Az idei legjobb japán játékfilm

A Bankhaus Metzler által felajánlott 2000 eurós Euro Nippon Cinema Award közönségdíjat Yousuke Fujita Zenzen daijobu (Fine, totally fine) című komédiája nyerte, amelynek főszereplője a világ legrémisztőbb kísértetházát akarja felépíteni.

A 2000 óta évente megrendezett frankfurti Nippon Connection a világ legnagyobb japán filmművészeti eseményének számít, tovább erősítve a német nyelvterületeken tapasztalható hatalmas érdeklődést az ázsiai (pop)kultúra iránt. A rendezvény az új mozifilmek, animációs és kísérleti rövidfilmek, valamint a hatvanas-hetvenes évek rajzfilmjei mellett a program számos kulturális betéttel lett feldúsítva: a japán teaceremónia, karaoke-bár és shiatsu masszázsterem mellett hangzott el például előadás a jakuzák teljes testét beborító tetoválások hagyományairól és a szaké előállításáról is. 

Az idén bemutatott közel 150 filmet három szekcióra tagolva tekinthették meg az érdeklődők: a NIPPON CINEMA alá az elmúlt év új mozifilmjei kerültek, a NIPPON DIGITAL szekcióban legalább legalább annyira voltak láthatóak a mindennapi japán valóságra koncentráló független filmes alkotások, mint számítógépes vagy stop-motion animációs rövidfilmek, a NIPPON RETRO pedig a mai animációs filmekre hatást gyakorolt korai alkotók munkáit mutatta be. A rendezvény híres prominens vendégeinek listájáról is, akik a bemutatott filmeket prezentálják, illetve szerepelnek moderált kerekasztal-beszélgetéseken: míg korábban olyan nagy nevek szerepeltek a listán, mint Kaori Momoi, Shinya Tsukamoto vagy Ryuichi Hiroki, idén inkább az Európában kevésbé ismert nevek voltak terítéken. A fesztivál nyolcadik etapja azért is jelentős, mert idén először költöztetik át a rendezvény bizonyos elemeit Berlinbe, Barcelonába, Lipcsébe és New Yorkba további bemutatásra.


Külön említést érdemel a Németországban debütált APPLESEED: EX MACHINA. A tudományos-fantasztikus animék egyik legújabb sikervárományosa a zsáner klasszikus kérdéseit teszi fel újra: elérhető-e a világbéke, ha a különálló emberi tudatokat egy globális elmévé kapcsoljuk össze, illetve hogyan mérhetőek össze klónok tulajdonságai ugyanabban a helyzetben - a meglehetősen tudományos kérdés szürreális párkapcsolatba ágyazva kap igen emberi választ. A film a 2004-ben nagy sikert aratott Appleseed folytatása (amely a science-fiction rajongók egyik kedvenc rajzolójának, Masamune Shirow-nak megegyező című mangáján alapul), producerei között pedig a hong kongi akciófilmek legpazarabb akciójelenteiért felelős kulcsfigurája, John Woo is megtalálható.

Dainipponjin: manapság már sanyarú a szuperhősök élete

Számos CG-betétet tartalmaz a fesztivál egyik legjobb komédiája, a Matsumoto Hitoshi által rendezett DAINIPPONJIN is. A Downtown komikusduó egyik tagja által fémjelzett film gyakorlatilag a szórakoztatóipar egyik igen ismert műfaját, a Godzillához hasonló óriásszörnyek csatáit megörökítő kaiju-filmeket parodizálja (a film YouTube-on is megtalálható fináléja ennek igen erős példája, bár ez igazából csak a film végignézése esetén fejti ki a kívánt hatást). A film egyediségét és minőségét azonban mégis a dokumentarista jelleg adja: hogyan él jelenleg a japán társadalomban egy egyre jobban lecsúszó és egyre érdektelenebb szuperhős-dinasztia aktív tagja, hogyan küzd meg családi problémáival és miként próbál meg eközben pénzügyileg is sikeres lenni. A Tokiót megtámadó szörnyekkel vívott csatákat a tévécsatornák is közvetítik, a főszereplő Daisatou ügynöke pedig egyre-másra helyezteti el a kamerák szempontjából stratégiailag fontos helyekre a minél kedvezőbb áron megvehető támogatói logókat. A film gyakorlatilag pont vizsgálódásával adja a legjobb társadalomkritikát a tipikus kisemberről: aki a japán utalásokat nem érti, feltehetőleg inkább sanyarú és bizarr életképnek tekintheti a filmet.  (Hasonló utalásokban bővelkedik a NEGADON: THE MONSTER FROM MARS is, amely a hatvanas évek Godzilla-filmjeit ötvözi a legújabb CG-megoldásokkal is.) 

