szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hetvenöt halálos áldozatot követelt a délkelet-törökországi Diyarbakir repülőterénél szerdán este történt légikatasztrófa; öten élték túl a THY török állami légitársaság brit gyártmányú, RJ-100 típusú utasszállító repülőgépének zuhanását. A török hatóságok kizárták a terrorakció gyanúját.

A török utasszállító 75 utassal és ötfőnyi személyzettel a fedélzetén Isztambulból a főleg kurdok lakta, délkelet-törökországi Diyarbakirba tartott, és leszállás közben, a repülőtértől két mérföldre járt szerencsétlenül. A katasztrófát az első elemzések szerint a sűrű köd okozta.
A gépen három gyermek is utazott: egy 18 hónapos kisbaba súlyos sérülésekkel, de túlélte a katasztrófát, s jelenleg a klinikai halál állapotában van. A legénység egyik tagja csütörtökre virradóra a kórházban halt bele sérüléseibe. Az áldozatok között a legfrissebb jelentések szerint hat külföldi van, de állampolgárságukról nem közöltek adatokat, csak annyit tudni, hogy három arab utas is volt a gépen.
A gép fekete dobozait egyelőre nem találták meg. A csaknem egy kilométeres körzetben szétszóródott roncsok között folytatják a kutatást, a körzetet csaknem félezer katona zárta körbe. (MTI)

Nick Thorpe: Bármilyen magabiztosnak mutatkozik a MAGA európai szárnya, látszanak a repedések

Nick Thorpe: Bármilyen magabiztosnak mutatkozik a MAGA európai szárnya, látszanak a repedések

Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán

Végignézte a kollégája, ahogy földre viszik a BKK-rendészt a Blahán

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Bíróság elé állt a férfi, aki autóval gázolt a Liverpool bajnoki címét ünneplők tömegébe

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Kíváncsi, hol tart az autóipar?