A depresszió és más idegrendszeri eredetű betegségek gyógyításában ígérnek előrelépést azok a kutatások, amelyek szerint e kórok hátterében egy speciális zsírsavcsoport hiánya is áll.

© sxc.hu
Mivel lehet a legpontosabban előre jelezni annak a veszélyét, hogy egy depressziós beteg öngyilkosságra készül? Egy vérvétellel - hökkentett meg sokakat a Journal of American Psychiatry című szakfolyóirat néhány héttel ezelőtti közleménye, amelyben a New York-i Columbia Egyetem kutatói azt állítják: minél kevesebb úgynevezett omega-3 zsírsav található valakinek a vérében, annál nagyobb a valószínűsége, hogy önkezével próbálja kioltani az életét. E következtetéseket az egyetem kutatói - Elisabeth Sublette és Joseph Hibbeln pszichiáterek vezetésével - két éven keresztül depressziósokkal végzett kísérleteikből szűrték le. Ezen időszak alatt a megfigyelt 33 betegből heten követtek el - vagy kíséreltek meg - öngyilkosságot, akik közül hatnál a vizsgálat kezdetekor alacsony omega-3-szintet állapítottak meg. Ez pedig a közlemény szerzői szerint egyértelműen jobb előrejelzési arány, mint amit a klasszikus rizikófaktorok (például a korábbi öngyilkossági kísérletek vagy a diagnosztizált mániás depresszió) figyelembevételével eddig elértek. Éppen ezért úgy vélik, a kiegészítő omega-3-kezelés fontos szerepet játszhat majd az öngyilkosságok megelőzésében.

A derűlátó jóslatokat látszik alátámasztani, hogy Hibbeln öt éve, finn kutatókkal közösen már kimutatta: a sok halat fogyasztók 50 százalékkal kisebb valószínűséggel követnek el öngyilkosságot. Japán orvosok pedig két éve, Kínában végzett kísérleteik során találtak meglepő összefüggést az öngyilkossági kísérletek és az elkövetők vérében található omega-3 zsírsavak között.

Ez utóbbi vegyületekre egyébként eddig egészen más összefüggésben figyeltek a tudósok. Közel fél évszázada már, hogy népegészségügyi statisztikákból kitűnt: miközben a civilizált világban egyre magasabb a szív- és érrendszeri eredetű halálozás, a jóformán csak tengeri állatokat fogyasztó eszkimók körében ez a betegség szinte ismeretlen. Kiderült, a védőfaktor az omega-3-nak nevezett zsírsavcsoport. Ilyet a szervezet nem tud előállítani, de normál működéséhez nélkülözhetetlen (lásd Zsírok és savak című írásunkat).

Omega-3 hiányban szenved az emberiség (Oldaltörés)


© Dripnet
Táplálkozástani kutatások szerint elődjeink kosztjában az omega-3 és a szintén fontos omega-6 zsírsavak 1-2 millió évben át azonos arányt képviseltek, ám mára, a növényi olajok és az állati húsok túlzott fogyasztása miatt, az előbbi zsírsavak aránya huszadára csökkent. Vagyis a civilizált világ túltápláltsága csak látszólagos, valójában omega-3-hiányban szenved az emberiség jó része, ami számos civilizációs betegség (egyik) oka lehet. Ennek nyomán további összefüggéseket kezdtek pedzegetni az 1960-1970-es években, amikor epidemiológusok kimutatták, hogy ahol magas a szív- és érrendszeri eredetű halálozás, ott gyakori a depresszió is, és ahol a nagy halfogyasztás miatt alacsony a szívhalálozás, ott az említett kóros lelkiállapot is ritka.

A depresszióval és a halakban található zsírsavakkal kapcsolatban aztán 1995-ben - a már említett Joseph Hibbeln és egy amerikai kutatótársa - fogalmazták meg először azt a hipotézist, hogy az omega-3 hiányának komoly szerepe lehet a depresszió, a mániás depresszió és a szülés utáni mélabússág kialakulásában. Míg az amerikaiak és a németek évente harmad-, illetve kevesebb mint ötödannyi halat fogyasztanak, mint a fejenként 73 kilogrammot bekebelező japánok, addig az USA-ban harmincszor, Németországban pedig ötvenszer akkora a depressziósok aránya, mint a szigetországban. Nem sokkal e vizsgálatokat követően egy másik amerikai pszichiáter, Andrew L. Stoll Omega-3-kapcsolat (The Omega-3 connection) című könyvében azt állította, hogy a mániás depressziósok esetében a betegség kiújulásának megakadályozására bevetett, ám sok mellékhatással járó úgynevezett hangulatstabilizáló szereket hatásosan válthatja ki az említett zsírsavak bevitele. Nem meglepő, hogy hamarosan a mániás depresszióról (más néven: bipoláris betegségről) is kiderült, gyakorisága összefügg a halfogyasztással. Egy 2003-as tanulmány adatai szerint míg Magyarországon az évi 15 kilogramm fejenkénti halfogyasztás mellett a bipoláris betegségek a lakosság 5,5 százalékát érintik, addig Puerto Ricóban több mint háromszor annyi tengeri herkentyű belakmározásával csak minden századik, Izlandon pedig - 115 kilogrammos halfogyasztással - minden ötszázadik embernek kell tartania e pszichés tünetegyüttestől.

