Eger városa nemrégiben igazi „álommelót” hirdetett meg: bloggereknek nyújt teljes ellátást, költőpénzt a nyáron, s cserébe mindössze azt várja el a nyertes pályázóktól, hogy tegyék közzé az élményeiket az interneten. A cél nyilván az, hogy a beszámolókból tűnjön ki, milyen jó hely a hevesi megyeszékhely.

Múzeumok éjszakája Egerben. Meg lehet írni.

MTI / Komka Péter

Volt már egy hasonló – nagyobb volumenű – próbálkozás Magyarországon: Miskolc a 2000-es évek végén könyvet rendelt Moldova Györgytől a város hírnevének öregbítésére. Egernek intő jel lehet, hogy az „acélvárosban” végül a vezetésnek nem jött be az elkészült riportkötet, mert szerintük az „sötét fellegeket festett a miskolci tájkép fölé, nem vett tudomást a város kulturális értékeiről, csak a rossz dolgokról készített leltárt”. Szerződést is bontottak az íróval, aki ugyanakkor úgy vélte, ő csak az igazságot írta meg Miskolcról, s könyvét a történtek ellenére megjelentette.

Mit szeretne a polgármester?

Egyre több város próbálja eladni magát a legkülönbözőbb ötletekkel, a turisztika fellendülését, a befektetők megjelenését és a lokálpatriotizmus erősödését várva az akcióktól – mondta el a hvg.hu-nak Kocsis János városszociológus. A településmarketing ugyanakkor szerinte igencsak gyermekcipőben jár Magyarországon, leginkább ötleteléseken alapul, nincs mögötte átgondolt stratégia. Ez igaz Budapestre éppúgy, mint a vidéki városokra, községekre.       

Minden polgármester azt szeretné, ha az ő városáról, községéről csupa jó jelenne meg, ami bemutatná, hogy regnálása alatt mekkorát fejlődött a település. Ezeket az elvárásokat tetten érhetjük helyi médiumokban, ahol – a város pénzén – rendszerint valóban kizárólag a polgármester „fényezése” zajlik. Egy, az egrihez hasonló kezdeményezés viszont akár jól is elsülhet, de csak akkor, ha hagyják a bloggereknek a kritikus gondolataikat is szabadon megjeleníteni.

Mint Kocsis János mondja, „a városmarketingnek van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy csak azt lehet marketingelni, ami van, az előnyöket lehet kidomborítani, de ha nincs ilyen, akkor nincs miről beszélni. Hitelesnek kell lenni.”

Az alternatív nyilvánosság

Jó hír viszont, hogy egyre több, önkormányzatoktól független urbanisztikai, települési blog jelenik meg, amelyek valós visszajelzéseket adnak a döntéshozóknak és az ott élőknek, mi történik az adott városban – hívja fel a figyelmet Kocsis. „Lehet az a hivatalos információ, hogy milyen jó ez vagy az az – esetleg valamely városvezető érdekkörébe tartozó – étterem, ha a másik oldalon leírják a valódi színvonalat.” Van egy sor olyan blog is, ami mögött áll valamilyen hivatal, de engedik leírni azt is, hogy ha valamivel problémájuk van.

Csak azt lehet marketingelni, ami van. Hagyományőrzők Egerben.

MTI / Komka Péter

A településmarketing eszköze viszont legtöbbször kimerül a fesztiválok, vagy különböző, hirtelen jött divatos ötletek (falusi turizmus, fürdőváros, virágos település stb.) erőltetésében. Tudni kell, hogy mi a falu vagy város erőssége, különlegessége – véli Kocsis. Nem mondhatja például egy község, hogy a falusi turizmus fellegvárát építi, ha nincsenek meg az alapok hozzá. Az is fontos, hogy olyan dolgot állítson a település előtérbe, amelyet a helyiek elfogadnak. Vannak olyan próbálkozások, amikor egy fővárosi céget bíznak meg egy-egy vidéki város arculatának kitalálására. Ilyen volt például, amikor a Szeretem Barcikát Mozgalmat a városhoz egyáltalán nem kötődő Bakács Tibor alapította meg, majd ő volt egy ideig a kazincbarcikai „arculatember”.

„Te szép szülőföld, Nagykanizsa város”

Fontos célcsoportja a településmarketingnek a helyi lakosság megnyerése, a lokálpatriotizmus erősítése. Ezt több település például saját himnusszal próbálja megvalósítani. „Ha a polgármester megbízza a helyi énekkar vezetőjét, hogy írjon egy faluindulót, abból viszont igen kínos dolgok születhetnek” – teszi hozzá Kocsis. Ezek nem biztos, hogy szolgálják az összetartozást. Ilyen himnuszokkal tele van a net. (Persze ezek nem mindegyike polgármesteri megrendelésre készült, és egészen különböző zenei színvonalúak – de jellemzően valóban kínosak.) Érdemes szemezgetni.

„Te szép szülőföld, Nagykanizsa város, ki úgy ringattál, mint édesanyám” – így kezdődik például Nagykanizsa himnusza, melyet a Tüttő János Nótaklub mutatott be áprilisban a Város Napján. De megtalálhatjuk Győr („Két szép szemed a Nap és a Hold, hangod a harang szava, mi összetartozunk városom, folyók városa”), Sopron („Sopron, te lelkünk, éltető láng, hű őr az ősi végeken”), Keszthely („Keszthely város, jó Istenünk nekünk adta, azért, hogy boldogságunk megtaláljuk, s vágyjunk majd haza”), vagy Debrecen („Miért ne lehetne úgy ahogyan kéne? Miért úgy legyek boldog, ahogyan mégse? Debrecenbe kéne menni, ott is boldogabbnak lenni. Ennyi, szeretni.”) dalát is.

Kérdés, ezek mennyire dobogtatják meg a helyiek szívét. Az biztos, hogy – bár az a sportklub indulójaként született – az egész ország énekelte egy időben, hogy "Albertirsa, Albertirsa".