szerző:
travelline.hu

A legnagyobb hazai légiközlekedési érdekképviseleti szakszervezet, a LESZ...

©

A legnagyobb hazai légiközlekedési érdekképviseleti szakszervezet, a LESZ, idén szeptember 5-én jelezte a BA vezetőségének, hogy követeli a jogsértő „lopakodó leépítések” leállítását, a biztonságos működéshez szükséges dolgozói létszám biztosítását, a pihenőidők szabályos kiadását, átlátható és kiszámítható beosztási és munkarendek készítését. A szakszervezet szót emelt a túlmunkavégzés elrendelésére vonatkozó szabályok betartásáért is.

A dolgozók joggal kifogásolják a repülőtéren uralkodó rossz, embertelen munkakörülményeket, az elmaradt infrastrukturális fejlesztések miatt a pihenő és mellékhelyiségekben kialakult minősíthetetlen állapotokat. A szeptemberi hivatalos megkeresésben szerepelt, hogy a szakszervezet betekintést kér a munkaadó állományt érintő terveibe is. A repülőtéren ugyanis előzetes leépítési tervek nélkül, a törvényeket megkerülve, egyesével és kis csoportokban mondanak fel a dolgozóknak, bizonytalanságban tartva valamennyi munkavállalót. A Munka Törvénykönyvének rendelkezései értelmében a LESZ sztrájkbizottságot alakított, és munkaügyi egyeztetéseket kezdeményezett.

Az azóta eltelt negyed év nem hozott érdemi változást: a BA Zrt. elzárkózott az érdemi követelések teljesítése elől, a tárgyalások során a halogatás, az időhúzás lehetőségeit kereste, nem a megegyezéséit. A cég nevében tárgyaló személyek nem is rendelkeztek a megállapodáshoz szükséges döntési jogosítványokkal, felhatalmazással. Azóta is mindennaposak a túlmunkára vonatkozó szabályok megsértései, és összesen több mint ötven dolgozónak mondtak fel. A menedzsment időközben, a tárgyalások közepén, minden előjel nélkül felmondta a hatályos kollektív szerződést is. Koncepció mentén lefolytatott fegyelmi eljárásokkal félemlítik meg a munkavállalókat, és vesznek rá szakszervezeti képviselőket, tisztségviselőket a repülőtér elhagyására.

©

A fentiek miatt a LESZ egy utolsó határidőt adott a cég vezetésének a jogos munkavállalói követelések teljesítésére. Amennyiben a ma tizenegy órára javasolt tárgyalási fordulón a cég nem képviselteti magát, vagy továbbra sem hajlandó érdemi engedményekre, a LESZ által képviselt dolgozók sztrájkba lépnek a cégnél. A munkabeszüntetés időpontjáról és időtartamáról a LESZ a határidő letelte után hoz döntést. Az akció természetesen kiterjed a BA száz százalékos tulajdonában lévő leányvállalatára, a Repülőtéri Üzemanyag-kiszolgáló Kft-re is, ahol szintén mindennaposak a hasonló jogsértések, és nincs kollektív szerződés.

Egy másik repülőtéri szakszervezet, az RDSZSZ is munkabeszüntetést helyezett kilátásba, részben azonos érdeksérelmek miatt. A LESZ úgy fogja időzíteni sztrájkját – amennyiben az elkerülhetetlenné válik –, hogy az egybeessen a másik érdekképviselet akciójával. A legnagyobb szakszervezetnek meggyőződése ugyanis, hogy a munkavállalói oldal egységes fellépése, a közös kiállás és cselekvés szolgálja a dolgozók érdekeit.

Légiközlekedés Egyesült Szakszervezet

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vidnyánszky Attila: „Ez egy példa nélküli helyzet a magyar kulturális életben”

Vidnyánszky Attila: „Ez egy példa nélküli helyzet a magyar kulturális életben”

Ismét tudja fogadni a Mol, újra jön az olaj a Barátság vezetéken

Ismét tudja fogadni a Mol, újra jön az olaj a Barátság vezetéken

Strachét otthagyta a felesége, a gyereket is magával vitte

Strachét otthagyta a felesége, a gyereket is magával vitte

Kitört a fegyenclázadás, a Facebookot, a Google-t és a YouTube-ot is blokkolta Tádzsikisztán

Kitört a fegyenclázadás, a Facebookot, a Google-t és a YouTube-ot is blokkolta Tádzsikisztán

„Akkor adjál helyettük száz fehéret!” – Toroczkai saját falujában így megy a rendcsinálás

„Akkor adjál helyettük száz fehéret!” – Toroczkai saját falujában így megy a rendcsinálás

Változás: mostantól ezt a weboldalt lesz jó megnyitnia, ha utazna valahova

Változás: mostantól ezt a weboldalt lesz jó megnyitnia, ha utazna valahova