Justin Bieber előtt a Sziget fesztivál szívcsakrájában az újragondolt elektronikáé volt a főszerep. A rezesbanda, a Meute kezdett, akik a technót új szintre emelve, klasszikus hangszerekkel, tubával, trombitával, harsonával, pergőkkel táncoltatták meg a népet – aki szerint a techno nem zene, annak legkésőbb a Meute koncertjén meg kellett győződnie ennek az ellenkezőjéről. A piros egyenruhát csillogó baseballsapkával, színes, térdig húzott zoknival és egyéb dekorelemekkel megbolondító banda jóval több egy poénnál, egy zenei gegnél, itt képzett zenészek csavarnak óriásit egyszerre két műfajon: a technón és a katonazenekari szimfóniákon. Azt meg csak, mintegy mellékesen jegyezzük meg, hogy a bandára persze, hogy az indusztriális ritmusok alapjait lefektető Kraftwerk hazájában, Németországban született meg az igény hét évvel ezelőtt.

Túry Gergely

A Meute után a Nagyszínpad második nagy neve a ruandai származású, belga dalszerző-énekes Stromae volt, aki pedig tulajdonképpen pont a fordítottját csinálja annak, mint a hamburgiak. Míg az előbbiek fogják a modernt, szétszálazzák elemeire, majd újra felépítik azt évszázados múltra visszatekintő hangszerekből, addig Stromae egyértelműen a tradicionális felől közelít, a sanzonok korából; de a történeteket mesélő dalai elektronikus tánczenében vagy hip hopban végződnek.

Túry Gergely

A 37 éves Stromae éppen emiatt korunk egyik legizgalmasabb és rendkívül sokoldalú könnyűzenei előadója, aki nyolc év után tért vissza idén a Szigetre.

A civilként Paul Van Haver nevet viselő zenész identitását, művészi tevékenységét, költészetét az állandó és mindenütt jelenvaló dichotómia élteti.

Ő maga mondta a színpadon, hogy „nincsen lent fent nélkül, és nincsen fent lent nélkül”, és ő már csak tudja, mert karrierjének bő tíz évében megjárta a csúcsokat (hosszú idő után ő volt például az első francia nyelvű előadó, aki fel tudott kerülni az amerikai toplisták élére), de a legnagyobb mélységeket is (az elmúlt években kiégéssel küzdött).

Túry Gergely

Stromae dalai javarészt ironikusak abban az értelemben, hogy erős ellentmondás feszül a nehéz mondanivalójuk és a táncoltató ritmusok, örömteli dallamok között, ennél fogva például igazán önfeledten tudott mulatni a közönség a kiábrándult szövegű Alors on danse megaslágerre, amelyet 2010 óta rongyosra játszotta a rádiók, vagy az új albumon megjelent L’enfer vagyis A pokol című számra, amely egyébként Stromae súlyos depressziótól és öngyilkos gondolatoktól szenvedő periódusáról szól.

A kettősség nemcsak a témákban, de a nemi szerepekkel való játéka közben is megjelenik. Leghamarabb a Tous les mêmes című, második legnépszerűbb dalánál, amelyet a közönség örömére rögtön a Sziget-koncert elején el is sütött. Ez a dal egy veszekedő párról szól, Stromae pedig a női és a férfi érveket is megjeleníti, sőt el is játssza: a videoklipben, de a színpadon is egyik profilból a női, másikból a férfi oldalát mutatja.

Túry Gergely

Az androgün megjelenés mostanra teljesen az előadó védjegyévé vált, mert ahogy állította korábban: ő mindkét nemet képviselni akarja, és ezáltal a köztük lévő átmeneteket is. A Szigeten is felül feminin, alul inkább maszkulin fellépőruhában jelent meg (nem kizárt, hogy ezek a saját kiadójának és dizájncégének, a Mosaertnek a termékei), amelyeket azonban feltűnően gyakran váltogatott – valószínűleg nagyon ügyelt arra, hogy a csipkés, élére vasalt fehér ingen egyetlen kósza izzadtságfolt se jelenjen meg idő előtt.

A tökéletesség, a precizitás meg amúgy is nagyon jellemző volt a péntek esti show-jára, ahol egy igazi popsztárhoz méltón minden az utolsó pillanatig meg volt tervezve, ki volt találva – talán túlságosan is. Nagy odafigyeléssel többször is tett egy-egy gesztust a magyar házigazdák felé, először magyarul köszönt be, majd a koncert vége felé a „köszönöm”-öt ízlelgette párszor. A számok között, gondos dalszerzőként magyarázattal szolgált a soron következő dalokhoz, azaz kommunikált a tömeggel, és nem egyszer a szöveghez passzoló színpadi kellékeket is alkalmazott – úgy, mint egy fotelt vagy egy riporteri mikrofonokkal teletűzdelt pulpitust a Fils de Joie című számhoz.

Túry Gergely

Újabb dichotómia, hogy míg Stromae a régi elődök, Edith Piaf, Charles Aznavour és Jacques Brel szellemiségét viszi tovább, addig koncertjén a színpadkép, az egész tálalás nagyon futurisztikus volt (bár itt is gyaníthatunk egy főhajtást más francia úttörők, az Air vagy Duft Punk előtt). Azonban a bejátszott animációk, egy Stromae-avatar által a kivetítőn diktált tánclépések, és egy ponton a színpadra vezényelt, tök fölösleges showelem, a twerkelő robotkutya (igen: rázta a fenekét) is valahogy mind azt szolgálták, hogy elidegenítsék a művészt a közönségétől, akihez így eggyel kevésbé lehetett kapcsolódni.

Ugyanezt éreztük akkor is, amikor a zenekartagok beálltak a fehér, világító pultok mögé, és szinte egész idő alatt nem mozdultak onnan. Ez nem igazán volt egy szerencsés döntés, mert egyrészt emiatt maguk is díszletekké merevedtek, másrészt alig lehetett látni, hogy egyébként miként áll össze az a zene, amire Stromae szinte már színészi minőségben, gyakorlatilag eljátssza a dalait.

Túry Gergely

És az utolsó kettősség már nem az előadásban, hanem bennünk, közönségben fogalmazódhatott meg a takra pontosan egyórás koncert végére. Mert egyáltalán nem mondanánk, hogy nem áll jól Stromae-nak a megkoreografált showműsor, de ez a fajta sterilitás eltávolította az emberarcú zenészt tőlünk (akit például a hét évvel ezelőtti KEXP adásában még olyan jó volt nézni). Pedig ő pont az a kvalitású előadó, akit egy félreeső színpadon is elhallgatnánk órákig.

Stromae hét év után ismét felrázza a világot, idén a Szigeten is

Kilenc évvel a második albuma és hét év kihagyás után új lemezzel jelentkezett Stromae, a belga elektronikus zene sztárja, a sírva vigadás nagymestere, aki képes a legsötétebb témákat is olyan zenei köntösbe bújtatni, amitől az embernek egyből megindul a lába. A komoly társadalmi és mentális problémákra buliztató előadó nyolc év után idén a Szigetre is visszatér.