szerző:
hvg.hu

Az európai uniós csatlakozással összefüggő alkotmánymódosítási törvényjavaslatot kedden elfogadta az Országgyűlés: a kétharmados többséget igénylő előterjesztés 361 igen és 4 nem szavazatot kapott, s nem tartalmazza a Fidesz által korábban kifogásolt három pontot. A parlament döntése szerint a házelnök a törvény sürgős kihirdetését kéri az államfőtől.

A jogszabály kimondja, hogy az EU és a Magyar Köztársaság közösen gyakorolja az alkotmányból eredő hatásköröket, az unió egyes intézményei ugyanakkor bizonyos hatásköröket önállóan is gyakorolhatnak. Rögzíti, hogy a csatlakozásról 2003. április 12-én ügydöntő népszavazást kell tartani, azzal a kérdéssel: "Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?"
Az alkotmányba bekerült az is, hogy a kormánynak az uniós tárgyalásokkal összefüggő tájékoztatási kötelezettségéről, illetve az Országgyűlés ellenőrzési jogköréről külön kétharmados törvény rendelkezik majd. Az alaptörvény módosított változata nem tartalmazza azokat a pontokat - a más nemzetközi szervezetekhez való integrálódásról, a menedékesek, menekültek ügyéről és a miniszteri rendeletekről szóló részeket -, amelyek a Fidesz kifogása szerint nem kapcsolódnak közvetlenül az EU-csatlakozáshoz.
Nemmel szavazott Hajdu László (MSZP), Juhász Ferenc MSZP-s képviselő, honvédelmi miniszter, Kerényi János (Fidesz) és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke - írja az Origo, ők azonban véletlenül nyomták meg a "nem" gombot. A Fidesz módosító indítványait - a teljes szöveg elfogadása előtt - 346 képviselő szavazta meg, 20 nemmel voksolt. 
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága keddi ülésén nagy többséggel támogatta a Fidesz három módosító indítványát, az SZDSZ képviselői azonban a módosítások ellen voksoltak, mivel a párt szerint semmi nem indokolja, hogy kivegyék e pontokat, viszont mindhárom rendelkezésre szükség van az uniós csatlakozáshoz. Fodor Gábor szerint a döntés a házszabály megsértésével született, mert módosító indítvány benyújtására csak akkor lett volna lehetősége a Fidesznek, ha az alkotmánymódosítás tervezetének jelenlegi szövege koherenciazavart okozott volna; ezért a bizottságnak nem is kellett volna foglalkoznia a Fidesz javaslatával. Az Igazságügyi Minisztérium képviselője ugyancsak közölte: a záróvitában nincs helye módosító indítvány benyújtásának, ezért az előterjesztő ebben az ügyben nem foglal állást. (MTI)
Alkotmánymódosítás: az MSZP-frakció enged a Fidesznek

Rájöttek a tudósok: ha 22,8 foknál hidegebb van, megugrik a halálesetek száma

Rájöttek a tudósok: ha 22,8 foknál hidegebb van, megugrik a halálesetek száma

Kormányzati források szerint elhalasztják a brit parlament Brexit-szavazását

Kormányzati források szerint elhalasztják a brit parlament Brexit-szavazását

15 millióból utazott az Országgyűlési Őrség, Las Vegasban is voltak

15 millióból utazott az Országgyűlési Őrség, Las Vegasban is voltak

Figyelem, hétfőtől vasúti sztrájk lesz Németországban

Figyelem, hétfőtől vasúti sztrájk lesz Németországban

Elképesztő: Roger Waters nyomására bojkottálja Izraelt egy zenekar

Elképesztő: Roger Waters nyomására bojkottálja Izraelt egy zenekar

Moszkva meghekkeli az Interpolt és zaklatásra használja

Moszkva meghekkeli az Interpolt és zaklatásra használja