A társadalmunk bukását pedzegető témákat sokan sokféleképpen próbálták már tálalni, a holland Guerrilla Games most szóban forgó játéka azonban más tészta. Ennek legfőbb oka, hogy a készítők egy nem is annyira hihetetlennek tűnő utópiába gondoltak bele: vajon a civilizációnk során alkotott gépi technológiák tényleg öntudatra ébrednek egyszer?

Ha milliókat nem is, de jókora tömeget foglalkoztató kérdéskörről van szó, melyre nem tudunk, és valljuk be, nem is nagyon akarunk választ kapni. Pedig egyre többen kongatják a vészharangot, köztük például a világ egyik legokosabb embereként számon tartott, ijesztő jóslattal előálló Stephen Hawking vagy a más kategóriában, de közel hasonló kaliberű Elon Musk, aki szerint a robotok úgy törölhetik el az emberiséget, mint valami ócska spamet.

Robotical

De nem csak a közéletben fontos a téma, a posztapokaliptikus mesék máig komoly érdeklődéssel figyelt témák, melyek nem egyszer bizonyultak remek ihlet- (és persze pénzforrásnak) a játékpiac számára sem. Most épp a hollandok termelik be hatéves fejlesztői munkájuk gyümölcsét, miután a PS4-exkluzív Horizon Zero Dawnból szűk két hét alatt 2,6 millió példány talált gazdára. És biztosak lehetünk benne, hogy már bőven 3 millió fölött jár a számláló.

A sztori

A bombasztikus indulás persze mit sem érne egy alapjaiban jól átgondolt történetszál nélkül, ami minden eltöltött óra után egy kicsit tovább bonyolódik, miközben újabb és újabb titkok tárulnak fel előttünk – és pont ez az, ami manapság a legtöbb játékból hiányzik, ami miatt az egyszemélyes kalandok döntő többsége sokszor idejekorán érdektelenségbe fordul. Tesztalanyunk viszont abszolút nem sorolható ebbe a kategóriába.

Noha a kritikát igyekeztünk teljesen spoilermentesre írni, annyit talán elárulhatunk, hogy a történések a Földön zajlanak, úgy ezer évvel később, az emberiség egy teljesen új korszakában. Civilizációnk megmaradt darabja törzsekre szakadva éli mindennapjait, miközben onnan kényszerül újrakezdeni mindent, ahonnan egykoron őseink is indultak: a gyűjtögetéstől. A primitív életformával pedig együtt jár a tápláléklánc csúcsát érintő jelentős átrendeződés is: az addig egyeduralkodónak számító ember helyét hatalmas robotizált lények vették át, melyek természetesen nem kis veszélyt jelentenek ránk és társainkra nézve.

A legszimpatikusabb főhős evör

Egy jó történet általában szerethető kulcsfigurával a legjobb párosítás, és a fejlesztők ehhez bizony mesterien adagolták a hozzávalókat. A Horizon Zero Dawnban egy Aloy névre keresztelt vadász képében csöppenünk az események sűrűjébe, de a jól megszokott elemeken túl azért némi újdonságérzet is került a kondérba: főhősünk egy kitaszított, ködös múltú leányzó, akit egész hamar, már csecsemőkorában megismerünk, és aki az oktatómódnak szánt percekben a szemünk előtt cseperedik igazi nővé. A hangsúly pedig ez utóbbin van: Aloy esetében nem egy poligonban gazdag vörös bombázóval van dolgunk, tökéletes fenék és mellformával, hanem egy ízig-vérig (a körülményekhez képest legalábbis) hétköznapi hölggyel, akinek személyiségével szinte bármelyikünk képes lehet azonosulni.

Guerrilla Games / Sony Interactive Entertainment

A cselekményhez kapcsolódó dialógusok közben többször is olyan érzésünk támadt, mintha ebben a romlott világban már csak egyetlen olyan ember maradt volna, aki még képes tartással viselni a rázúduló, sokszor inkább lelkileg, mintsem fizikailag megterhelő nehézségeket. Márpedig az ilyesmi nem csak a videojátékokban számít különlegességnek, a való életben sem túl gyakran tapasztalni ilyesmit.

