szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jól sikerült az Eltűntek debütálása, illetve Győzike és a Barátok közt visszatérése, augusztus végén indult (illetve újraindult) programjaival ugyanis az RTL Klub ismét jelentős előnyre tett szert a vetélytárs csatornákkal szemben. A Jóban-rosszban – nyári jó szereplésével ellentétben – ezúttal nem tudta megszorongatni a Fókuszt, hétvégi jó pozícióit azonban továbbra is tartja a TV2. Az AGB Hungary által az év 34. hetében mért nézettségi adatokat olvashatják.

Valószínűleg hasonló visszatérésről álmodott Győzike és az RTL Klub; a TV2 őszi műsorstruktúrája még nem indult el, így a roma előadóművész főszereplésével készülő reality elmúlt hétfőn újra megverte az egész mezőnyt. A Gáspár család életét 1,8 millióan figyelték, közülük 825 ezren a kereskedelmi szempontból jobban szem előtt lévő 18-49 év közötti korosztályból kerültek ki. A vele egyidőben a TV2-n sugárzott Segítség, kutya lettem! című német vígjátékot 1,04 millióan látták a teljes lakosságból. Az újfent műsoron lévő Legyen Ön is milliomos az Aktívot múlta felül (1,76 millió, illetve 1,34 millió néző látta a két műsort). A Barátok közt (1,8 millió néző) pedig mind Mr. Beant (1,23 millió néző), mind a köztévén sugárzott Kékfényt (982 ezer néző) lenyomta. Kedden már a Barátok közt volt a legnézettebb műsor, 1,7 millióan látták Berényiéket, az Irigy Hónaljmirigy-show-t vele egyidőben 1,26 millióan figyelték a TV2-n. a Jóban-rosszban nyáron ugyan többször is rávert az azonos időben futó Fókuszra, ezen a héten az RTL Klub magazinja minden nap nézettebb volt, kedden például 615 ezerrel többen (1,52 millióan) látták, mint a TV2 napi sorozatát. A köztévé kívánságműsorával, az Önök kérték-kel villantott, 1,025 millióan látták a Barátok közt ellen küldött műsort.

A szerdán egyeduralkodónak számító Columbo felügyelőnél ezúttal valamivel többen találták érdekesnek a Debrecen-Manchester United Bajnokok Ligája-selejtező visszavágó mérkőzését; 1,53 millióan látták a meccset, míg a nyomozást 1,41 millióan követték figyelemmel. (A 18-49-esek között a két nézőtábor közti különbség mindössze ötezer fő volt – a focisták javára.) Az MTV ezalatt A pap felesége című vígjátékot vetítette, amit 548 ezren láttak a teljes lakosságból. Csütörtökön a Berényi család életének újabb fordulatait követték a nézők legnagyobb számban, 1,78 millióan látták a sorozat epizódját, az azonos időben a TV2-n futó Monk – A flúgos nyomozó című vígjátéksorozatot 1,06 millióan látták.

Ugyancsak a Barátok közt volt pénteken is a legnézettebb, a Lost – Eltűntek című amerikai sorozat RTL Klub-on debütáló epizódja azonban a 18-49-esek között aratott, 977 ezren látták a fiatal keresőképes korosztályból, vagyis itt a Lost volt a legnépszerűbb a héten. A TV2 ugyanebben az időpontban az Ikrek című Ivan Reitman rendezte Schwarzenegger-filmet sugározta, amelyet 1,06 millióan követtek figyelemmel. Szombaton a legnépszerűbb műsor a TV2-n volt látható, az Asterix és Obelix című produkciót 1,34 millióan látták, vagyis 177 ezerrel többen, mint a hasonló időben az RTL Klubon futó Hantaboy című Jim Carrey-mozit. Az Activityre is többen voltak kíváncsiak, mint a vele egyidőben leadott Szeress most!-epizódra, előbbit 1,15 millióan, utóbbit 1,11 millióan látták. A TV2 Tények című hírműsorát is többen látták, mint az RTL-es Híradót. Vasárnap a TV2 Naplója nézettebbnek bizonyult (1,49 millió néző), mint az RTL Klubon vele egyidőben vetített Undercover – A titkos csapat című sorozat (911 ezer néző), ám az utána következő két hollywoodi film közül már az RTL Klubon futót látták többen (a Csonthülye 1,78 millió, a Spionfióka 1,15 millió nézőt érdekelt). Az MTV legnézettebb napi programja A kölcsönkért kastély című magyar filmvígjáték (1,08 millió néző), illetve a Friderikusz – A szólás szabadsága című közéleti műsor (807 ezer néző) volt.

