A Tejútrendszer szívében található egymillió naptömegnyi masszív fekete lyuk "táplálkozásáról" a Swift műhold által befogott gammasugár-áramlás árulkodott.

A csillagrendszerek többségének középpontjában van fekete lyuk, amelynek a tömege a Naphoz hasonló csillagok millióinak, sőt milliárdjainak tömegét is elérheti. Ezek a szupermasszív fekete lyukak a mágneses mezőjükben foglyul ejthetik a csillagokat, amelyeket elpusztít az árapályhatás. A csillagnak a fekete lyukhoz közelebb eső része ugyanis nagyobb gravitációs erőnek van kitéve, mint a távolabbi oldala. A csillag nyúlni kezd, majd szétesik.

A roncsok nem zuhannak be azonnal a fekete lyukba. Mielőtt elnyelné őket a fekete lyuk, nagy sebességgel spirális pályán haladnak a falánk képződmény körül, erős sugárzást kibocsátva. A folyamat eredményeként keletkező sugárzásokat már a távoli galaxisokban is megfigyelték.

A Swift által március 25-től elfogott jelek riadóztatták a csillagászokat. Tekintettel a sugárzás jellemzőire és alakulására, úgy vélik, hogy most először voltak szemtanúi egy csillag szétesésének, és az anyagának egy masszív fekete lyuk körüli akkréciójából (a gravitáció következtében történő befogásából) eredő erős sugárzás létrejöttének.

"Egy ilyen eseménynek a kezdetét eddig nem figyelték meg" – hangsúlyozta David Burrows, az amerikai Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa, aki csapatával a kibocsátott röntgensugarakat elemezte. A sugárzás 10 ezerszer fényesebb volt, mint amilyent elméletileg várni lehetett – hangsúlyozta egy szakértő, a Dél-Carolinai Állami Egyetem munkatársa, Davide Lazzati a Nature-ben, rámutatva arra, milyen meglepetéseket képesek a csillagok okozni.

A Harvard Egyetem Smithsonian Asztrofizikai Központjának kutatója, Ashley Zauderer és csapata, akik a kibocsátott rádióhullámokat elemezték, arra a következtetésre jutottak, hogy a forrásuk egybeesik a galaxis központjával, és úgy vélik, hogy a központi fekete lyuk egymillió naptömegnek felel meg.

A sugárzással együtt kilökött részecskék a fénysebességhez közeli sebességeken terjednek. A kutatók nem vártak ilyen kilökődést, de úgy vélik, hogy egy csillag gravitációs szétesése "természetesen megmagyarázza" a megfigyelt sugárzás tulajdonságait.