The Virgin Wildsides: szobájuk a világ

Számos független film reflektál a mai japán fiatalok kilátástalanságára és számkivetettségére is. A Tetsuaki Matsue által rendezett THE VIRGIN WILDSIDES és Hiroki Iwabuchi A PERMANENT PART-TIMER IN DISTRESS c. filmje megrázó képet fest a reménykedésbe és kényszermegoldásokba belekövült tinédzserek világáról. Betekintést nyerhetünk a japán részmunkaidősök életébe (Iwabuchi filmje szerint a japán gazdaság egyharmada dolgozik így), illetve a szobájukba bezárkózó, a társadalomtól izolált fanatikus otakuk világába is: a Virgin Wildsides-ben bemutatkozó fiatal gyakorltilag azért dolgozik egy szemétzúzó üzemben, hogy a szeméttelepekről kiválogatott újságokból fiatal lányok képeit ragasztgathassa egy füzetbe.


A Majna mentén mindeközben nemcsak a Filmmúzeum által felkarolt NIPPON RETRO érinti a japán popkultúrát - a közvetlenül mellette lévő Német Építészeti Múzeumban a japán képregények és rajzfilmek, valamint a modernkori építészet összefüggéseit taglalja egy rövid, de annál velősebb kiállítás.

A felvonultatott tervrajzok és futurisztikus koncepciók jó része a hatvanas évek Japánjáig követhető vissza. Ahogyan a magyarázatokból kiderül, a nyolcvanas évektől virágzó sci-fi képregények hatalmas metropoliszai a metabolista mozgalom elképzeléseiből merítenek.

Kurokawa: Nakagin kapszulatorony © arcspace

A mozgalom nevét adó Metabolism egy brossúra címe volt, az anyagot egy építészekből, tervezőkből és építészelméleti szakértőkből álló csoport publikálta az 1960-as tokiói World Design Conference alkalmából. A csoport előszeretettel alapozott a korabeli megaépületekre és metropoliszokra (a világháború utáni építészeti és város-újjáépítési trendekre adott válaszreakcióként), ezekben látták ugyanis a társadalmi fejlődés megtestesülését. A popkultúrával együtt felnövő építészek globális, országoktól független struktúrákat alkottak, szerintük a városok önregeneráló organizmusok, amelyekbe tetszés szerint lehet integrálni újabb és újabb elemeket. A városokban így gyakorlatilag az élőlényekhez hasonló biológiai ciklus figyelhető meg, ez pedig rávetíthető a folyamatos társadalmi váltakozásra is.

A mangákban az utópikus városok nemcsak ismerős városi környezetet teremtenek az olvasók számára, hanem erős atmoszférikus hatást is keltenek: Arata Isozaki, Kenzo Tange vagy Kisho Nariaki Kurokawa munkáit nemcsak átveszik, hanem tovább is fejlesztik a sci-fi történetek rajzolói. Mivel a városok a főhős élőhelyét mutatják be, az ábrázolások önkéntelenül vázolnak fel teljes társadalmi struktúrákat is: a képregény olvasói számára így a felvonultatott koncepciók teljes városok, nem csupán az építészek tervei.

Miért jó a pusztítás?

A legjelentősebb elpusztított japán metropoliszok

Neo Tokyo (Katsuhiro Otomo: Akira, 1982) - Olympia (Masamune Shirow: Appleseed, 1985) - Mega Tokyo 2040 (Hiroki Hayashi: Bubblegum Crisis, 1987) - New Port City (Masamune Shirow: Ghost in the Shell, 1989) - Zalem (Yukito Kishiro: Battle Angel Alita, 1991) - Tokyo (Clamp: X - 1999, 1992) - Tokyo 3 (Neon Genesis Evangelion, 1995)

Sokak szerint a japán popkultúrában látható, az európai szem által érthetetlen pusztítás-imádat a világháborús traumából fakad. A magyarázat azonban a japán psziché más pontjain is kereshető. Az a tempó, amellyel a japánok a mangákat olvassák, egyben vissza is tükrözi a japán városképre olyannyira jellemző változási sebességet és ciklust. Az épületek folyamatosan változnak, versengenek egymással a négyzetméterekért, folyamatosan bomlanak le és épülnek újra - ez a jelenség pedig még most sem változott, pedig egyre-másra jelennek meg a jobb minőségű és hosszabb élettartamot biztosító építészeti megoldások és alapanyagok.

A technológiai fejlődés náluk egyenlő magával a fejlődéssel - ennek köszönhetően születik számos mozgóépületes koncepció és áll a hit, hogy földrengéstől és cunamiktól függetlenül is képesek óriási épületeket alkotni. A jövőépítészeti megoldások azonban - hasonlóan a modernkori épületekhez - magukban hordozzák a névtelenséget, arctalanságot és személytelenséget: feltehetően emiatt is szenvedik el a városok olyan gyakran a totális pusztulást.