szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meztelen képüknek a világhálón való elhelyezésével támogatják kínai internetezők a pornográfiával vádolt máskéntgondolkodó művészt, Aj Vej-vejt.

Hétfőig hetvenen tették fel meztelen fotójukat az "Aj Vej-vej-hívek meztelensége - Halld meg, kínai kormány: a meztelenség nem pornográfia!" című honlapra. Ritka formája ez a tiltakozásnak Kínában, ahol a nyilvános meztelenség tabunak számít.

Aj Vej-vej ellen a rendőrség pornográfia internetes terjesztésével indított vizsgálatot, miután két évvel ezelőtt olyan képek kerültek fel az internetre, amelyeken a meztelen művész négy meztelen nő társaságában ül egy támlás széken, fején sapka, de a képek nem kihívóak. A sorozat címe: "Egy tigris, nyolc kebel".

Hívei szerint a meztelen fotók ügyében indított nyomozás célja a kommunista egypártrendszert nyíltan bíráló művész elszigetelése és elnémítása. Ai Vej-vej ellen adócsalás vádjával már korábban eljárást indítottak, és ebben az ügyben az idén 80 napot töltött előzetes letartóztatásban, mielőtt óvadék ellenében szabadlábra nem helyezték.

Aj Vej-vej
AP

Az internetezők arra reagálva tették fel meztelen fotóikat a világhálóra, hogy híre ment: a rendőrség vizsgálatot indított Aj Vej-vej egyik asszisztense, Csao-Csao videografikus ellen. A hongkongi Ven Jun-csao az egyike azoknak, akik meztelen fotójukat feltették az internetre. Ven közölte: a Csao-csao elleni eljárás valójában a művész üldöztetésének egy újabb epizódja.

A felvételekhez többen politikai megjegyzéseket mellékeltek. "Nagypapa, ez pornográfia?" - kérdezi az egyik internetező, aki hátulról látszik meztelenül az általa feltett képen, miközben "a 89-es politikai felfordulás" szavakat írja egy falra, utalva az 1989. június 4-i felkelésre. Aj Vej-vejt augusztusi rendőrségi kihallgatásán a meztelen fotókról is kérdezték. Elmondta, hogy e fényképeknek nincs mély politikai értelmük, és nem a kormányt bírálta velük, bár a kormány "lázadó cselekedetként" is felfoghatja őket.

"Azért csináltuk, mert ez az egyik módja annak, hogy az ember oldja a félelmét és az elszigeteltség érzését" - mondta a művész a brit hírügynökségnek. "A félelem és az elszigeteltség érzése ugyanis egyes társadalmakban meghatározó".

Munkaadói márkaépítés és gyors toborzás: ezt adja a legnagyobb állásbörze a cégeknek

Munkaadói márkaépítés és gyors toborzás: ezt adja a legnagyobb állásbörze a cégeknek

Sidlovics Gábor otthagyja a Tankcsapdát

Sidlovics Gábor otthagyja a Tankcsapdát

Trumpékat nem érdekli az arab országok javaslata, továbbra is Riviérát akarnak létrehozni Gázában

Trumpékat nem érdekli az arab országok javaslata, továbbra is Riviérát akarnak létrehozni Gázában

„Agyoncsapni a kiskutyát, és megy a kukába” – nem csak az állatoknak volt pokol a gyömrői horrormenhely

„Agyoncsapni a kiskutyát, és megy a kukába” – nem csak az állatoknak volt pokol a gyömrői horrormenhely