szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kedden este kiválasztották azt a két pályázatot, amelyek közül a végső nyertes alapján elkészülő épület a 2001. szeptember 11-én összeomlott World Trade Center (WTC) helyén fog állni, s a világ legmagasabb építménye lesz - írja a BBC.

Két olyan pályázatot választottak ki elődöntősnek a WTC helyére New Yorkban megépülő épület felépítésére, amelyek a világ legmagasabb épületét képzelik el Manhattan közepére. A BBC értesülései szerint a Libeskind tervezőcég által benyújtott elképzelések 541 méter, míg a másik finalista, a Think Team nevű csoport terve 507,5 méter magas épületegyüttest látna szívesen a 2001. szeptember 11-i terrormerénylet következtében összeomlott WTC helyén. A világ jelenleg legmagasabb épülete a malajziai Petronas ikertorony, amely 452 méter magas. A két pályázat közül várhatóan még februárban kiválasztják a végső nyertest, a döntést a Lower Manhattan Development Corporation, valamint New York és New Jersey kikötői hatósága hozza meg.
A 6,4 hektár méretű terület sorsa körül több mint egy éve élénk vita dúl: egyesek szerint nem szabad új épületet felépíteni, hiszen ez a terület tömegsír, 2792 ember vesztette életét a tragédia során. Mások szerint azonban éppen a terrorizmus elleni tiltakozás miatt kell akár az eredeti tornyoknál is magasabb épületet emelni a WTC helyére. A két döntős pályázat abban megegyezik, hogy irodák nem a teljes épületet foglalnák el: a tervezők emlékhelyet képzelnek el a tornyokban.
Képek a pályamunkákról (BBC)

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat