Mióta a világ szerencsésebb felén milliószámra közlekednek a személygépkocsik, állandósult a versenyfutás a tolvajok és a tulajdonosok, védelmi szakemberek között. Abban manapság mindenki egyetért, hogy a rendelkezésre álló lopásvédelmi eszközök közül a „GPS” a leghatékonyabb, de azt már kevesen tudják, hogy ilyen címszó alatt nagyon különböző eszközökhöz lehet hozzájutni.

A választék alján − a kocsi eltulajdonításának nehézségét tekintve is − a kis műhelyekben beszerelt eszközök szerepelnek. Ezek lényegében egy átlagos riasztóhoz illesztett GPS egységből állnak, amely valamely, többnyire GSM eszközzel „riaszt”, vagyis küldenek valamiféle jelet valahová, leginkább a tulajdonos telefonjára. Nem sokkal jobb védelmi szintet képviselnek a jó nevű, de mára elavult, tízéves rendszerek is, amennyiben a tulajdonosok nem fordítottak kellő figyelmet a szinten tartásukra.

Mégis, miben különböznek az elvult megoldások a korszerű eszközöktől?
Mindenekelőtt a méretben. Míg 10 évvel ezelőtt a beszerelt elektronika több, nagyjából cipős doboznyi egységből állt, ma már egy ilyen szerkezet központi egysége a mai mobiltelefonok méretében készül. Ez többek között azt jelenti, hogy a készüléket sokkal könnyebb elrejteni a jogosulatlanok elől, ami jelentősen hosszítja a hatástalanítására fordítandó időt. A méretcsökkenéssel ötödére esett vissza a rendszerek nyugalmi áramfelvétele is, ami azt jelenti, hogy a lopásvédelmi arzenál és az autó akkumulátora akár több heti állás után is aktív, használható marad.

Változott a kommunikáció módja is. Régen a GSM adók kizárólag hanghívásra voltak alkalmasak − faxhoz hasonlóan továbbítva az adatokat −, ma pedig, jellemzően GPRS technológiával, akár folyamatosan kommunikálnak a felügyeleti központtal. Ez utóbbi − bár nem új „fejlesztés” − szintén meghatározó a védelem szempontjából, hiszen egy 24 órás felügyelet azonnal reagál, a riasztást közvetlenül a rendőrséghez továbbítja, és a körülményektől függően azonnal le tudja tiltani a járművet. Ehhez képest egy felügyeleti központ nélkül működő rendszer legfeljebb a tulajdonost tudja értesíteni, akinek az intézkedési jogköre kérdéses, és nem is biztos, hogy azonnal reagálni tud a helyzetre.

Megújult, színesebb és gazdagabb lett a járműbe épített szenzorok, elektronikai eszközök választéka is. A nyitás-, mozgás-, és más érzékelők mellett a mai, canbus-os elektronikával szerelt autók − ma már mind ilyen − új lehetőségeket és feladatokat adtak a fejlesztőknek. Sokkal kevesebb lett a vezeték, könnyebb az autó gyári elektronikájához csatlakozni, azonban a tolvajok is épp ezt használják fel. A mai rendszerek ezért többek között a gyári elektronika hozzáférési pontjait is blokkolják.

Nagyot fejlődtek a GPS vevők is. A mai készülékek már szórt jelekből is képesek a helymeghatározásra, míg a korábbiak szűk térben, keskeny utcákban például nem, vagy lassabban működtek.

Egyszerűbbé vált a rendszerek kezelése is. A korábbi numerikus padok és PIN-kódok helyett ma már kódkártyák vannak, amelyeket elég magunknál tartani. A fenti felsorolás természetesen csak ízelítő, a fejlődés néhány ismertebb vívmányát mutatja be − a lényeg mindenekelőtt, hogy egy nagy értékű autó védelmét is naprakészen kell tartani. A tapasztalat nagyjából az, hogy a felsőkategóriás, igazán nagy értékű autók GPS védelmi rendszereit évente érdemes „upgrade”-elni, korszerűsíteni, négy-ötévente pedig teljesen vagy jelentős részben lecserélni. Ennyi idő után azonban ez a tulajdonosi réteg az autóját is cserélni szokta, a régebbi autókhoz pedig a már bent lévő rendszer is arányos védelmet jelenthet. Ezt azonban mindig szakértővel konzultálva érdemes megállapítani.