Milánói skála: foci, makaróni, kultúra
A világ 10 legkiábrándítóbb nevezetessége
Ki tudja, miért, de a világ 10 legkiábrándítóbb nevezetességét tartalmazó listán csupa olyan helyek, turistalátványosságok szerepelnek, amelyeket az emberek – mielőtt megtekintik őket – általában Földünk egyszeri és megismételhetetlen csodái közé szoktak sorolni.
Nyolc vágyva vágyott város, ahol bűn rossz élni
Bűnözés, környezetszennyezés, túlzsúfoltság keseríti meg a bennük lakók mindennapjait, s ha innen a távolból nosztalgikus vágyakozással is tekintünk egyik-másik helyre, abban biztosak lehetünk, hogy az ott élők és dolgozók számára mindegyik város maga a pokol.
Az öt "legundorítóbb dolog" külföldön
A Travelline összegyűjtötte azt az öt dolgot, amit világszerte a legundorítóbbnak tart: köpködés, nyúzott állatok fellógatása, guggolós klozet, szemét, snus. Mi a hvg.hu-nál kicsit másképpen látjuk, de üsse kő, bemutatjuk, mitől fintorognak a kollégák.
Veszélyes helyek, csak erős idegzetű turistáknak!
Ha azt hiszik, hogy nincs félelmetesebb, mint felmászni az Eiffel-torony tetejére, akkor nézzék végig, mikre képesek egyesek rávenni turisták tízezreit.
Balaton - fürdőruha nélkül
A Balaton szó hallatán legtöbbünknek a víz szikrázása, a fürdőzők és a kukoricaárusok zsibongása, valamint a lángos, a hekk és a palacsinta illata jut eszünkbe. Vannak azonban a magyar tengernek más arcai is, amelyeket alkalomadtán érdemes megismerni, és ehhez még fürdőruha sem szükséges.