Sugárszennyezett gyalog galopp, szevasztopoli repesztgyűjtögetés és cunami áldozatok háttérképnek – a katasztrófaturizmus nem újkeletű dolog. Most épp a tűzvész sújtotta Kalifornia lehet a tragédiákra éhes utazók úticélja. De hova utazhatnak még?

Extrém sportok, paplanernyő és bungee-jumping, a lényeg, hogy növeljük az adrenalin szintet. Akár olyan áron is, hogy közben vásárra visszük a bőrünket. A pamplonai bikafuttatás már egy fokkal súlyosabb megítélés alá esik, itt ráadásként szerencsétlen bikák vérét is látni kívánjuk saját magunk szórakoztatására. De mi ez ahhoz képest, mikor háborús, vagy természeti katasztrófa sújtotta övezetbe utazunk nyaralni, tét nélkül borzongani egy kicsit.

A katasztrófaturizmus nem új keletű jelenség. Tudjuk, hogy Thomas Cook például angol utazókat kalauzolt 1865-ben az amerikai polgárháború csatamezőin, mint ahogy az író Mark Twain életrajzában is rábukkanunk egy érdekes momentumra. Ő is turistacsoportokat vezettet a háborús Szevasztopolba, ahol szóváltásba is keveredett azokkal, akik nem átallottak repeszdarabokat szedegetni a földről emlék gyanánt.

Napjainkra az emberi jellem azon gyarlósága, hogy mások tragédiája felett élvezkedik, egész iparággá nőtte ki magát. Ukrajna egyik legfőbb turisztikai látványossága például nem más, mint a szarkofággal borított Csernobili erőmű, amely 1986 áprilisában robbant fel és máig megbecsülhetetlen a robbanás következtében elszabaduló radioaktív sugárzás áldozatainak száma. A helyi utazási irodák évek óta kínálnak egynapos túrákat a „halálzónába”, pár száz dolláros áron, amelyben már az étkezés is benne foglaltatik. Mi több, a kezdetben ódzkodó ukrán kormány is áldását adta a szervezett látogatásokra. A terület még mindig bizonyítottan sugárszennyezett, sokak szemében valószínűleg ettől válik igazán izgalmassá.

Mások inkább Irakba vágynak, ha nem is háborúsdit játszani, de legalábbis közelről meglesni mások élet-halál küzdelmét. Nap mint nap értesülünk róla a híradóból, hogy épp hol robbant fel egy iskolabusz, vagy orvosi rendelő. Aki turistaként ide utazik és túléli, legközelebb még vérfagyasztóbb kalandokra fog vállalkozni, hiszen a tény, hogy élve hazajutott, meghozza az étvágyát is. Rengetegen érkeztek bámészkodni Dél-kelet Ázsia szökőár sújtotta vidékeire is. A világhálón több száz amatőr videót találhatunk, amelyeken jól öltözött turisták bóklásznak a törmelékhalmok és a hajléktalanná vált emberek sátrai között. Ennél morbidabb felvételek is akadnak persze: vannak, akik a tengerparton fekvő hullák mellől integetnek nekünk a házi-videón. De ne is menjünk olyan messzire. A magyarországi árvizek idején és értesülhettünk róla, hogy sokan kimentek kíváncsiskodni és fényképezkedni a homokzsákokra, miközben mások végkimerülésig dolgoztak, hogy megakadályozzák az otthonuk víz alá kerülését.

A helyi katasztrófavédelmi szervek, a mentőalakulatok és segélyszervezetek világszerte panaszkodnak és közleményekben kérik az embereket, hogy indokolatlanul, önös érdekből ne utazzanak a problémás területekre, mert nehezítik mások segítő munkáját.