szerző:
hvg.hu

A török parlament csütörtökön újra elnapolta az egyszer már elhalasztott vitát arról, hogy Törökország megnyissa-e katonai bázisait egy amerikaiak által vezetett esetleges Irak-ellenes háború számára.

Az ankarai törvényhozás csütörtökön szavazott volna a katonai létesítmények csaknem 62 ezer amerikai katona előtti megnyitására vonatkozó indítványról azt követően, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségese, Törökország hetek óta tárgyalt a katonai együttműködésről és az ankarai támogatás viszonzásaként igényelt több milliárd dolláros segélycsomagról. A török parlament azonban újra elnapolta az amerikai katonák törökországi állomásoztatásáról szóló ülést. Salih Kapusuz, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik vezetője szerint a vitát valószínűleg szombaton tartják meg.
Az Egyesült Államok a megállapodás részeként ígéretet tett Törökországnak arra, hogy a Szaddám Huszein utáni Irakban nem enged olyan föderációs kormányzatot alakítani, amely önállóságot biztosít a kurdoknak a török-iraki határ térségében - értesült a Washington Post. A lap szerint az amerikai kormányzat azt is vállalta, hogy az esetleges Irak elleni beavatkozás után lehetővé teszik, hogy török csapatok lépjenek Irak területére észak felől, és ellenőrizzék a kurd fegyveres csoportok leszerelését. A török erők csaknem 200 kilométeres mélységig előrenyomulhatnak a hegyvidéki területen annak érdekében, hogy meg tudják akadályozni a kurdok tömeges átmenekülését Törökországba, illetve garantálhassák a térség stabilitását és biztonságát. Ankara a lap szerint azért kérte ezeket a biztosítékokat Washingtontól, hogy elejét vehesse egy független vagy akár csak önálló iraki kurd közösség létrejöttének azt követően, hogy az Egyesült Államok katonai erővel szétzúzza Szaddám Huszein iraki elnök kormányzatát. Cserébe Törökország hajlandó megnyitni területét az amerikai erők előtt - írja a Washington Post.
Törökországban körülbelül 12 millió kurd él, és a kormányzat attól tart, hogy amennyiben 3,5 millió iraki társuk autonómiához jut, az fokozza önállósági törekvéseiket. A török erők évtizedeken át súlyos harcokat vívtak a kurd szakadárokkal - emlékeztet a lap. (MTI)
Kínai hackerek szálltak rá az amerikai haditengerészetre, rakétaterveket is loptak tőlük

Kínai hackerek szálltak rá az amerikai haditengerészetre, rakétaterveket is loptak tőlük

Nem jött be a nagyszabású terv: nem jól működik az óceán szemétcsapdája

Nem jött be a nagyszabású terv: nem jól működik az óceán szemétcsapdája

Rezsicsökkentés helyett áramütéssel felérő drágulást kaptak a vállalkozók az év végére

Rezsicsökkentés helyett áramütéssel felérő drágulást kaptak a vállalkozók az év végére

A Magyar Szakszervezeti Szövetség is csatlakozik a vasárnapi tüntetéshez

A Magyar Szakszervezeti Szövetség is csatlakozik a vasárnapi tüntetéshez

Budapest = Isztambul: a Chelsea kapusának fogalma sem volt, hol játszottak a Vidi ellen

Budapest = Isztambul: a Chelsea kapusának fogalma sem volt, hol játszottak a Vidi ellen

Itt a 450 kW-os villanyautótöltés, ami olyan gyors, hogy hűteni kell a kábeleket

Itt a 450 kW-os villanyautótöltés, ami olyan gyors, hogy hűteni kell a kábeleket