Felfújható páncélosokkal és teherautókkal vonult át nem sokkal a D-Day, vagyis a normandiai partraszállás után az amerikai hadsereg speciális alakulata a francia-luxemburgi határon. 1944-ben a francia civilek nem hittek a szemüknek, amikor a tengerentúli katonák vállukra kaptak egy tankot, és arrébb vitték néhány méterrel. A tank persze nem volt igazi – írja a Spiegel Online, a német internetes hírforrás. Az amerikaiak felfújható, gumiból készült, álcázásra használt eszközöket cipeltek. A gumitankok körülbelül 40 kilót nyomtak, és a 23. főparancsnokság speciális alakulatához, a "23. Headquarters Special Troops"-hoz tartoztak. Ez az egység szupertitkosnak minősült az USA haderejében, nem véletlenül hívták egymás között csak „szellemhadseregnek”, illetve „gumihadseregnek” a bennfentesek.

A különleges alakulat szinte minden fegyvere „speciális” volt: felfújható tüzérséggel, repülőgépekkel, páncélosokkal, dzsipekkel és teherautókkal is fel volt szerelve a 23-as csapat. Fő feladatuk a németek megtévesztése volt, minthogy az alakulat 1100 emberének az volt a dolga, hogy egy gigantikus, 30 ezres sereg benyomását keltse.

Szájjal fújták fel a gumitankot

„Semmilyen körülmények között nem emelhettük fel a páncélosokat, és nem vihettük őket át az utakon sem. Az elárult volna minket” – mondta erről a Spiegelnek Jack Masey. A 85 éves New York-i férfi egykor a gumitankok őrzéséért volt felelős a különleges alakulatból.

Jobboldalt egy felfújható gumitank - a kép 1945 decemberében készült

AP

„A legkisebb manőver esetén is ki kellett eresztenünk a levegőt, mindent be kellett pakolnunk a hátizsákokba, és egy másik helyen kellett felfújnunk” - mesélte a veterán „gumialakulatos”. Ez nagyon fárasztó és időrabló művelet volt szerinte. Az is gyakran előfordult, hogy nem volt kompresszoruk, és ekkor biciklipumpával kellett levegőt fújniuk a gumifegyverekbe. Sőt, ha semmiféle segítség nem volt, akkor órákig tartott, amíg szájjal fel nem fújták a tankokat.

A gumihadseregről egyébként sokáig minden információ titkos volt, csak a kilencvenes években kezdték feloldani a dokumentumok egy részét Amerikában. A Spiegel ennek kapcsán felidézi, hogy vannak olyan vélemények, amelyek szerint ez a gumihadsereg akár 40 ezer ember életét is megmenthette. Az álcázással megtévesztették ugyanis a Wehrmachtot, a német hadsereget, és annak erőit viszonylag kevés emberélet kockáztatásával tudták lekötni. Ez legalábbis a véleménye az amerikai újságírónak, Jack Kneece-nek, aki a "Ghost Army of World War II". (A második világháború szellemhadserege) című könyvében ír a 23. speciális alakulatról.

Vitatott sikerek

Ugyanakkor egy német történész, a potsdami Hadtörténeti Kutatóhivatal munkatársa, John Zimmermann kételkedik ebben. A Spiegel által idézett szakember szerint nincsenek arról bizonyítékok, hogy a német hadvezetés a második világháborúban észlelte volna a gumihadsereget, és hogy ez befolyásolta volna a Wehrmacht műveleteit.

A szellemhadsereget 21 alkalommal vetették be. Mindez azért is volt veszélyes a résztvevők számára, hiszen gyakorlatilag fegyvertelenül kellett az ellenség tűzerejét lekötniük. A gumihadsereg a valóban létező 12. amerikai hadseregcsoport feladatait volt hivatott imitálni, hogy elterelje a figyelmet a tényleges hadműveletekről.

A gumihadsereg bevetése életveszélyes volt, hiszen időnként ugyan volt néhány igazi tankjuk, és persze akadtak teherautóik is, de alapjában véve eszköztelenül várakoztak, és egy esetleges támadás óriási pusztítást végzett volna közöttük. (Az elvétve a helyszínen lévő páncélosnak egyébként általában az volt a feladata, hogy körbe-körbejárjon, és nyomokat hagyjon maga után.)

Az utolsó volt a legsikeresebb bevetés

A gumihadsereget természetesen „élesben” soha nem vetették be, a fronton nem játszott szerepet. Ennek volt köszönhető, hogy mindössze ketten haltak meg közülük. Sikeresnek az utolsó műveletük számított igazán: 1945 márciusában a Rajnán való átkelés előtt vetették be őket, Viersen térségében.

Ekkor a szellemhadsereget 600 gumipáncélossal, imitált tüzérségi lövegekkel szerelték fel, és még pontonhidak veréséhez hasonló építési munkálatok zaját is utánozták az amerikaiak éjszaka. Ez annyira jól sikerült, hogy a németek tényleg itt várták az átkelést, a valódi hadművelet így szinte akadálytalanul mehetett végbe, az ugyanis északabbra, a Wesel környékén zajlott le. (Mindez nem keverendő össze a Rajna környéki korábbi hadműveletekkel, amelyek során 1944-ben - elsősorban angol csapatok - súlyos veszteségeket szenvedtek Arnhemnél, egy Rajna-hídnál.)

A szellemhadseregnek is voltak rosszul végrehajtott műveletei: a franciaországi Brestnél például sikerült olyan jól felhívniuk magukra a figyelmet, hogy később a valódi támadásra is felkészültek a németek, így a város erődítményeinek elfoglalásakor tízezer amerikai katona vesztette az életét.