Ha testről, lélekről, életmódról beszélünk, akkor az egyensúly fogalma értelmezhető abban a formában, amit ez a fogalom valóban jelent, vagy esetleg szükséges lenne másfajta megközelítés?

Igen, értelmezhető, de az fontos kérdés, hogy ki és hogyan értelmezi, hiszen az egyensúly fogalmával kapcsolatban számos és gyakran változó üzenet ér el bennünket, amik viszont meghatározhatják a gondolkodásunkat róla. Lényeges szempont, hogy a közösségi és a tágabb értelemben vett média milyen üzenetekkel bombáz bennünket, és hogy mi azokhoz képest hogyan azonosítjuk be a saját elvárásainkat, illetve miképpen vetjük össze az álláspontunkat azzal, amit a külvilág egyensúlyként definiál. Emellett pedig mindannyiunknak van saját elképzelése arról, hogy mikor érezzük magunkat egyensúlyban a különböző életterületeinken vagy összességében az életünkben. Folyamatosan változó állapotról van szó, hiszen a külső impulzusok mellett többek között az életkor, az egészségi állapot, az aktivitási szint és az önmagunkkal szembeni elvárások változása is hatással van az önmeghatározásunkra. Ám mivel az egyensúly – az egészséghez hasonlóan – nem pontosan definiált fogalom, tehát nem tudjuk pontosan, mit jelent a „jó” és a „tökéletes” egyensúly és egészség, ennek kapcsán megjelenhet bennünk a bizonytalanság érzése.

Ha jól értem, talán azt érdemes tudatosítanunk és elfogadnunk, hogy a grammra kimért helyett egyfajta dinamikus egyensúlyról van szó.

Valóban nem beszélhetünk folyamatosan stabil állapotról, ugyanakkor a személyiségben, az egzisztenciális jellemzőkben meglévő kiegyensúlyozottság erős stabilitást jelenthet az életünkben. Tapasztalataim szerint az emberek többsége törekszik az egyensúlyra, de azt sokszor a stresszmentes élettel párosítják. Eszerint legyen meg az életünkben minden, számunkra értékkel bíró és fontos dolog – de az ne jelentsen külön terhelést.

Nem irreális elvárás a stresszmentes élet?

A stressz valóban az életünk része, és nehéz megtalálni az optimumot, hiszen jelenthet nagy terhelést és különböző betegségek előidézője is lehet, de növelheti a motivációnkat, energetizálhat, dinamizálhat is bennünket. A stressz kapcsán – ahogy oly sok más területen is – kulcskérdés az önismeret és az önelfogadás szintje. Vagyis az a kérdés, be tudjuk-e oly módon állítani az életünk eseményeit, hogy az ne okozzon hosszú távon megküzdési nehézségeket nekünk.

Tehát, ha testi-lelki egyensúlyról gondolkodunk, és törekszünk a jóllétre, az önreflexió, önismeret lényeges elemek?

Ezek lényeges alkotói a jóllétünknek, ugyanakkor a személyiségünk számos eleméhez nem tudunk tudatosan hozzáférni, tehát nem létezik tökéletes önismeret. Az viszont fontos, hogy a tapasztalatainkat – legyenek azok bármilyen előjelűek – ne akarjuk távol tartani magunktól, hanem tudjuk azokat értékelni és integrálni a saját életünkbe. Fogadjuk el, hogy az életünk részét képezik, és törekedjünk azok kezelésére a megfelelő helyen. Ez hozzájárul az egyensúlyhoz, ellentétben azzal, ha túlságosan sok energiát fordítunk egy vágyott, idealizált énkép fenntartására, vagy annak a stressznek, szorongásnak a csökkentésére, ami a nehézségek és kudarcok okán keletkezik. S közben el kell kerülnünk az önreflexió és az önismeret fetisizálását is, mert önmagunk folyamatos értékelése is okozhat bizonytalanságot.

Egyik korábbi jelentésében a WHO 322 millió főre becsülte a depresszióban szenvedők számát, ön pedig a könyvében 40 százalékos arányt és magas látenciát említ csak az egészségszorongással küzdők körében, akik esetében nem egyszerű „rosszkedvről” van szó. Ráadásul egyre-másra jönnek a jelentések arról, hogy drámaian romlik az emberek mentális-fizikai egészségi állapota. Mi rejlik e kedvezőtlen folyamat mögött?

A számokon túl elmondható, hogy ezek a kórképek, vagy a már mindenképpen szakszerű segítséget igénylő állapotok gyakran feltáratlanok, és emiatt kezeletlenek is maradnak. A helyzetet bonyolítja, hogy maga a téma – egyre hozzáférhetőbbé válva – sokakban váltja ki a „beteg vagyok” érzését akkor is, ha az aktuális rosszkedvük mögött csak a hangulatok természetes ingadozása húzódik meg. Ugyanakkor az biztos, hogy az erősödő elfojtás és szorongás hátterében egyebek mellett globalizált életünknek is jelentős szerepe van. A modernitás előtti társadalmakban is voltak járványok, háborúk és más fenyegetések, amelyekről a kor emberének megvolt a maga korlátozott tudása, viszont a félelmeit képes volt a vallás vagy a kisebb közösségek támogatásával mederben tartani. Mi viszont már sokkal bonyolultabb társas kontextusban élünk, miközben folyamatosan, kikerülhetetlenül kapjuk a valós üzeneteket vagy álhíreket a világban lévő veszélyekről, fenyegetésekről.

Olvassa tovább Lippai Roland coach interjúját a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben egyensúllyal, tudatossággal foglalkozunk.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!