A természetben előforduló, ezért szabadalommal nem védhető zsírsavakra eddig mégis kevesebb kutatói figyelem jutott, mint amennyit a terület úttörői szerint megérdemelnének. Egy angol orvoscsoport például 2002-ben egy hét éve semmilyen gyógyszerre nem reagáló, súlyos depressziótól, szociális félelmektől és gyakori öngyilkossági késztetésektől szenvedő férfi esetéről számolt be, aki az egyik omega-3 zsírsavfajtával, az EPA-val kezelve már egy hónap után komoly javulást mutatott, 9 hónap alatt pedig teljesen meggyógyult. Malcolm Peet angol pszichiáter és kollégái ugyanezt ellenőrzött körülmények közt is megismételték, és az antidepresszáns-kezelésre nem javuló betegek több mint kétharmadánál tapasztaltak gyógyulást 12 hét alatt napi 1 gramm EPA adagolásával. Hasonló eredményeket azóta gyermekkori és szülés utáni depresszióban szenvedők esetében is produkáltak egyes kutatások.

A szépen hangzó eredményeket ráadásul azzal is megtoldják az omega-3 jótékony hatását hirdető kutatók, hogy a szív- és érrendszeri betegségeken és a depresszión kívül más, súlyos kórok esetében is omega-3-hiányról számoltak be az utóbbi évek tudományos közleményei. Skizofrén betegekkel kínai kutatók már értek is el sikereket zsírsavpótlás révén, de hiperaktivitásban, szklerózis multiplexben, allergiában és asztmában, autoimmun betegségekben vagy prosztatarákban szenvedők esetében is jellemző állítólag az omega-3-hiányos vérkép.

Nem biztos azonban, hogy máris csodaszerként kell tekinteni e zsírsavakra. A depresszió például korántsem azonos az omega-3-hiánnyal, még ha a kutatók nagy többsége tényként fogadja is el, hogy ez az állapot olyan agyműködési zavarokat okozhat, amelyek rontják a stresszel, a veszteségekkel és kudarcokkal való megküzdés hatékonyságát, a kialakuló tehetetlen állapot pedig depresszióhoz vezethet. Gordon Parker ausztrál professzor, a depresszió kutatására és kezelésére specializálódott Black Dog Intézet igazgatója és munkatársai is türelemre intettek a Journal of American Psychiatryban nemrég megjelent összefoglalójukban. Az ígéretes eredmények elismerése mellett további igazoló vizsgálatokat várnak számos, még megválaszolatlan kérdés tisztázására. Például hogy az omega-3 antidepresszív hatású-e, vagy csupán kiegészítő kezelésre alkalmas, valamint hogy mennyire hatásos hosszú távon, és alkalmazható-e mentális zavarok megelőzésére is.

SZENDI GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Plázs

K-vitamin ízületi panaszokra

A zöld levelű növények fogyasztása csökkenti az artrózis tüneteit - olvasható a bostoni egyetem honlapján, amerikai kutatók vizsgálati eredményei alapján.

MTI Tech

A réztartalmú ételek károsak az agyra

Ha felborul a táplálékkal bevitt fémek egyensúlya, a túlsúlyba kerülő réz hatására az agyban könnyebben lerakódik a zsír, és ez a felfogóképesség romlásához vezet, más szóval az emberek nem lesznek okosabbak tőle, ha idős korukban zsírban sült májban dúskálnak - állítják amerikai gerontológusok.

MTI Plázs

Károsak lehetnek az antioxidánsok

Az antioxidánsokkal végzett alapos kísérletek egyike sem igazolta, hogy a laboratóriumi sejttenyészetekben látványos eredményeket produkáló anyagok az emberi szervezetben is hatásosak, sőt, ellenkezőleg, szinte az összes máig forgalomban lévő antioxidánsról kiderült, hogy nem csak hatástalan, hanem káros is lehet.

MTI Plázs

Csodafegyver fogyókúrázóknak

Egy, a vékonybélben termelődő hormon lehet az új csodafegyver a túlsúly ellen. Kettős hatása révén csökkenti az étvágyat, és növeli az energiafelhasználásó hatékonyságát, illetve a mozgásigényt.

MTI Plázs

Hogyan kávézzunk egészségesen?

