Ezt az illúziót úgy sikerült egy kísérlet során elérniük, hogy az önkéntes résztvevő szeme láttára megfogták műkarját - eközben pedig úgy értek hozzá csonkjához, hogy a páciens ezt a mozzanatot nem látta. Ez azt az érzetet keltette benne, hogy az inger a műkarból jön, nem pedig a csonkból, a műkar a teste részét alkotja. Ezt az ingerillúziót az is megerősítette, hogy a kísérleti alanyok szerint a stimuláció forrása maga a műkar. Az, hogy a protézist sajátjuknak érezték, fiziológiailag az is megerősítette, hogy izzadni kezdtek, amikor a műkart tűvel megszúrták.

Henrik Ehrsson, az egyik fejlesztő úgy nyilatkozott, olyan műkarokat szeretnének készíteni a jövőben, amelyek érintésérzékenyek és képesek a csonkokat stimulálni. Ha ezzel folyamatosan "be lehet csapni" az agyat, akkor sokkal jobb, a gyakorlatban is használhatóbb műkarokat lehetne gyártani, viselőik pedig meg lennének győződve arról, hogy korábban eltávolított karjuk helyett új, működő, érző, végtagot kaptak - a fejlesztés pedig az alkalmazott neurotudományok esetében előremutatónak ígérkezik.

Maga a kutatás része az uniós Smarthand projektnek, amelynek keretében új típusú, gondolattal működtetett műkart kívánnak létrehozni, amelynek fejlett motoros és szenzorikus képességei vannak.