Hogy mire "költjük el" az akaraterőnket, nap mint nap befolyásolja, előre tudunk-e lépni az életünkben. Akármilyen furcsa, már a reggeli felkeléssel is merül az "akaraterő-számlánk", majd munkánk során is használnunk kell belőle a főnökünk vagy munkatársaink elviseléséhez, esetleg ebéd után a csokival szembeni ellenálláshoz, aztán délután, ha mondjuk, olyan  döntési szituációba kerülünk, hogy ki kell választani a konyha új színét. Ezek után ne csodálkozzunk, ha nap végére nem marad elég akaraterőnk ahhoz, hogy a régóta áhított céljainkat elérjük. Valahogy így működik az "akaraterő-költségvetés".

Felesleges fogadkozás

Roy F. Baumeister és John Tierney, az Akaraterő című könyv szerzőpárosa, ezért már az első fejezetben engedélyt ad rá, hogy örökre száműzzük az életünkből az újévi fogadalmakat. A Bridget Jones-féle listák, ahogy a filmben is kiderül, nem hozhatnak sikert. Szinte kizárt, hogy az ember egyszerre lefogyjon, leszokjon a dohányzásról, ellenálljon a rosszfiúk kísértésének, ja és még a barátokkal elfogyasztott vörösbor-adagját is lenullázza. „Amint elkezdünk dolgozni kitűzött célunkon, agyunk automatikusan takarékoskodni kezd az akaraterővel más területeken” – állapítják meg a szerzők, és számos kutatással bizonyítják, hogy az egyik kihívás kioltja a másikat. A nullázás vagy a túl magasra tett mérce eleve vesztett csatát predesztinál.

Gyengíti az akaraterőt, ha a környezet nem támogatja a leszokást

Stiller Ákos

A kísértés

Az akaraterő ellensége a kísértés, ezt nem csak a diétázók, az alkoholisták, de a hatalmi pozíciót elbukó szexmániás politikusok is ismerik. Az utóbbiak viselkedésére is van tudományos magyarázat: állítólag minél több döntést kell hoznia az embernek, annál inkább lefárad, ez pedig az önkontroll gyilkosa, és a kísértés melegágya.

Ki kell engesztelni a tudatalattinkat!

De van még egy csomó más rossz berögzült szokásunk, ami akadályt gördíthet a céljaink elé. A halogatással is behatóan foglalkozik a tanulmány, és megállapítja, hogy már-már népbetegséggé fajul a „majd holnap elintézem” –hozzáállásunk az élethez. Még a legsikeresebb üzletemberek is szenvednek az elintézendő feladatok kifogyhatatlan listájától, a tudósok pedig azt is kiszámították, hogy ez mekkora tudatalatti terhet ró ránk, ami növeli az általános kimerültséget, és akadályozza a boldogulást az élet más területein is.

Ergó, a halogatás legyőzéséhez is akaraterő kell, amihez gyakorlati, tudományos vizsgálaton alapuló tanácsokat is kapunk a könyvben. Amennyiben nem végzünk el egy feladatot, az elégedetlenséget okoz, ám kicselezhetjük azzal, ha minden elintézendőhöz hozzárendeljük a következő konkrét lépést, és erről listát vezetünk „Ha egyszerűen eldöntjük, hogy mit fogunk tenni, és felírjuk a listára, a tudatalattink pihenhet”. Ez lehet a telefonszám kikeresése egy meeting összehozásához, vagy egy link megkeresése a következő tárgyalásra való felkészülésre. A lényeg a konkretizálás, és tudatalattink máris kiengesztelődik: így több energiánk marad a fogyókúrára, vagy a dohányzásról való leszokásra.

Önmagunk túlbecslése,  avagy mire jó még a csapatszellem

Az önismeretünk fokozására is nagyszerű segítség a Baumeister-Tierney páros könyve. Jó tudni például, hogy míg magunkat általában túlbecsüljük, ha célok eléréséről van szó, másoknál jobban meg tudjuk becsülni, hogy mennyi idő kell a leszokáshoz vagy épp hány kilót fognak leadni karácsonyig. Érdemes ezért másokat bevonni, ha elhatározzuk magunkat a változásra.

Nehezebb lefogyni, ha a társaságunk is túlsúlyos

AFP / Kobal

A csapatszellem a szerzőpáros szerint másban is segít. Az anonim alkoholisták például a csoport állandó visszaigazolása és a folyamatos bátorítása révén komoly sikereket könyvelnek el. De azt is megállapították már, hogy a fogyni vágyók közül azok, akik keresik a vékonyak társaságát, könnyebben válnak meg kilóiktól, mert az ő mintájukat látják maguk előtt.

Evés és alvás

„Az önkontrollunk akkor működik a legjobban, ha az alapvető testi szükségleteinkről jól gondoskodunk” – állítja a két szerző, ami egészen új dimenzióba helyezi a nullkalóriás diétázásokat, megkérdőjelezi az éjt nappallá tévő munkaholisták hosszú távú sikerét. A glükóz az akaraterő kulcsa, jobban mondva benzinje, alacsony glükózszint mellett nagyon nehéz bármilyen célt elérni. Nem csoda, hogy a maratonfutók betáraznak glükózforrásokkal, és a feltöltőpontoknál sem csupán vizet, de banánt, kólát és energiaitalt is osztogatnak már a 10. kilométer környékén, messze a 42,1-es távtól.

A Snickers reklámban is fején találták a szöget: a kimerült focista, amíg nem kapja meg cukoradagját, hisztis dívává, nevezetesen Joan Collinsszá változik. A fogyókúrázóknak ez persze kellemetlen hír, a könyvben pedig külön fejezetet szánnak a testsúllyal kapcsolatos akaraterő-problémáknak, ami a 22-es csapdája: „annak érdekében, hogy ellenálljanak az evésnek, a fogyókúrázóknak akaraterőre van szükségük”. De „ahhoz, hogy legyen akaraterejük, a fogyókúrázóknak enniük kell”. Ha pedig enni kell, akkor jön a következő csapda. Egy diétázó, ha megszegi az előírt tervet, akkor fellép a Most már mindegy-effektus, és korlátok nélkül elkezd falni. Oprah Winfrey jojózása a legjobb példa erre, aki még a világ leggazdagabb médiaszemélyiségeként sem tudja kontrollálni testsúlyát, pedig számos dietetikus gazdagodott meg abból, hogy őt – legalábbis egy időre – lefogyasztotta.

És akkor mi a megoldás? Az ellentétet a könyvben nem tudják feloldani, azt tanácsolják: inkább ne fogyókúrázzunk, vagy legalábbis a drasztikus fogyásról és a betarthatatlan tervekről mondjunk le.

Rend a lelke

ursuslibris

Ha tudatában vagyunk elménk gyengeségeinek, és annak, hogy mi fárasztja ki a testünket és lelkünket, már előrébb vagyunk. A következő lépés, hogy rendezzük gondolatainkat, és reális célokat, konkrét lépéseket tűzzünk ki magunk elé, majd bátran kérjünk segítséget a megvalósításhoz.

Ha pedig végképp elgyengülünk, egyszerűen vegyünk magunkhoz némi glükózt (fogyókúrázók lehetőleg ne csoki formájában), és nyerjünk új erőt az akaratunknak.