Az év 34. hetében a csatornák egy-egy műsorpercére eső átlagos nézettséget vizsgálva kiderül, hogy az RTL Klub a legnépszerűbb a teljes lakosság és a 18-49 éves felnőttek körében is (az emberek 28,3 illetve 30,1 százaléka választotta, szemben a TV2 24,1; 24,6 százalékával, az M1 14,4; 9,6 százalékával és a Viasat3 3,9; 4,9 százalékával). A kizárólag főműsoridős nézettséget vizsgálva az RTL Klub szintén mindkét korcsoportban vezető: a teljes lakosság 34,7 százaléka, a 18-49-esek 37,2 százaléka választja esténként a csatornát, míg a TV2-t 25,4; 27,2 százalékuk, az M1-et 14,4; 9,0 százalékuk, a Viasat3-at pedig 3,9; 4,7 százalékuk.

hvg.hu Média

Élőben versenyez Talmácsi az MTV-n

A Magyar Televízió vasárnap (július 24-én) 13:30-kor élőben közvetíti a Moto GP brit futamát a legendás motor és autóverseny pályáról, a Donington Parkból - áll a köztelevízió sajtóközleményében.

hvg.hu Média

Eddie Murphy háromezerrel verte Bud Spenceréket

Visszavette a vezetést az RTL Klub, miután az elmúlt héten többnéző jutott egy percnyi adására, mint a konkurens – s két hete jobban teljesítő – TV2-nek. Leginkább ezen a héten is a sorozatok és az akciófilmek vitték a prímet. Az AGB Hungary nézettségi mutatóit olvashatják.

hvg.hu Média

Új műsorokkal és arculattal jelentkezik a TV2

A csatorna ősszel vadonatúj saját gyártású és licence műsorokat indít el. Torres és Csernus rosszcsontokat hajkurásznak, a csatorna sztárjai talkshow-ra ülnek be, s elindul a tengerentúlon már nagy sikert befutott Desperate Housewives is. Újra lesz Megasztár és Bochkor Gábor is új műsorral jelentkezik. Arculati újítással már augusztus 20-án jelentkezett a csatorna.

hvg.hu Média

Columbo nyomában járt a Fókusz

Az év 33. hetében Columbo felügyelő elnyerte jól megérdemelt jutalmát: mint a teljes lakosság körében, mind a 18-49 év közöttieknél a legnépszerűbb műsor volt a TV2-n futó krimisorozat, második helyre szorult a Fókusz hétfői adása. Szombaton a különböző csatornákon egymással versengett ugyanaz a tűzijáték, amelyet azután az RTL Klubon tekintettek meg legtöbben. Az AGB Hungary által mért nézettségi adatokat olvashatják.

hvg.hu Média

Ismét az RTL Klub tűzijátéka volt a legnépszerűbb

Bár a konkurens TV2 és a közszolgálati MTV ugyanazt a tűzijátékot közvetítette szombat este, amit az RTL Klub, utóbbi csatornán – akárcsak korábbi alkalmakkor – többen követték az állami ünnepséget lezáró látványosságot.

hvg.hu Média

Bud Spencer mindig minden csatornának örömet szerez

Az elmúlt hét igazán nagy meglepetést nem hozott a nézettségi mutatók szerelmeseinek: a nyári szezon alatt félgőzzel működő RTL Klub újra felülmúlta legnagyobb riválisát, a nyári szezonban ugyancsak félgőzzel működő TV2-t. Jelen állapotot használhatná ki az MTV, amely múlt héten a szokásosnál jobban szerepelt. Az AGB Hungary által az év 30. hetében mért nézettségi adatokból készített elemzésünket olvashatják.

hvg.hu Média

Sikersorozatot sugároz augusztustól az RTL Klub

A külföldön hatalmas sikert aratott Lost - Eltűntek című sorozatban egy repülőgép-szerencsétlenség negyvennyolc, mindentől megfosztott túlélőjének az új otthont jelentő távoli trópusi szigeten kell harcolnia az életben maradásért - áll a csatorna ismertető közleményében.

MTI Média

Még öt évig sugározhat az RTL Klub és a TV2

A médiahatóság öt évvel meghosszabbította az RTL Klub és a TV2 koncesszióját, valamint nyilvántartásba vette a Magyar Televízió közéleti csatornáját - erősítette meg az MTI értesülését több testületi tag szerdán. Közlésük szerint négy igen vokssal, a Fidesz által az öttagú testületbe delegált - az eljárást, szemben Kovács György elnökkel, szabálytalannak tartó - Szalai Annamária ellenszavazata mellett határoztak a két kérdésben.

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Megkapták a pénzüket a tanárok, akiket a sikkasztó tankerületi alkalmazott megkárosított

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Újabb áremelés jön a benzinkutakon