Hollywood semmit sem szeret jobban, mint a nagy visszatérőket, mivel azonban a Legnagyobb Visszatérő kategória egyelőre sem az Oscar, sem a Golden Globe mezőnyében nem szerepel, a magukat mélybe leküzdő, majd onnan felemelkedő versenyzők többsége a színészi jelöltek körében szokott elvegyülni.

Nem kell a kamera feltalálásáig vagy John Travolta feltámadásáig (lásd Ponyvaregény) visszamenni, hogy találjunk egy-két szép comeback-et: a Múmia-filmekből rég kinőtt Brendan Fraser 2023-ban A bálnáért nyerte el az Oscart, és ugyanebben az évben győzedelmeskedett az Indiana Jones-univerzum hajdani gyereksztárja, Ke Huy Quan (Minden, mindenhol, mindenkor) is.

Brit tudósok egyszer majd biztosan kimutatják, az effajta elismerések mennyire szólnak annak a természetes emberi vágynak, hogy lássuk győzni az esélyteleneket is, és mennyire a valós teljesítményeknek.

Az egyszer biztos, hogy nagyon lehet örülni minden ilyen csodával határos visszakapaszkodásnak, így természetesen nagyon örülünk annak is, hogy ez Pamela Andersonnal is megtörtént.

Anderson volt már Playboy-modell, Baywatch-sztár, botrányhős, privát szexvideó-szereplő és Borat vágyainak netovábbja. Hollywoodot akkor érdekelte utoljára, amikor a magánéleti botrányait dolgozták fel, ami jól jelzi, miként gondolkodtak róla az iparági szereplők. A Pam & Tommy című minisorozat készítőiről Anderson utóbb csak annyit mondott: „seggfejek”, ami jól érzékelteti viszonyát a Lily James főszereplésével készült szériához.

Pamela Anderson Az utolsó táncosnőben

Utopia – Spark Features / Collection ChristopheL via AFP

Pamela Anderson sok minden volt már, kivéve egyvalami: szakmai körökben elismert színész. Francis Ford Coppola unokája kellett ahhoz, hogy mindez megváltozzon. Gia Coppola filmje, Az utolsó táncosnő azon áll vagy bukik, elhisszük-e Pamela Andersonnak 90 percen át, hogy ő az utolsó Las Vegas-i showgirl, a hatvan felé közelítő revütáncos, akire kimondja a showbiznisz a halálos ítéletet: vége a műsornak.

De nem csak neki, az egész műfajnak befellegzett: a revü halott, nem is most halt meg, hanem már a múlt héten, de a gyászhírt valamiért csak most kapta meg hősnőnk és a hozzá hasonlóan strasszal borított, de évtizedekkel fiatalabb kolléganői.

Táncosnő még kell a placcra, de 57 éves showgirl biztosan nem kell Las Vegasba és nyugdíj sem jár a tisztességben, széles mosollyal és felpucéron letáncolt évtizedek után. E szomorú igazság hamar nyilvánvalóvá válik minden érdekelt előtt – még jó, hiszen erről szól Gia Coppola filmje.

A revütáncos felett eljárt az idő: nem valami bonyolult szerep ez egy nem valami bonyolult filmben, a kiszolgált showgirlnek sokszor kell szomorkásnak és kiszolgáltatottnak tűnnie, miközben a múltat siratja, és bizonytalanul szemléli a jövőt. Gyakori színészi feladat, ha Nicole Kidmantől látunk hasonlót, fel se tűnne, de most nem Nicole Kidmantől vagy Julianne Moore-tól vagy egy hozzájuk hasonló kaliberű színésztől látjuk ezt a mutatványt, hanem Pamela Andersontól. Arra vagyunk kíváncsiak, az egykori Baywatch-sztár átviszi-e a lécet?

Pamela Anderson

Utopia – Spark Features / Collection ChristopheL via AFP

Láttunk már sok ilyen sorsot, amilyet Anderson játszik, ahogy láttuk már Las Vegast is sokszor ilyennek: smink nélkül, éles nappali megvilágításban, a kiszolgáló személyzet egyhangú házsoraival, eltékozolt életekkel és több bőröndnyi magánnyal, nem is beszélve az ilyen esetekben szinte kötelező foghíjtelkekkel.

Az amerikai függetlenek szeretik az ilyesmit, Gia Coppola szerény, de hatásos újítása, hogy a smink nélküli város mellé odateszi a smink nélküli Andersont. Aki persze egy kicsit a saját sorsát játssza, a lecsúszott Baywatch-sztárt showgirl-kivitelben, talpig strasszban, hatalmas műszempillák sűrűjében.

Rá is játszik erre a film rendesen, a szerep és a celebrity-sors hasonlóságára, de legalább nem is próbálják leplezni ezt. Az alkotói szándékok ki lettek téve a kirakatba, és ez rokonszenves vonása Az utolsó táncosnőnek. A film tétje Anderson sorsának jobbra fordulása: jaj, csak sikerüljön neki!

A Coppola unoka jól mérte fel, hogy nem bízhat túl sokat a sztárjára és Anderson kap mankókat is, a lemenő Las Vegas-i nap fénye és a neonok nem csak neki állnak jól, hanem Jamie Lee Curtisnek is. Curtis profin hozza a legjobb barátnőt, a megbízható oldalmotorost, aki már előbbre jár a Las Vegas-i lecsúszók sorában: a showgirl kasztból rég kihullott, annál is lejjebb, a kaszinói koktélfelszolgálók sorában kell elviselnie a korának szóló mindennapos megaláztatásokat.

Jamie Lee Curtis

Utopia – Spark Features / Collection ChristopheL via AFP

Andersonnal ellentétben Curtisnek nem kell átvinnie semmiféle lécet, nincs is nagyon hírértéke, hogy nagyon jó e szomorú szerepben. Ő már csak azért sem lehet nagy visszatérő, mert el sem ment sehova, vagy ha mégis, akkor már tavaly visszatért: az ő comebackje 2023-ban megvolt, ugyanazért a filmért kapott Oscart, mint a fent említett Ke Huy Quan.

Pamela Andersonnak ugyan nem járt ugyanakkora fanfár az év eleji díjszezonban, mint Demi Moore-nak, az Oscar-jelölés neki már nem jött össze, de egy Golden Globe-nomináció igen. És ezzel a visszatérés hivatalossá vált: az egykori Baywatch-sztár és botrányhősnő, akinek felemelkedésére a legmerészebb fogadók se tettek volna még nemrégiben, meggyőzően bizonyította, hogy értő támogatás mellett helye van a hollywoodi tánckarban.

És ezt az értő támogatás bizonyára Mundruczó Kornéltól is meg fogja kapni, hiszen következő filmjét ő rendezi. Az pedig ilyenkor még megjósolhatatlan, hogy az ünneplések elültével mennyi ideig tart majd igényt Hollywood a nagy visszatérőre. Reméljük hosszabban, mint Mickey Rourke esetében.

Végezetül nem maradt más hátra, mint hogy hasonló jókat kívánjunk a Baywatch többi meghatározó alakjának. David Hasselhoff tökéletes lenne egy mélyen emberi drámában a német pop furcsaságairól, Erika Eleniak pedig visszatérhetne az Úszó erőd 2: Még úszóbb erőd című műben, amely egyben Steven Seagal rég várt visszatérését is jelenthetné.

Az utolsó táncosnő szombaton látható a Puskinban.