A kávéfogyasztás egészségügyi veszélyeinek egy újabb aspektusáról számoltak be amerikai kutatók. A vizsgálatok kimutatták, hogy a koffein alacsony fogyasztás mellett ugyan élénkít, nagyobb adagban viszont árt az epének, májnak, vesének, gátolja a szellemi tevékenységet és altató hatása van.

Biró Csongor Plázs

A tíz legjobb zsírégető tea

Összegyűjtöttük a szervezetben felhalmozódó zsírok kiürülését leginkább segítő tíz teaitalt. Amellett, hogy segíthetnek a felesleges kilóktól való szabadulásban, finom és egészséges meleg folyadékként táplálják szervezetünket.

MTI Plázs

Magyar szabadalom a másnaposság ellen

Ital óv az italtól – új magyar szabadalom jelent meg a piacon, egy üdítőital formájában, amelynek alkalmi fogyasztásával megszűnnek az alkohol mellékhatásai – olvasható egy szakmai folyóiratban.

hvg.hu Plázs

Fahéjjal és szegfűszeggel a cukorbaj ellen

A fahéj és a szegfűszeg hatásos lehet a cukorbetegség ellen vívott harcban – hangzott el a San Francisco-ban rendezett Experimental Biology találkozón. A Beltsville-i USDA élelmezéstudományi laboratórium vizsgálatai szerint a fűszerek segíthetnek a fő anyagcsere megbetegedéseken.

hvg.hu Plázs

Erős paprika – az okos fájdalomcsillapító

Az erős paprikából kivont kapszicin segítségével egyedülálló, új típusú fájdalomcsillapító kifejlesztésén dolgoznak magyar kutatók. A hazánkban népszerű fűszernövény a népi orvoslásnak és mindenapi praktikák tárházának is régóta ismert és meghatározó szereplője.

hvg.hu Plázs

Milyen vitaminokat szedjünk nyáron?

Milliók szednek rendszeresen vitaminokat és étrend-kiegészítőket, azonban a szerekbe vetett hitüket próbára tette számos nagy klinikai kísérlet. Az egészséges életmód nem a pirulákon múlik, hanem a vitamin- és tápanyagdús reformétkezésen, valamint a korhoz illeszkedő napi mozgáson. Cikkünkben leleplezünk néhány tévhitet egyes csodaszerekkel kapcsolatban. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a vitaminokról.

hvg.hu Plázs

A halolajak csökkenthetik a szembetegségek kockázatát

A legújabb kutatások megnövelt mennyiségű halolajból származó zsírsav bevitelét javasolják. Ez ugyanis sokat segíthet az előrehaladott korral járó, úgynevezett retinaráncolódás (ARM) megelőzésében – írja a Reuters. Ez annál is fontosabb, mert az ARM akár vaksághoz is vezethet.

MTI/hvg.hu Plázs

A fogat károsítja a sült zöldség

A zöldségfélék megfelelő elkészítésével lényegesen lehetne csökkenteni a fogszuvasodás kialakulásának veszélyét. Ugyanakkor egyes zöldségek sütve károsak lehetnek a fogzománcra.

MTI Plázs

Óvatosan a léböjttel!

A nyár kiválóan alkalmas a léböjt-kúrákra, egyrészt mert kevésbé kíván az ember nehéz ételt, másrészt olcsóbbak a zöldségek és gyümölcsök, de nem árt vigyázni a mellékhatásokra és az ellenjavallatokra.

MTI Tech

A keringési bajok kockázatait harmadával csökkenti a kávé

Napi egy-három csésze kávé nem csak hogy nem árt a szívnek, de védelmet nyújt a keringési betegségek és a stroke ellen – derült ki amerikai kutatók által elvégzett, és most nyilvánosságra került vizsgálat meglepő eredményei nyomán.

A Vöröskereszt nevével visszaélve és sok pénzt ígérve próbálkoznak ismét a csalók

A Vöröskereszt nevével visszaélve és sok pénzt ígérve próbálkoznak ismét a csalók

New York-i üzlettel és férfikollekcióval terjeszkedik Sándor Szandra

New York-i üzlettel és férfikollekcióval terjeszkedik Sándor Szandra

A Strache-botrány és az ibizai videó kísértete járja be Ausztriát a választási kampányban

A Strache-botrány és az ibizai videó kísértete járja be Ausztriát a választási kampányban

Sietnie kell annak, aki banki kedvezményt is szeretne a babaváró hitel mellé

Sietnie kell annak, aki banki kedvezményt is szeretne a babaváró hitel mellé

Nyomoz a rendőrség a rágalmazó telefonos kampányokat végző cég után

Nyomoz a rendőrség a rágalmazó telefonos kampányokat végző cég után

Már a Jófogáson árulják a választási rezsiutalványokat

Már a Jófogáson árulják a választási rezsiutalványokat