A súlytöbblet, sőt kóros elhízás a jómódú országokban valóságos járvány, és a szakértők azért aggódnak, hogy a magas vérnyomás és a koszorúér-betegség részben emiatt lesz mind gyakoribb. A kedvezőtlen változás a következő évtizedekben sok országban ismét leronthatja azokat az eredményeket, amelyeket a legveszélyesebb népbetegség gyakoriságának csökkentése terén sikerült elérni.
   
A legfrissebb nagy vizsgálatok már a gyermekkori kövérséggel kapcsolatban is jelezték, hogy a túlsúlyos gyerekből gyakrabban lesz elhízott felnőtt, mint a vékonyból, ami a későbbi szívbetegségek gyakoriságát ugyancsak növeli.
   
A jól ellenőrzött tanulmányok azonban ellenkező irányú változásokra is utaltak. Azt mutatták, hogy az elhízás vitathatatlanul fontos kockázati tényező, de azt is, hogy ha már valaki súlytöbbletet cipel, és szívinfarktust kap vagy szívelégtelenséggel kezd bajlódni, sok esetben jobban gyógyul, mint sovány betegtársai.
   
A jelenséggel mind több tudományos elemzés foglalkozik. Jelentőségét jelzi, hogy ennek az ellentmondásnak külön neve is lett: kövérségi paradoxon. Súlyos tények támasztják alá, hogy kritikus helyzetben, például szívinfarktus bekövetkezésekor vagy koszorúér- tágítás után, az őrzőszoba ágyát súlytöbblettel is nyomó betegek túlélési esélye jobb, mint azoké, akik karcsúak.
   
A kutatók most azon vitatkoznak, hogy mi az ellentmondás magyarázata. A vizsgálati adatok szerint a többletsúlyt cipelő embereknek, ha már szívbeteggé is váltak, kevesebb szövődménnyel kell szembenézniük, mint a súlytartalék nélküli társaiknak. Carl J. Lavie és munkatársai a paradoxont úgy értékelik, hogy a súlytöbblet minden, hosszú ideig tartó betegségben valamiféle energiatartalék, amely segíti a beteg szervezetét, hogy túljusson a kóros állapot nehéz időszakán. 
   
Ezt legvilágosabban a szívelégtelenségben szenvedők esetében igazolták. Ugyanakkor azt is bizonyították, hogy kövérség esetében a legjobb esélye azért azoknak van, akiknek sikerült tartósan leadni a fölös kilókból.