szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ismét ráncfelvarráson esett át a Skype, és ezúttal nagyon jól sikerült a Microsoft dizájnereinek munkája.

Az elmúlt években többször is átszabták már a Skype okostelefonokra és táblagépekre készített verziójának kinézetét, a Microsoft azonban úgy döntött, a 6.0-ra való frissítéssel ismét új külsőt kölcsönöz az appoknak. (Ez azt is üzeni, hogy a korábbi útkeresés eredményével ők maguk sem elégedettek.) A redizájnolt változatot az androidos eszközökre, valamint iPhone-ra és iPadre is elkészítették, a két platform appjai pedig minden eddiginél hasonlóbban néznek ki.

Az androidos változatban az ikonok mellett több más elemet is lekerekítettek, a szintén kerek formájú akciógomb megnyomásával pedig a Facebook Messengerhez hasonlóan kiválaszthatjuk, hogy videóüzenetet, hanghívást, videóhívást vagy csak egy egyszerű szöveges beszélgetést szeretnénk kezdeményezni. Ezzel párhuzamosan a partnerek közti keresést és az üzenetküldő algoritmust is továbbfejlesztették, így még gyorsabb és hatékonyabb lett az új változat. Mindemellett beállíthatunk egyedi csengőhangokat, vagy megoszthatunk egy képet is, amivel a Skype sokkal közelebb kerül a rivális üzenetküldő szolgáltatásokhoz, mint péládul a Google Hangouts.

Microsoft

Az iPhone-okra és iPadekre szánt változat is hasonló ráncfelvarráson esett át. Külsőre hasonlít az androidos változathoz, mindemellett könnyebb lett a fotók és a hangulatjelek videó, vagy hanghívás közbeni megosztása, valamint a pozíciónk megadása is. A legnagyobb megújuláson azonban az iPadre készült verzió esett át. Az új Skype már kihasználja a nagyobb képernyő adta lehetőségeket, így mostantól jóval kényelmesebb lesz a csevegés.

Microsoft

A fejlesztők már dolgoznak a Skype Windows 10-et használó mobilokra szánt változatán is, ám hogy azzal mikor lesznek készen, egyelőre nem tudni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!