szerző:
Medipress
Tetszett a cikk?

Azt már bizonyára sokan megtapasztalták, hogy miközben másokon segítenek, saját maguk is jobb kedvre derülnek, nemrég azonban tudományos alapon is bebizonyosodott, hogy a másokkal való jótékonykodás véget vethet a depressziónak is.

Sonja Ljubomirszkij, a Kalifornia Egyetem pszichológia professzora, aki társszerzőként működött közre a fenti témát taglaló tanulmány megszületésében, úgy véli, ami egy hétköznapi ember számára egyértelműnek tűnik, az egy depresszióval küzdőnek korántsem biztos, hogy az. Akik krónikus lehangoltságtól szenvednek, fontos, hogy időnként pozitív érzelmeket vigyenek az életükbe, ami könnyen elérhető azáltal, ha másokon segítenek.

Mivel világszerte több mint százmillió ember küzd a depresszióval – köztük 16 milliónál is több felnőtt amerikai, akiknek nagy része semmiféle szakorvosi kezelésben nem részesül – hallatlan előnyökkel járhat a fenti pozitív szemlélet alkalmazása. A módszer lényege, hogy legyünk kedvesek másokhoz, fejezzük ki a hálánkat mások iránt, gondolkodjunk optimistán és gyakran vegyük számba mindazokat a jó dolgokat, amik történnek velünk.

Ljubomirszkij szerint mivel a depressziós ember életéből éppen a pozitív érzelmek hiányoznak, a fenti módszer nemcsak kedélyjavítóként működik, de az illető önbecsülését is segít megerősíteni. Aki pozitív érzelmeket táplál a környezete iránt, az hamarosan megtapasztalja, hogy a környezete is pozitívan fog őhozzá állni.

Michelle Riba, a Michigan Egyetem depresszióközpontjának pszichiáterprofesszora szintén megerősítette a fenti gondolatokat, és beszámolt róla, hogy számos kutatás alapján elmondható, hogy aki másokon segít, az nem ér rá a saját bajaival foglalkozni, így automatikusan javul a közérzete. Mindehhez pedig még orvosi segítségre sincs szükség, az elszántság és a kitartás azonban nélkülözhetetlenek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!