb szakemberek; ha oda felvesznek, az garancia arra, hogy megfelelő képzést fogsz kapni.

Az egyetemen nem szakot, hanem tanárt választott, Kárpáti Péter drámaírót, akinek mindig nagyon szerette és progresszívnek tartotta a munkáit. Úgy érzi, az egyetem folyamatosan kényszeríti arra, hogy szembenézzen a hibáival, „ezért az egész egyszerre jelent állandó magányt és állandó bulit”.

Máté Péter

Az első pillanattól teljes mellbedobással az egyetemfoglalás ötletét támogatta, még akkor is, amikor az egyetemen általános letargiát érzékelt, azt pedig, hogy létrejött a blokád, újjászületésként élte meg. Azóta az akció munkacsoportban dolgozik, de őrködött minden őrhelyen, segített a kommunikációs alapelvek lefektetésében, bár most kevesebb munkára van ideje, mert másodévesként magas óraszámban tanul az események ellenére is. A legjobb élménye a titkos egyetem nyílt napja volt: „Az volt a legőszintébb, legtisztább, minden politikai sallangtól mentes megmozdulás, ahol azt adtuk az embereknek, amiért itt vagyunk: a legjobb tanárokat, akik megmutatták, milyen az az egyetem, amit meg akarunk védeni mindenféle külső befolyástól. Persze a lista korántsem volt teljes, nehéz dolgunk volt, hogy kit kérjünk fel órát tartani, mert csak úgy hemzseg az iskola a jobbnál jobb tanároktól. A nyílt nap csak egy kivonat volt.” Mégis attól fél, mindennek nem lesz eredménye:

Látva az elmúlt huszonöt évet, ez mindenkinek óhatatlanul eszébe jut.

A többi hallgatói portrét itt találhatja meg:

„Először találkozunk a hatalom zsarnoki, elnyomó természetével" - Hallgatók az SZFE blokádja mögött

A hatalom képviselői szerint haza kellene már menniük a szüleikhez, baloldali mozgalmárok mosták át az agyukat, és különben is csak egy politikusok által kiképzett kemény mag áll a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalása mögött. Az SZFE-hallgatók nagy része csak nevet az ilyen megjegyzéseken. De kik ők, és hogy néz ki belülről a blokád?

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!