szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Valamivel több mint egy hónap múlva mutathatja be az Apple új, 4”-es telefonját. Most a színével, pontosabban az egyik változat színével kapcsolatban érkezett egy meglepő hír.

Egyre többet hallani arról, hogy a márciusi Apple-rendezvényen egy 4”-es iPhone-t is bemutat a cég, az iPhone 5se-t. Jó pár értesülés megjelent már a készülékről, a részleteket ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

A japán Mac Otakara blog, közelebbről meg nem nevezett tartozékgyártóra hivatkozva, azzal az információval (feltételezéssel?) rukkolt ki, hogy „forró rózsaszínben” is megjelenik majd az új iPhone az ezüst és az űrszürke színvariációk mellett.

Apple Insider

A blogon a hatodik generációs rózsaszínű iPod touchéhoz, illetve a hetedik generációs iPod nanóhoz hasonlítják a színt, de élesen megkülönböztetik az iPhone 6s Plus rózsaarany színétől. Nem tudni, mennyire megalapozott ez az értesülése, mindenesetre fura választásról lenne szó, a rózsaszín, pláne az erős rózsaszín elég megosztó színnek mondható, és pont ez az, amire az Apple-nek most nincs annyira szüksége.

Március közepén minden kiderülhet, a 9to5Mac a hónap 15. napjára valószínűsíti az Apple eseményét, ahol a már említett iPhone 5se mellett az iPad Air 3-at és a következő generációs Apple Watchot is bemutatják.

Ha tudni szeretne az új iPhone-os hírekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!