Az idegen élet nyomait kereső tudósok közül egyre többen gondolják úgy, hogy nem lehet a Föld méretű, napsugárzással fűtött bolygókra leszűkíteni azoknak a világegyetem-beli helyeknek a körét, amelyeket alkalmasnak tartanak az életre. Caleb Scharf, a Columbia Egyetem asztrobiológusa a csillagok fényének átmeneti változása alapján 74 csillag óriási gázbolygó gravitációs viszonyaira következtetett, és kiszámította, hogy a gravitációs erőváltozások okozta belső súrlódások hatására holdjaikban keletkezhet-e elegendő hő az élet kialakulásához.

Az élet azért alakulhatott ki a Földön, mert épp a megfelelő távolságra van a Naptól ahhoz, hogy folyékony víz legyen rajta. Sajnos ez a zóna nagyon keskeny. A Naphoz közelebbi bolygón felforr a víz, a távolabbi bolygókon pedig megfagy. A csillagoktól távol keringő óriásbolygók holdjait alig éri a napsugárzás, Előfordulhat viszont, hogy a holdak bonyolult, egymásra ható pályáikon haladva a gravitáció erős változásainak vannak kitéve. Ebben az esetben a Földön ismert ár-apály jelenség óriási energiával melegíti őket ("tidal heating"), amire példaként felhozhatók a Jupiter Io holdján megfigyelt aktív vulkánok.

A Jupiter négy nagy holdja (Ganimedész, Kallisztó, Ió és Európa) nagyon közel kering a Jupiterhez, a négy pálya is közel esik egymáshoz, és a holdak hatnak egymásra is. Amíg a Ganimedész egy kört teszt meg a Jupiter körül, az Európa kettőt, az Ió viszont négyet. Elliptikus pályáikon haladva a holdak időről időre azonos helyzetbe kerülnek. A változó gravitációs erő morzsolja őket, ami belső feszültségekhez, súrlódáshoz, melegedéshez vezet.

Caleb Scharf szerint a Földhöz képest korántsem békés, hanem földrengésekkel, vulkánokkal színesített, de mégis "lakható" holdak számításba vételével lényegesen megnő annak az esélye, hogy a Földön kívül másutt is kialakul az élet.