szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Benyújtott a válási papírokat június 28-án New Yorkban Katie Holmes, a színésznő kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva akar elválni a 49 éves Tom Cruise-tól – írja a sztárpletykákkal foglalkozó amerikai weboldal, a tmz.com.

A 33 éves Katie Holmes, úgy tudni, kérvényezte hatéves lányuk, Suri felügyeleti jogát is. A tmz.com szerint a színésznő megfelelő összegű gyermektartásra is igényt tart, valamint a vagyonuk egy részére.

Tom Cruise és Katie Holmes öt éve házasok. Katie ügyvédje, Jonathan Wolfe a válással kapcsolatban azt mondta, hogy az Katie és családjának magánügye. Hozzátette, hogy Katie-nek továbbra kislánya érdekeit tartja szem előtt.

A párnak egyes becslések szerint igen komoly, 275 millió dolláros vagyona, amit nagyrészt Tom szedett össze. Tom és Katie utoljára februárban jelent meg együtt a nyilvánosság előtt.

Tomot a héten Izlandon fotózták le, ahol filmet forgat. Katie-t a héten New Yorkban látták, és az ott készített képek szerint még viselte jegygyűrűjét.

Tom Cruise-nak már van két gyermek előző, Nicole Kidman-nel kötött házasságából. Nicole Kidman előtt egy másik színésznő, Mimi Rogers volt a felesége 1987-től 1990-ig. Katie Holmes-szal 2006 novemberében kötött házasságot egy olaszországi kastélyban, fényűző ceremónián.

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt

Nagy Márton több mint 30 gyógyszer önkéntes árkorlátozásáról tárgyalt

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

„Az oroszoknak nem sürgős a háború befejezése” – interjú Ugrósdy Márton helyettes államtitkárral

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump a porcelánboltban: a szemétdombon végzik a törvények, amelyek említik a klímaváltozást vagy az üvegházhatást

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is