szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több mint egy hete hirdeti a kormány a lapokban, hogy csak Magyarországon csökken a rezsi – idézi fel az Energia Gorilla blog, amely most utánajárt, valóban egyedi-e a magyar rezsicsökkentés, és más országokban hogy állnak az energiaárakkal.

"Választói lekötelezve érezhetik magukat, hogy olyan országban élhetnek, mely a világon egyedülálló módon hajlandó foglalkozni az átlagember napi gondjaival!" – írja az Energia Gorilla blog a Fidesz-kormány rezsicsökkentéséről. "Persze mint oly sok más esetben, ezúttal is cáfolható az állítás" – teszi hozzá a bejegyzés.

A blog szerint van jó pár más ország, ahol csökkenttek a rezsiköltségek, és "mindenhol az figyelhető meg, hogy valamilyen korrekt diszkussziót követően, piaci vagy állami vagy közös kalapból. És a jövőre gondolnak a legtöbben, nem egy év távlatában, hanem legalább 10 évre előre".

Hollandia az egyik példa, ami "helyből cáfolja a 'csak mi nálunk…' érvelést" – írja az Energia Gorilla. Január 1-jétől önkéntesen csökkentette az ottani három legnagyobb energiacég a lakossági árakat. "Tudták ezt tenni annak következtében, hogy a válság miatt csökkent az ipari fogyasztók gázfelhasználása, és ez aktuálisan készletgazdálkodási megtakarítást hozott nekik".

A rezsicsökkentési körkép további részletei itt olvashatók.

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

Vitályos után Karácsony is keresztbe feküdt a csobánkai bánya újranyitása előtt

Vitályos után Karácsony is keresztbe feküdt a csobánkai bánya újranyitása előtt

Meghalt a '86-os BEK-döntő hőse, Helmut Duckadam

Meghalt a '86-os BEK-döntő hőse, Helmut Duckadam

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető