Kicsit kirúgták. Sokkot kaptam. Kiment az erő a lábaimból, lerogytam a Darázsban egy padra, arra sem voltam képes, hogy széthúzzam a cipzárt, és kiengedjem a csivavát a hordozójából. A kivetítőn épp a Costa Rica–Hollandia kezdődött.

Kicsit rajtakapta a tulaj, hogy a konyhán dugott a barátnőjével, és betelt a pohár. Pedig üzletvezető volt már Kicsi, hiába volt fiatal és tapasztalatlan a szakmában, ügyes volt, és hamar betanult. Aztán elszállt, egyre flegmább lett, ráunt arra, hogy minden napja arról szól, hogy mások kívánságát lesse, és csak késő éjjel ér haza. Az új nője is ágált, hogy nem vele tölti az éjszakákat. Ki akarta provokálni a kirúgását, sikerült. Azt hiszem, a tulaj is kicsit szerelmes volt belé, és hogy egy másik nővel az ő platniján!

Pedig vihette volna még többre, ha kitartóbb. De még fiatal volt. Talán ezért is hívtam Kicsinek. Senki más nem tudta, hogy így hívom. És talán nem is tetszett neki, hogy becézgettem, de odáig nem jutottunk, hogy beszéljünk erről. Nem tudtam ellene mit tenni, az első együtt töltött éjszaka után kiszaladt a számon, más férfinél még sosem tapasztaltam ezt, sőt, ott hónapoknak kellett eltelnie, hogy becézzek, az is olyan erőltetettnek tűnt. Folyamatosan próbálgattam magamban, hogy minek hívjam aktuális pasimat: a Drágám olyan snassz, a Szerelmem nem hiteles, a Kicsim – birtokos jelzővel – olyan nyálas. Aztán jött Kicsi, és pár óra elteltével mindenféle görcsösség és erőltetettség nélkül ezt suttogtam a fülébe: Kicsi, Kicsike. Meglepődtem magamon, de azóta ragaszkodtam a megszólításhoz. A birtokos jelzőt sosem tettem hozzá, tisztában voltam az elejétől fogva, hogy nem lesz az enyém.

Szerelmem, Costa Rica

AFP / Fabrice Coffrini

Nemcsak az zaklatott fel, hogy Kicsit kirúgták, hanem az is, hogy barátnője van. Összeszorult a szívem. Pedig múltkor bemerészkedtem, amikor ott volt, és úgy nézett rám, mintha megbánta volna, és még mindig engem akarna. Hülyeség! Mekkora barom vagyok!

Az utóbbi hetekben egyre többet jöttem a Darázsba, kezdtem magam biztonságban érezni. Zsolti, a csapos kedves volt velem, már előre tudta, mit fogok kérni: áfonyalevet és vodkaszódát. A félidő alatt hozta megint, ez neki is kényelmesebb volt, mert alig bírta levenni a szemét a képernyőről, így nem is akartam volna a meccs alatt zavarni. Másokat ez nem érdekelt, és láttam, hogy úgy állította a tévéket, hogy még akkor is lásson, amikor nem a pult mögött áll, hanem kiszolgál, de én akkor sem akartam ugráltatni.

Meg volt ott valami Ivánbá, aki állandóan osztotta az észt, az elején nem bírtam, de kezdtem megkedvelni. A többieket még nem volt érkezésem megfigyelni, ma meg aztán főleg.

De jó lenne, ha Costa Rica nyerne. A belgák már elszúrták, de a közép-amerikaiak még boríthatják a papírformát. Főleg a fasz Robben ellen.

Egy-egy pasi bepróbálkozik, amikor nem épp a játékra figyelnek, mint most is, de elhajtom őket. Baromi barátságtalan és arrogáns tudok lenni néha: „Szia, láttalak itt már többször” – nagyon rosszkor szólított meg ez a focista kinézetű srác, beléfojtottam a szót: „Te focista vagy?” – lekezelő hangsúllyal megnyomtam a focista szót. Elsomfordált, pedig kedvesnek tűnt, viszont suttyósnak is a nonfiguratív tetkója meg a sérója miatt. Kicsinek is volt tetoválása, de nem látható helyen. És nem is az volt a baj a fiúval, hogy focista volt, hanem inkább kora. Nem több mint 22, max 24. Ebből most már elég volt.

Össze kell szednem magam. Csak a csalódást okozzák ezek a fiatalok, miért nem tudok beleszeretni saját korombelibe, miben reménykedem? Persze, az elején sokkal tüzesebbek, és mindent megtesznek, de a nagy szenvedély aztán visszaüt. Hamarabb kifulladnak, meg hirtelen egy kis sikertől olyan magabiztosak lesznek, hogy azt hiszik, övék a világ.

Csalóka kép: A nagyok és a kicsik

AFP / Odd Andersen

Gyerünk, csináld meg Costa Rica!

Végül is, biztos működhet a dolog, fiatal férfi és idősebb nő között, ha nagyon szeretik egymást. Nagyanyám is 9 évvel volt idősebb második férjénél. Hatalmas vonzalom volt közöttük az elején, úgy mesélte nagyanyám, de mire mi megismertük, mufurc volt, és nagyanyámat Nyanyának hívta. El sem tudtam képzelni, hogy engem Nyanyának hívjanak, ő viszont jól tűrte.

El kell viselni az ilyen fiataloktól, hogy a végén csalódást okoznak. Mennyivel egyszerűbb lenne egyből a korombelinek, tapasztaltabbnak és már biztos hátterűben hinni! Van bennük addigra alázat, odafigyelnek a másik igényeire is. A kicsik csak magukkal vannak elfoglalva, isteníteni kell őket – amiben én nagyon jó vagyok – de hálátlanok. Aztán meg kudarcot vallanak, a lúzerségnél pedig nincs rosszabb egy férfiban. De az elején ezt elhessegeti az ember, mert a karizma mindent elnyom, meg azok a fiatalos energiák!

0-0, hihetetlen, és már a hosszabbításnak is vége. Küldjétek már haza a hollandokat! 11-esekkel csak könnyebb nyerni, még a kicsiknek is! Ugye?

Egyszer már majdnem randiztam focistával, az Ötkertben ismerkedtünk meg egy bulin, kiderült, hogy a horvát ifiben játszik, ő is 21 éves volt. Aztán mielőtt elmentünk volna tényleg randizni, vissza kellett mennie egy meccs miatt Zágrábba. A következő, amit hallottam róla, meg az volt, hogy van már barátnője. Képeken büszkélkedett vele: tip-top csaj, tökéletes alak, hosszú barna haj, csillogó nagy szemek, vastag ajkak, tipikus focista barátnő, aki, ha elég kitartó és jól taktikázik, futballistafeleség lesz belőle.

Á, ez a holland cserekapus kinyírta a Costa Rica-iaimat. Maradnak a nagyok egymásnak. Unalmas és kiszámítható. Most kit szeressek?