szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Japánban, a képregények egyik fellegvárában senki sem rajzol mangát a márciusi erős földrengés következtében megsérült fukusimai atomerőműben zajló válságról, mert már több mint húsz éve létezik: 1988-ban Jamagisi Rjoko vetette papírra. Megjelenésekor 70 példányban fogyott el, most viszont már több mint 200 ezren olvasták a világhálón.

 

A távol-keleti országban - Godzilla hazájában - az elképzelhető összes katasztrófát megrajzolták már, a szigetet elöntő óriáshullám - amelyhez hasonló a földrengés keltette szökőár alkalmával is pusztított - például évszázadok óta vissza-visszatérő motívuma a japán művészetnek. 
   
A fukusimai katasztrófáról szóló képregénykötet 46 oldalas, címe pedig Phaethon - írta meg internetes kiadásában az El País című spanyol napilap. A görög mitológiában Phaetón a napisten, Héliosz fia, aki egy alkalommal apja napszekerét vezetve elvesztette uralmát afölött, és veszélybe sodorta a Földet. Zeusznak sikerült megóvnia a bolygót, de villámaival agyonsújtotta az ifjút. A képregény egyértelműen atomenergia-ellenes, és arrogáns lényként ábrázolja az embereket, mert azt hiszik, uralkodni tudnak egy ilyen energiaforrás felett.
   
Az 1947-ben született Jamagisi a japán mangák egyik úttörője, aki nemrég nyilvánosságra hozott emailüzenetében úgy fogalmazott, az 1986-os csernobili atomkatasztrófa ihlette képregényét. Arra a kérdésre, hogy gondolta-e valaha, hogy hasonló válság támadhat Japánban is, azt válaszolta: "Gondoltam rá, de sosem képzeltem volna, és amikor megtörtént pánikba estem".
   
A művésznő megjegyezte, úgy látja, képregényének üzenete semmire sem szolgált. "Nagyon szomorú voltam" - jegyezte meg.
   
A baleset után Jamagisi felhívta szerkesztőjét és arra kérte, tegyék ingyenesen elérhetővé az interneten a mangát. A műfaj "klasszikusának számít, megtalálható az üzletekben is, de arra kért, tegyük közzé, hogy több emberhez eljusson" - mondta Kitagava Tacuja szerkesztő. A világhálón azóta már több mint 200 ezren lapozták végig a fekete-fehér kockákat.

Nagyítás

Eltűnt az élet a fukusimai erőmű közeléből – Nagyítás-fotógaléria

A hetvenezer fős Odaka városa volt a legközelebbi település a megsérült fukusimai erőműhöz. A nukleáris baleset után teljes lakosságát evakuálták, Odaka Pripjatyhoz hasonló szellemvárossá változott. Életnek szinte nyoma sincs az utcákon, nem is valószínű, hogy a lakosság egyhamar visszatérhet a radioaktív sugárszennyezett területre. David Guttenfelder, az AP hírügynökség fotósa a romeltakarítást végző katonákkal járta be a kihalt területet.

MTI Világ

Őssejtjeik segíthetnének a fukusimai erőmű dolgozóin

Ha a földrengés és az azt követő szökőár következtében súlyosan károsodott japán atomerőmű dolgozói az eddig mértnél magasabb sugárfertőzést kaptak volna, vagy a későbbi munkák során még újabb besugárzás áldozatai lennének, életmentő lehet, ha saját vérükből származó őssejtekkel kezelhetik őket. Japán szakértők ezzel kapcsolatos levelét a világ egyik első és legtekintélyesebb orvosi hetilapja, az angol The Lancet közölte.

MTI Világ

Kiterjesztik a fukusimai kitelepítési körzetet

A japán kormány kiterjesztette pénteken a fukusimai atomerőmű körül létesített, eddig 20 kilométer sugarú kitelepítési körzetet a március 11-i erőműbaleset óta mért halmozott háttérsugárzási értékek miatt.

MTI Világ

Zárt övezet a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzete

A tiltó rendelkezés pénteken 0 órakor lép életbe. Ettől kezdve hatósági engedély nélkül nem szabad belépni az övezetbe. A rendelkezés megszegőit megbüntetik, de ennek módjáról és mértékéről még nem tettek említést az illetékesek.

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a Covid magyar módra?

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a Covid magyar módra?

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve

Elég csak egy kis nyálmintát adnia, 3-5 percen belül megmondja egy kütyü, hogy ki van-e égve