szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A miniszterelnök tényleg úgy hiszi, hogy 2014-re hazánkat alacsony adók, egyszerű adórendszer és lényegesen leegyszerűsített bürokratikus környezet fogja jellemezni. Mindez azonban illúzió – olvasható a Véleményvezér blogon.

Orbán Viktor a 2010-es választások óta nagyon tudatosan és szisztematikusan próbálja meghatározni, hogy mik legyenek azok a tényezők, amelyek mentén 2014-ben kormánya teljesítménye megmérettetik majd. Ezt végső soron persze nem ő fogja eldönteni, de kellően tudatos kommunikációval igenis befolyásolhatja az elvárásokat, vagyis azt, hogy mit is fognak majd rajta és kormányán számonkérni a választók.

Alapvetően két gazdasági célt sulykol rendületlenül a kormányfő: azt, hogy az államadósság számottevően csökkenni fog, illetve hogy hazánk gazdasága elképesztően versenyképes lesz. Volt még egy harmadik gazdasági üzenet is, az egymillió új munkahelyé, amely azonban az utóbbi időben szépen-lassan háttérbe szorult – nyilván azért, mert a miniszterelnök is felismerte, hogy reménytelenül távol vagyunk ezen célkitűzés időarányos teljesítésétől. A másik két tényező esetében viszont azok változatlan hangoztatása azt jelenti, hogy Orbán Viktor hite töretlen abban, hogy ezek a célok teljesíthetőek – írja a Véleményvezér. A teljes bejegyzést elolvashatja a blogon.

hvg.hu Napi merítés

VV: mit akar Orbán az araboktól?

A látványosan gyenge végrehajtási képesség miatt csalódással végződhet ez a kezdeményezés is. A makrostabilitásunk fenntartása nélkül nemcsak nyugatról, de keletről sem fognak befektetők érkezni hozzánk - olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

Magyarországon Steve Jobs nem vitte volna ilyen sokra

Steve Jobs a nyugati civilizáció és a szabad piacgazdaság hőse volt. Nekünk is vannak tehetségeink, elszánt és kitartó vállalkozóink, de Magyarországon még Jobs sem vitte volna ilyen sokra - olvasható a Véleményvezér blogon.

hvg.hu Napi merítés

VV: Szijjártó lesz a Fidesz-főnök?

Orbán Viktor óriási hibát követne el, ha a jelenlegi magyar politika egyik legfontosabb tisztségét olyannak adná, aki a feltétlen parancskövetésen kívül semmiféle erényt nem tud felmutatni - olvasható a Véleményvezér blogon.

Halálra gázolt egy gyalogost a Red Hot Chili Peppers volt gitárosa, de nem kell börtönbe mennie

Halálra gázolt egy gyalogost a Red Hot Chili Peppers volt gitárosa, de nem kell börtönbe mennie

A változókor előszele – ezekre a tünetekre érdemes odafigyelni már 40 év alatt is

A változókor előszele – ezekre a tünetekre érdemes odafigyelni már 40 év alatt is

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában

Macron: Ha Kína nem képes távol tartani Észak-Koreát az ukrajnai háborútól, akkor a NATO megjelenhet Ázsiában