Tetszett a cikk?

A médiában látható emberi testrészek többsége hasonló, így sokan arra a következtetésre juthatnak, hogy mindannyiunknak ugyanúgy kellene kinéznünk.

Halle Berry csak egy a
tökéletes testű sztárok közül
© AP

Számos pszichológus és szociológus elmondta már, mennyire káros, hogy a gyerekek elsősorban a médiából és Hollywood termékeiből szerzik be ismereteiket arra nézve, hogyan néz ki az emberi test. Láthatják ugyan mezítelenül a szüleiket, akik az esetek többségében közelebb állnak az átlaghoz, mint az ideálhoz, de ezzel nagyjából vége is a mintavételnek, hacsak nem nudista a teljes család.

A magazinokból, a tévéből és a moziból ugyanakkor csak úgy ömlenek a szinte teljesen ruhátlan emberek, akik lehetnek ugyan feketék, fehérek vagy sárgák, de abban mind megegyeznek, hogy fizikai megjelenésük egy bizonyos általános elvárásnak megfelelő. Nem jellemző a túlsúly, a szőrös hát, a narancsbőr, a striák, sem a lógó pocak vagy mell, legfeljebb a nagyon öregek, esetleg a komikusok esetében.

Ennek fényében nem meglepő, hogy a felmérések szerint az emberek jelentős része elégedetlen saját külsejével, hiszen a színészekhez és modellekhez hasonlítva a legtöbb átlagos megjelenésű egyed csúnyának tűnhet. Különösen igaz ez a tendencia a nőkre: egy kutatás szerint a megkérdezettek fele elégedetlen volt külsejével, egy másik vizsgálat pedig arra jutott, hogy a nők közel 21 százaléka egyetlen vonzónak tartott testrészt sem tudott magán megnevezni.

© Kádár Mónika
Ez az általános elégedetlenség fokozottan érvényes a női nem talán legfeltűnőbb sajátosságára, a mellre. A nők jelentős része úgy érzi, hogy mivel a saját keble nem hasonlít a médiában megjelenített mellekre, ezért bizonyára nem megfelelő. Túl kicsi, túl nagy, nem elég peckes, nem elég egyforma, striás, túl világosak a mellbimbók, túl sötétek – csak néhány a sok panasz közül.

A 007b. Com nevű honlapnak az a célja, hogy megváltoztassa ezt a szemléletet és ráébressze a nőket, bármilyen legyen is a mellük, nincs okuk aggodalomra, hiszen, mint minden másban, ebben is hihetetlenül változatos az emberi faj, és pusztán a különbözőség egyáltalán nem jelent negatívumot. A lelkesítő és támogató szövegek mellett a honlap felépített egy igen népszerű fotóadatbázist is, ahová a nők önkéntesen küldhetik be saját mellük fotóját, elmondva, miért tartják fontosnak, hogy megjelenjenek a 007b.com-on. Mivel a 007b-vel több internetes híroldal is foglalkozott, a honlap nézettsége hirtelen megugrott és időnként nem is elérhető, de más oldalakon megtekinthetők szemelvények az adatbázisból. Az adatbázis képein szereplő nők vallomásaiból kiderül, milyen korúak, voltak-e már terhesek, túlsúlyosnak tartják-e magukat és mit gondolnak a külsejükről, a mellükről.

© Kádár Mónika
“Régebben igazán utáltam a mellemet, mivel kicsi volt, hatalmas, lapos mellbimbóval, a baloldali  láthatóan nagyobb, mint a másik, és mindig úgy éreztem, valahogy olyan ernyedt megjelenésű. De az évek során megtanultam elfogadni és szeretni mint saját magam részét – és nem kaptam egyetlen panaszt sem rá. Ez a honlap nagyon hasznos volt, remek, hogy van egy olyan hely, ahol kiderül, mennyi ostobasággal táplál minket a média. Szépek vagyunk, úgy, ahogy vagyunk!” - lelkendezett egy 28 éves nő beküldött levelében.

“27 éves vagyok és 36D vagy néha DD a mellem mérete. A mellem mindig is striás voltak, mivel nagyon gyorsan nőttem, és túl világosak a mellbimbóim. Évekre megszállottja lettem a mellemnek, azt gondoltam, sokkal lógósabb, mint bárki másé, és azt kívántam, bár lenne kisebb. Sokszor gondoltam azt, hogy lekisebbíttetem őket, annak ellenére, hogy nem fáj a hátam és igazán szeretnék szoptatni. Amikor megláttam ezt az oldalt, rájöttem, mennyire normális a mellem, és hogy büszke lehetek rájuk, nyugodt lehetek felőlük, akárhogy is néznek ki” - írta egy másik nő.

A honlap látogatói közül többen jelezték, hogy örülnének hasonló adatbázisoknak más témákban is, hiszen legalább ilyen felszabadító lehet - és nemcsak a nők, de a férfiak számára is -, ha testrészeiket összehasonlíthatják másokéival.

KM

hvg.hu Shake

"Isten áldja meg a valódi melleid!"

Oprah Winfrey nem szégyenlős műsorvezető, s bár legutóbbi vendége, Kate Winslet sem az, a színésznőt mégis sikerült zavarba hoznia néhány, a keblére vonatkozó elismerő megjegyzéssel.

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

„Ha nem szeretsz olvasni, annak talán a legfőbb oka az, hogy még nem találtál rá a megfelelő könyvre”

NER-es cég szervezi a parkolási reform elleni civilnek mondott tiltakozást Erzsébetvárosban

NER-es cég szervezi a parkolási reform elleni civilnek mondott tiltakozást Erzsébetvárosban

8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet

8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet

Bizalmatlansági szavazáson már szerdán megbukhat az alig három hónapos francia kormány

Bizalmatlansági szavazáson már szerdán megbukhat az alig három hónapos francia kormány