A hangulat

Minthogy egy posztapokaliptikus világ maradványai közt kényszerülünk boldogulni, a hangulat is ennek megfelelően alakul. A Föld azelőtt gazdagon benépesített részeit mostanra buja növényzet és fák takarják, csak néhol látni egy-két megmaradt, az előző civilizációra utaló nyomokat. A lombok, indák alól kikandikáló szobrok, leomlott épületrészletek pedig egyszerre bámulatos és félelmetes alkotóelemei az ezer évvel későbbi, ismét kőkori planétánknak. Mi több alkalommal is szájtátva figyeltük, hogyan tört magának utat a természet, tényleg döbbenetes a látvány: a szél lebegtette fű, a talpunk alatt ropogó kavicsok, a felverődő por vagy a fák lombjai közt átszökő napsugarak is mind-mind olyan semmihez sem fogható kedélyállapotot teremtenek, amit videojátékban eddig nem nagyon volt módunk átélni. Az ilyesfajta fejlesztői igényesség nem nő minden bokorban.

Szintén az autentikus világvége-érzetet növeli a katasztrófát túlélt embercsoportok klánokba tömörülése. Bármelyik városba is lépünk be, mindig úgy érezzük, mintha csak figyelnének, tartanának tőlünk. Kivéve azokat, akik szerint az új élettel abszolút nem összeegyeztethető szerepet töltünk be, és karakterünk túlélése szempontjából jobban festenénk mondjuk vízszintben, holtan.

Ugyancsak remek hangulatfokozó a népek mindennemű divatirányzatot nélkülöző öltözéke vagy a sufnituninggal erősített, de alapjáraton így is a régmúlt időket idéző fegyverek, melyekből bőséges választék áll rendelkezésünkre: dárda, íj, csúzli – hogy csak néhányat említsünk –, valamint az ezeket bővíthető, egyéb jóságok, mint a kilőhető csapdakülönlegességek.

Az ellenoldalt szolgáló emberek azonban csak az egyik gond, mellyel a több órányi kampány során gondunk akadhat: az igazi kihívást az akár csapatokban is előforduló (és gyakran jelentős túlerővel bíró) gépszörnyek jelentik. Némelyik struccméretű, de olyan is akad, amelyik repül, vagy nem repül, csak szalad, de úgy meg akkora, mint a Dagály aréna.

Guerrilla Games / Sony Interactive Entertainment

Egy kicsi innen, egy kicsi onnan

Szerepjáték lévén, a legtöbb, hasonszőrű alkotásból ismerős elem régi visszatérő a Horizon Zero Dawnban: a teljesített küldetésekért cserébe tapasztalati pontokat kapunk, melyeket ilyen-olyan, kalandozásainkat nagyban megkönnyítő képességek beszerzésére fordíthatunk. A legyőzött ellenfelektől szerzett holmik begyűjtése legalább ilyen fontos: a hozzávalókból hasznos, fegyverünket és ruházatunkat egyaránt erősítő elemeket faraghatunk, de ugyancsak létfontosságú a környezetünkben található virágok, faanyagok elraktározása. Előbbi már csak a gyógyító hatása miatt is: a különféle növényekből az ellenállóképességünket egyéb módon növelhető pluszok nyerhetők.

Erőre pedig szükség is van, és nem csak a ránk váró kihívások miatt: a bejárható terület szokatlanul nagy, annyira, hogy még a Witcher 3-mon edzett lelkünk is rendesen elcsodálkozott rajta. Szerencsére erre is találtak megoldást a fejlesztők, mely ugyancsak régi ismerős lehet a műfajt kedvelők számára: a térkép fontosabb pontjai közt gyorsutazhatunk, de egy fokkal talán hangulatosabb és a realitásnak is jót tesz, ha lovon (pardon, dínón) ügetünk el a célig, mely pont olyan kellemesen ringat, akárcsak a felújított szovjet metrókocsi. Mindeközben számos feladat teljesítésével bíznak meg bennünket: ezt gyűjtsük be, azt vigyük oda, amazt öljük le, a másikat pedig szabadítsuk ki.

Sony Interactive Entertainment / Guerilla Games

Ha mindenképp valamilyen negatívumot kellene említünk, úgy talán a teljesítendő küldetések milyenségét hoznánk fel, mely a felsorolás alapján is egyértelműen érzékelhető: nem túl változatos menetrendet kínál. De a Horizon Zero Dawn nagyszerűségét nem is ebben kell keresnünk, a játékban prezentált világ úgyis mindenben kárpótol. És ez olyan ritka, ami a konzolvásárlás kérdését is eldönteni látszik: vannak olyan játékok, amiket egyszerűen nem elég látni, el kell bennük merülni.

Verdikt

A PS4-exkluzív Horizon Zero Dawn az esztendő legnagyobb showműsora, majdnem minden pontja egy tökéletesen megkomponált szólam. Egy feledhetetlen, élményekben gazdag utazást kínáló program, amire vétek nem jegyet váltani. 10-ből 9 pontot szavaztunk meg neki.

A többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.