Török Gábor: szétszakadhat a Jobbik

Török Gábor: szétszakadhat a Jobbik

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A Jobbik számára nem volt sikertörténet a parlamenti választás óta eltelt időszak, és úgy tűnik, hogy igaznak látszanak azok a prognózisok, amelyek nem sok esélyt látnak az önkormányzatokban a párt hatalmi szempontból is értékes pozíciószerzésére - olvasható Török Gábor blogján.

A Jobbik komolyan megszenvedte a második Orbán-kormány mézesheteit: bár a parlamentben nekem nem tehetetlennek, hanem inkább tettrekésznek tűntek (miközben az LMP-hez hasonlóan időnként ők is akklimatizációs gondokkal küzdöttek), a Fidesz törvényalkotási dinamizmusa részben felőrölte erejüket, részben elvette témáik egy részét. Ha az volt a Jobbik elképzelése, hogy – miként ezt a választás előtt Tölgyessy Péter többször is jövendölte – az MSZP súlyos vereségét követően Fidesz-Jobbik összecsapásokról szól majd a magyar politika (azaz szinte azonnal a Jobbik kerül az első számú kihívó pozíciójába), akkor a számításaikban komolyan csalatkozniuk kellett.

Kétségtelen tény az is, hogy az októberi önkormányzati választás sem a Jobbiktól lehet hangos. Bár a pártnak van esélye arra, hogy néhány településen (elsősorban az északkeleti megyékben) kifejezetten erős legyen, ma úgy néz ki, hogy az országos összesítésben – ami a választási rendszerek különbözősége miatt nehezen számolható és áttekinthető - ezúttal is meg kell elégednie a harmadik hellyel - véli a politológus. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor blogján.