szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az optimisták hosszabb életre számíthatnak mint a pesszimisták - derült ki egy több évtizeden át folytatott amerikai kutatás nyomán. A vizsgálatot, amelynek eredményeit a Scientific American című folyóirat ismerteti, a Duke University és a University of North Carolina kutatói még az 1960-as évek közepén kezdték.

© AP
A felmérésben a University of North Carolina 6958 hallgatója vett részt, az ő életüket aztán több mint negyven éven át követték nyomon az életét. A vizsgálat kezdetekor az összes résztvevővel személyiségi tesztet végeztettek el, amelyből megállapítható az illető lelki beállítottsága. Közülük 1630-an pesszimistának bizonyultak, 923-an optimistának, a résztvevők zömének lelki habitusa azonban valahol a kettő között volt.

Mint az évtizedek során kiderült, a pesszimisták esetében a korai elhalálozás valószínűsége 42 százalékkal magasabb, mint az optimisták esetében. A kutatást irányító dr. Beverly H. Brummett szerint az optimisták általában időszakosnak ítélik meg a negatív eseményeket, ezek nem befolyásolják sem önbecsülésüket, sem a világról alkotott véleményüket. A pesszimisták viszont a szívükre veszik a kellemetlenségeket, saját magukat okolják mindenért és hajlamosak azt hinni, hogy a rossz idők mindörökké tartanak. A pesszimisták depresszióra való hajlamának számlájára írható a magasabb halálozási rizikó. A depresszió ugyanis kihat az egészségi állapotra, szív- és érrendszeri, valamint emésztőszervi betegségeket vált ki.

Dr. Beverly H. Brummett véleménye szerint ugyan nehéz megváltoztatni az emberek lelki beállítottságát, ám sokat lehet tenni azért, hogy kivédjék vagy enyhítsék a következményeket. A kutató szerint az emberek pozitívumokat csempészhetnek életükben. Példaként dr. Beverly H. Brummett a meditációt említette, amely némely kutató szerint pozitív érzelmeket válthat ki. Az agresszív emberek esetében, akik habitusukért szív- és érrendszeri betegségek okozta korai halállal fizetnek, sokat javíthat az életkilátásokon, ha olyan terápián vesznek részt, amely megtanítja őket arra, miként tudják megfékezni a haragjukat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Vállalkozás

Mitől optimisták a fiatal felsővezetők?

A fiatal felsővezetők számára a legfontosabb vállalati vonzerőnek a cég stabilitása, szakmai igényessége és a felső vezetés eredményessége - derült ki a Bell Research idei felméréséből.

Plázs

Új út a depresszió kezelésében

A depresszió és más idegrendszeri eredetű betegségek gyógyításában ígérnek előrelépést azok a kutatások, amelyek szerint e kórok hátterében egy speciális zsírsavcsoport hiánya is áll.

hvg.hu Plázs

A sok tanulás depresszióhoz vezet

Sok szülő készségfejlesztő videókkal és tanulással próbálja felkészíteni gyermekét az iskolára, amely sajnos a játékkal töltött szabadidő rovására megy. Számos kutatás kimutatta, hogy a spontán játék sokkal jobban fejleszti a gyerekek kreativitását, problémamegoldó képességét és szocializálódását. A játékidő tanulással töltése mind a gyermeket, mind a szülőt stresszessé teheti, sőt, akár depresszióhoz is vezethet.