Egy Macintosh (pláne egy Linux) felhasználó csak jókedvűen mosolyogni fog, miközben ezeket a sorokat olvassa, a legtöbben azonban valamelyik Windowst használják, és ennek (számos előnye mellett) megvannak a hátrányai. Az egyik legkellemetlenebb Windows tulajdonság, hogy az operációs rendszer és a rajta futó alkalmazások között nincsen semmiféle „gát”, vagy védelem: ezért történhet meg az, hogy ha egy szoftver lefagy, sokszor magával rántja a rendszer is, így az egész gép lefagy. Sőt, - többek között - ezért van az, hogy bekaphatunk vírust vagy keyloggert akár PDF-ben, Flash oldalakon, de még sima weboldalon keresztül is, akár úgy is, hogy észre sem vesszük.  

A Windowsban szorosan összefügg egy alkalmazás és a rendszer többi része. Persze fagyogat az Apple rendszere is, sőt a Linux is, ott azonban többnyire csak a szóban forgó alkalmazás fagy le, azt bezárva tovább dolgozhatunk. Ritka, hogy egy OS X-es szoftver úgy lefagyjon, hogy újra kelljen indítani a rendszert, vagy elvesszenek adataink mert csak a gép kikapcsolásával menthető a helyzet…  Hogy miért alakult ez így a Windows esetében, arról könyveket lehetne írni, a lényeg röviden: a Windows sajnos nem képes „megvédeni magát” sem az alkalmazásoktól, sem az alkalmazások hibáin keresztül beszivárgó netes támadásoktól.

 A Windows 7 (és már a Vista) is sokat javított ezen a helyzeten, ám még mindig messze van az optimálistól: egy Windows 7 is képes „elszállni” egy-egy komolyabb szoftver-probléma miatt, holott napjainkban ez már nem lehetne természetes, sőt!  Szerencsére erre is van megoldás! Például futtassunk minden alkalmazást egy saját kis „burokban”, így bárhogyan is garázdálkodik (lefagy, esetleg vírust enged be) a szóban forgó program, mindez azon a bizonyos burkon belül marad, az operációs rendszerhez hozzá sem érhet. A megoldás neve Sandboxie, és letölthető innen. 

Az előbb emlegetett biztonsági burok hivatalos neve pedig „sandboxing”, ebből talán máris ki lehet találni, mire képes ez az apró szoftver.    Installálása után megjelenik egy apró ikon a tálcán, amelyre rákattintva máris látható saját kis sandbox-felületünk, ahol a legalapvetőbb funkciókat rögtön elérhetjük egy gyorsmenüből: böngésző indítása, szövegszerkesztő, e-mail, vagy éppen egy folyamat leállítása.   Miért biztonságosabb ha például egy böngésző elszigetelten fut? Nos, nagyon egyszerű: bármi, ami a böngészőn keresztül eddig a Windowsba (sőt a a Windows rendszerfájljai közé, mint például a sok adware és malware) került, mindaz immár csak a sandbox-ba kerülhet.

A Sandbox semmit nem „enged ki” magából, bezárásával pedig minden átmeneti (és feltehetőleg rosszindulatú, de legalábbis felesleges) dolog elveszik. Ugyanez igaz az e-mailre is: bármilyen hihetetlen, akár egy vírusos csatolmányt is megnyithatunk, mivel nem jut ki a „dobozból” (persze azért ne kisértsük a sorsot…).  Egy próbát mindenképpen megér, sok esetben még gyorsíthat is a rendszeren (ez persze a futtatott alkalmazástól is függ), de például arra is jó, hogy kényelmesen böngészhessünk, abban a tudatban, hogy semmi nem marad utánunk a gépen.