szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Beszélni és olvasni tanítottak kutyákat a náci Németországban a II. világháború idején, a győzelem érdekében. A sajátos ebiskolában írás ugyan nem szerepelt a kutyatananyagban és énekóra sem, de szinte az összes többi alaptantárgy igen.

A németek mindig is úgy tekintettek a kutyákra, mint rendkívül intelligens lényekre, értelmi szintjüket az emberit megközelítőnek vélték. Az 1920-as években felszökött a német állatpszichológusok száma, akik komolyan hitték, hogy a kutyák képesek elvont gondolkodásra. A nácikat érdekelte az elmélet, és megpróbáltak létrehozni egy félelmetes, "beszélő" kutyahadtestet - derítette ki Jan Bondeson brit kutyakutató, a Cardiffi Egyetem akadémikusa berlini vizsgálódásai során, amelyeket éveken át folytatott.

Adolf Hitler, a náci Németország vezére maga is bolondult a kutyákért, volt két németjuhásza, melyek közül egyet pillanatokkal maga előtt küldött a halálba. Hitler remélte, hogy az okos teremtmények megtanulnak kommunikálni SS mestereikkel. A célt persze úgy is elérhették volna, hogy a náci kiképzők tanulnak kutyául, de nem ez szerepelt Hitler különleges kutyaiskolájának alaptantervében. A Tier-Sprechschule - Állatbeszédtanoda - nevű oktatási intézményt már az 1930-as években létrehozatta Hitler a Hannoverhez közeli Leutenburgban. Az igazgató egy nő lett: Margarethe Schmitt, a növendékek pedig eleve képzett - de csupán hagyományosan, avagy "normálisan" képzett - ebekként kerültek be Németország minden szegletéből verbuválva, hogy megkezdődjön nem hagyományos oktatásuk. A kutyákat megpróbálták szóra bírni, és "morzézni" is tanították őket: a mancsukkal kellett "kikopogtatniuk" jeleket, illetve betűket. 

Az ebiskola feljegyzései szerint az oktatók komoly sikereket értek el (vagy legalább a következőket): Egy kutya képes volt tökéletesen kiejteni a "Mein Führer" szavakat, ha azt kérdezték tőle, kicsoda Adolf Hitler.A feljegyzések szerint egy németjuhász diák hazafias hevületében kinyilvánította vágyát, hogy beléphessen a hadseregbe, mert - tudatta - nem szereti a franciákat. Az iskola dokumentációja arra is kitért, hogy egy Kurwenal nevű tacskót 28 egyenruhás fiatal látogatott meg az állat születésnapján. Az ifjak a náci állatvédő szervezettől érkeztek Kurwenalhoz, amely azzal érdemelte ki a megtiszteltetést, hogy eltérő ugatásszámmal tudatta mondandója betűit, életrajzírójának pedig - mert az is volt a kutyának - megvallotta, hogy Hindenburgra szavazna.

A Trier-Sprechschule élebe mindazonáltal egy Rolf nevezetű airedale terrier volt. Nemcsak az ábécét tudta letoppogatni mancsával, hanem - tanárainak értékelése szerint - elmélkedni is vallási kérdésekről. Mindemellett verseket költött, idegen nyelveket tanult, egyszer pedig megkérdezte egy nőtől, hogy csóválná-e a farkát - de még ez is kevés volt Németországnak a háború megnyeréséhez.. Jan Bonderson Amazing Dogs: A Cabinet of Canine Curiosities (Meghökkentő ebek: Kötetnyi kutyakülönlegesség) című könyvében akadnak bőven német ebek mellett egyebek - tudatta a The Daily Telegraph című brit lap.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Világ

Hitler után Oszamát is áthúzta pirossal a Time – fotók

Piros áthúzással jelenik meg Oszama bin Laden képe a Time magazin csütörtökön megjelenő különkiadásának címlapján - tette közzé a kiadó. Korábban a lap más hírhedt politikai vagy történelmi személyek - többek között Adolf Hitler - fotóját is piros áthúzással jelentette meg a címlapon.

MTI Kult

Lars Von Trier: "Megértem Hitlert"

Megrökönyödést váltott ki szerdán Cannes-ban Lars Von Trier dán rendező, amikor kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és úgy vélte, "Izraeltől tényleg a falra lehet mászni".

MTI Tech

Marlene Dietrich merényletet tervezett Hitler ellen

Marlene Dietrich merényletet tervezett Hitler ellen. A "kék angyal" el akarta csábítani a "barna diktátort", hogy azután megölhesse őt - írta vasárnapi számában a Bild am Sonntag az 1992-ben elhunyt világhírű német színésznő és énekesnő hollywoodi életrajzírójára hivatkozva.

MTI Itthon

Mi köze a Jobbiknak az Adolf Hitlert éltető tévéhez?

Az LMP azt szeretné megtudni, hogy mi köze van a Jobbiknak az N1 Híradóhoz, amely szerdán kísérleti online adásában emlékezett meg Adolf Hitler születésnapjáról - írja Vona Gábor pártelnöknek címzett levelében Karácsony Gergely.

hvg.hu Tech

Zsidó származású volt-e Hitler?

Tavalyi könyve sikerét meglovagolva újabb száz történelmi tévhit leleplezésére vállalkozott Hahner Péter, a Pécsi Tudományegyetem történésze. Az Urbanlegends.hu blog e kiadványból idéz egy-két érdekes történet.

kh Plázs

Hitler és a szex: mit tehetett a náci Ádám és Éva?

A nácizmust kutató Anna Maria Sigmund osztrák történésznő újabb könyvvel ált elő, ezúttal a Harmadik Birodalom szexuális életéről rántja le a leplet. A Führer ezeréves birodalomról ábrándozott, négygyerekes családokról, szép és dolgos árja németek országáról, a diktatórikus álmokat azonban szertefoszlatta a háború.